Fülöp ezt a bombát nem tudta fogni
A skót válogatott Craig Gordon sérülése után a magyar válogatott, Fülöp Márton foglalta el a Sunderland kapuját novemberben a Tottenham ellen, majd következő meccsén az Arsenaltól nem kapott gólt. Akkor azt mondta, ezért érdemes futballozni a Premier League-ben, úgy érezte, az egész meccsen nem jöhet olyan labda, amelyet ne tudna megfogni, hárítani.
Azóta viszont a hússzoros válogatott kapusnak nem sok sikerélménye volt, csapata négy meccsből egy pontot szerzett. Kikaptak a Wigantől és a Fulhamtől idegenben 1-0-ra, a Portsmouth ellen a múlt hétvégén egy döntetlent ért el a Sunderland, Fülöpöt a gólokért nem lehetett hibáztatni.
A hétközi forduló keddi játéknapján az Aston Villa középpályása, Milner 28 méterről bombázta a labdát a kapu bal felső sarkába – egy védő próbálta megakadályozni a lövést, de nem tudta -, Fülöp ugyan mozdult a labdára, de esélye sem volt arra, hogy kiüsse. Az elsőnél is kiszolgáltatott helyzetben volt, Milner passzából Heskey ziccerbe került.
Az Aston Villa idén is harcban áll a BL-szereplést jelentő első négy helyért, pillanatnyilag a harmadik, egy ponttal vezet az őt követő Arsenal előtt, igaz, a londoniak két meccsel kevesebbet játszottak.
A Manchester United sima hármassal verte a Wolverhamptont, ezzel tisztelgett Sir Alex Ferguson előtt, aki 900. bajnoki meccsén ült a csapat kispadján. Rooney tizenegyese után Vidics szöglet után fejelt gólt, a harmadikat Berbatov tökéletes passza után Valencia dropból vágta a léc alá.
-
2009.12.15., 20:45 Premier League, 17. forduló.
0 − 2 (0 − 1) Sunderland – Aston Villa
részletekGól:
- Heskey,
- Milner
-
2009.12.15., 21:00 Premier League, 17. forduló.
3 − 0 (2 − 0) Man. United – Wolverhampton
részletekGól:
- Rooney (11-es),
- Vidic,
- Valencia
-
2009.12.15., 21:00 Premier League, 17. forduló.
2 − 1 (1 − 0) Birmingham – Blackburn
részletekGól:
- Jerome (2)
- ill. Nelsen
-
2009.12.15., 21:00 Premier League, 17. forduló.
3 − 1 (0 − 0) Bolton – West Ham
részletekGól:
- Li,
- Klasnic,
- Cahill
- ill. Diamanti
