Egyszeri BL-turista lesz-e a Debrecen?

2009. december 14., hétfő 23:47 |
A magyar bajnoknak szerencséje volt a Bajnokok Ligája selejtezőinek sorsolásakor, ismételni nehéz lesz, talán most még nem is érzékelhető, mennyire. Szinte biztos, hogy Rudolf Gergely elmegy, sztárok nem jönnek a Lokihoz, és a bajnokságot is meg kell nyerni még.

A Ferencváros 1995-ös részvétele után tizennégy évet kellett várni, hogy magyar csapat újra a Bajnokok Ligájájának főtáblájára kerülhessen. Pillanatnyilag megjósolni sem lehet, ez mikor sikerülhet újra, felelőtlenség lenne elvárni, hogy jövőre ismét eljusson az elitkörbe a magyar bajnok, csak azért, mert idén sikerült.

A Fradi 1996-ban valamivel jobb helyzetből indult, mindössze egy meccset kellett volna nyernie, de a Göteborg erősebb volt. A következő magyar bajnoknak viszont éppúgy hármat kell majd hoznia, mint 2009-ben a Debrecennek.

A szerencse is nagyon kellett

Egy kupasorozatban ritkán fordul elő, hogy az első ellenfél a legnehezebb. A Debrecen a svéd Kalmarral szenvedett meg legjobban, csak idegenben lőtt góllal jutott tovább, az utána következő ellenfeleket legyőzte idegenben és hazai pályán is úgy, hogy odahaza egyszer sem kapott gólt.

A szerencsét persze kiprovokálta a csapat, 2005-ben a nagy, nyolcgólos Hajduk-verés után a Manchester United jött, pedig akkoriban három vagy négy csapat ellen – még a nehezített lebonyolításban is – esélyes lett volna a továbbjutásra a DVSC.

2006-ban a macedón Rabotnicski, egy év múlva az Elfsborg is erős volt, és a Debrecen csak 2009-ben jutott el oda, hogy esélye lett a svéd bajnok kiverésére. A sorsoláskor nagyon kellett a szerencse – két körben is a lehető legkönnyebb ellenfelet kapták –, de az talán még jobban, hogy Kiss Zoltán és Bodnár László élete gólját lője (előbbi a Kalmarnak, utóbbi a Levszkinek).

Kiábrándító vagy sem, jövőre az Európa Liga főtáblája is nagy eredmény lenne bármelyik magyar csapatnak. Jövőre az első BL-selejtezőkörben kiemelt lehet a Debrecen – ettől most három hely választotta el –, mert javított a sorsolásnál figyelembe vett 1,633-as UEFA-koefficiensén.

Az Európa Ligához jó esetben egy szerényebb képességű és egy erősebb csapatot is meg kellene vernie a Debrecennek, de ha a Videoton vagy az Újpest a 2009/10-es magyar bajnok, nekik két erősebbet húznak. Az összesítésbeli két győzelem a BL-főtábla kapujában találná a magyar bajnokot, és a vereség is automatikusan az Európa Liga negyvennyolc csapata közé juttatná.

Az első körös továbbjutás egy könnyebb ellenfél ellen kötelező, utána jöhet a reménykedés egy verhető riválisban. Lássuk be, ha idén az Olympiakosz jött volna az észt Tallinn helyett, mint a magyar bajnokkal közel ugyanolyan erős Slovannak, a BL csak halvány álomnak tűnne.

A BL-ből sincs sima út az Európa Ligába

A Slovan kettős vereséggel esett ki, majd átkerült az Európa Ligába, ahol a holland Ajaxot kapta, és megint csak pont nélkül zuhant ki. Jövőre a magyar bajok simán bejárhatja ezt az utat, és ez nem jelentené azt, hogy visszaesett, gyengébb lett, egyszerűen csak érvényesült a papírforma.

A fehérorosz BATE-nak például sikerült a BL után a másik sorozatba kerülnie, a boriszoviak 2008-ban három ponttal búcsúztak a BL-től (az orosz Zenit nem tudta legyőzni őket, Torinóban ikszeltek a Juventusszal is), idén egy bolgár csapatot verve kerültek a kisebbik kupába.

Az a Rosenborg, amelyik évekig kirobbanthatatlan volt a BL-mezőnyből, most sehol sincs, sőt norvég csapat sincs a BL és az Európa Liga nyolcvan csapata közt. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere is úgy vélte, a norvégok példáját lehetne hosszú távon koppintani, de ez is irdatlanul nehéz.

A szlovák Artmedia mellett a szlovén Maribor is eltűnt a BL-múlt után, pedig mindkét ország válogatottja vb-résztvevő, ami bajnokságukra nincs komoly hatással, de mégiscsak jelzi, hogy van nevelőmunka.

Idén a Salzburgot kiverő izraeli Haifa – amelyik nem a belga kettőből igazolt, mint a Loki Coulibalyt – még csak gólt sem tudott rúgni a BL fõtábláján, a Salzburg viszont eddig mind az öt meccsét megnyerte az Európa Ligában, a Laziót és a Villarrealt is verte. Mindez azt igazolja, hogy nagy a különbség a két sorozat közt, és nemcsak bevételben, játéktudásban is.

Először meg kell védeni a bajnoki címet

A Debrecentől már az óriási teljesítmény, hogy nem készítette ki a sorozat, Herczeg András tudta úgy forgatni csapatát, hogy ne fáradjanak ki a játékosok, a DVSC-nek csak két pont a hátránya az NB I.-ben a vezető Videoton mögött.

A vezetők megerősítették, hogy a jövőben sem fognak sztárokat igazolni, életidegen lenne, ha ezt tennék. Sokkal jellemzőbb a klub üzletpolitikájára, hogy itthon ismert játékosok kiteljesednek egy olyan közegben, ahol nem kell számlékért futkosni, időben megkapják a pénzeket, szakmailag fejlődhetnek.

Arról sem tudni, ki megy el a csapattól, akár már januárban is. Rudolfért egymillió eurót fizetne a Fiorentina (a lila klubbal jó a kapcsolat, Herczeg Firenzébe megy a licencéhez szükséges tanulmányútra). Nem sok ez a pénz, ennél nagyobb baj, hogy a legjobb magyar csatárt  nehéz lenne elképzelni Mutu, Gilardino vagy Jovetics mellett, egy kisebb csapatban viszont sokkal inkább kivívhatná a helyét.

Varga József konkrét ajánlatról nem tudott, nem is foglalkozott ilyesmivel a sorozat alatt, de nyilván neki is hamarosan mennie kellene, mert csak hozzászürkül a magyar nívóhoz. Vargának előrelépés lehetne a PSV, amelyik Dzsudzsáknak is megfelelő lépcsőt jelentett. Nyilván Leandro vagy Czvitkovics is léphet, a német másodosztályban megállnák a helyüket, talán még az élvonal alja is eléhető lehet.

Herczeg András arra emlékeztetett a jövőt firtató kérdéskor, hogy előbb meg kell védeni a bajnoki címet, minden más utána jöhet. A Loki drukkerei Lyonban meg is jegyezték, félnek attól, hogy oda kell adni az elsőséget Orbán csapatának, a Vidinek, amelyik eddig még sohasem nyerte meg a bajnokságot. Páran azért józanul úgy érveltek, a Fehérvárnak még nem volt mélypontja, majd tavasszal lesz, akkor vissza lehet előzni.

Osztanak a kétmilliárdból

Még nem tudni, mennyit kapnak a játékosok a BL-ben keresett pénzből, de talán nem tévedünk nagyot, hogy háromszázmilliót szétosztanak a kétmilliárdból. Aki a legjobban rászolgált, tizenötmillió forinttal gazdagodhat, körülbelül annyival, amennyit Torres három nap alatt keres, vagy amennyi Mutu kétheti fizetése, prémium nélkül; ezekkel a klasszisokkal kellett összemérniük magukat a Debrecen játékosainak.

Kommentek

  • 2009.12.15 00:19:42hagyma

    na most Torres es Mutu nem azert jobb jatekos mert ennyivel tobbet keres, hanem ennyivel tobbet keres mert ennyivel jobb jatekos
    amugy meggyozodesem hogy a labdarugok kepzese keson kezdodik
    el kell kezdeni 6-7-8 evesen
    mar a futballakademiaknak is vannak lathato jelei, de
    keso
    lsd. amagyar foci is akkr volt jo mikor meg agrundokon rugtak napestig
    es copacabana
    a gimnazium kezdete keso
    egy uszot nem sajnalunk 6 eves koratol reggel este uszodaba kuldeni, de labdarugo komolyabb kepzesben csak 14 utan reszesul
    hat nem
    ha nincs grubd oboda utan kell csinalni labdarudoiskolakat, kollegiumokat

  • 2009.12.15 00:29:35bse88ja

    Ez egy nagyon korrekt cikk. Reálisan gondolkodik, helyén kezeli a dolgokat, se nem túlzottan (és nevetségesen) optimista, se nem (csak) a negatív dolgokat látja.
    Szeretem az ilyeneket, bár - szerintem - nagyon ritka. Gratulálok a szerzőjének.

  • 2009.12.15 00:39:25FeroxX

    hát szurkolok azért ! gogo LOki

  • 2009.12.15 01:02:07J.W. Booth

    Abszolút korrekt cikk. Ha idén sikerült is a lúzer-ágról felkerülni, azt sokkal nehezebb lenne megismételni egy év múlva.

    De valljuk be, a Debrecennek - vagy bármelyik magyar csapatnak - semmi keresnivalója jelenleg a BL-ben. Nem bántani akarom őket, de Eric az Angolna jut eszembe, aki egyszercsak az Olimpián találta magát, ott megfeszülve, a véksőkig küzdve maradt le uszodahosszal a többiektől.

  • 2009.12.15 02:02:10szbszig

    Tényleg korrekt cikk, bár az ilyen megállapítások nyíltan kimondva azért szerintem elszomorítóak:

    "Nyilván Leandro vagy Czvitkovics is léphet, a német másodosztályban megállnák a helyüket"

    És akkor csak a legutolsót idéztem, amire még emlékeztem hirtelen...

    A sorsolással kapcsolatos megállapítások terén viszont egészen biztosan igaza van végig. Amilyen nagy mákja volt a Lokinak idén, meg lehet nézni, milyen peches volt az Újpest és a Honvéd: az előbbi nagyságrendileg valami 50 lehetséges ellenfél közül rögtön kihúzta a legmagasabb koefficiensű Steauát; az utóbbi pedig mondjuk a legjobb 5-be tartozó Fenerbahçét...

  • 2009.12.15 02:09:39ultima lazio

    Szomorú volt látni a különbséget a világfutball és a magyar valóság között... ez egy akkora lemaradás, hogy várhccatóan 30 éven belül se kerülhetünk vissza az élvonalba...és nézzünk körül, Szlovákia csoportgyőztesként kint van a VB-n, minden szomszédos ország oda-vissza veri a vállogatottat, és időnként villan világversenyeken... Mindenki hogy fel volt villanyozva az u20-tól, de azért az sehol nics a felnőtt vb-hez képest...

  • 2009.12.15 02:12:18ultima lazio

    @ szbszig: aztán -hogy befejezzem amit elkezdtél- a Honvéd valószínüleg elbundázta az odavágót...

  • 2009.12.15 02:18:42szbszig

    Platinit meg szidom én is folyton, bármit is csinál, de azt be kell vallani, hogy ennél az egynél volt vér a pucájában, amikor különválaszttatta a bajnokok meg nem bajnokok ágát a BL-selejtezőben. Meg lehet nézni, mire mentek a bajnokok ágáról bekerülő csapatok: az Olimpiakoszt leszámítva, amely totálisan kilógott a többi csapat közül, és véleményem szerint az ágak szétválasztása nélkül is ott lett volna a BL-ben, a másik négy csapat simán csoportutolsóként esett ki. A Haifa pontot és gólt sem szerezve ugye; a Debrecen szerintem még csúnyább módon, mert igaz, hogy lőttek gólokat, de rekordmennyiségűt kaptak; az APOEL meg sem közelítette az Anórthoszisz tavalyi produkcióját, csak a minden kritikán aluli Atléticóval volt versenyben a harmadik helyért, de még így is alulmaradt; egyedül a Zürich mákolt össze egy győzelmet Milánóban, de akik legalább az összefoglalóját látták annak a meccsnek, tudják, hogy ott is szabályosan felborult a pálya, és a többi találkozó többségében is irgalmatlanul megszórták őket.

  • 2009.12.15 02:47:50Veér Farkas

    "a magyar bajnokkal közel ugyanolyan erős Slovannak"

    Öcsém, te hol tanultál magyarul?
    Mert hogy nem Magyarországon, az tuti.

    Sőt után meg vessző (kivétel a sőt mi több).

    (A neves sportújságíró, baszd meg... Aki nem tud magyarul írni. Mondjuk jellemző az egész kurva országra, mindenki azt csinálja, amihez nem ért. A helyesírás-ellenőrző meg F7-re indul.)

    Mellesleg ez egy meglehetősen elfogult és rosszindulatú cikk.
    Egyébként meg az egyik legkeményebb csoportba kerültünk, amelyikből a Liverpool is kiesett. Erről miért nem esik egy szó sem?
    Azért simán lett volna olyan csoport, amiben a Loki akár 6 pontot is szerezhetett volna, de 3-at mindenképp.

  • 2009.12.15 02:49:50Veér Farkas

    2009.12.15 02:18:42szbszig:
    Azért a Zürich otthon is csak összegürcölt 1 pontot úgy, hogy a Milan egy erősen kérdéses 11-esből tudott csak egyenlíteni.

  • 2009.12.15 03:39:23.Nitro.

    Én támogatom az ágak szétválasztását egy nagyon egyzserű okból. Csak így történhet valami előrelépés a magyar fociban. A Lokinak ez most egy kaland volt,de nem hiszem hogy ne erősítenének egy következő BL szereplés előtt. Azt is aláírom, hogy rossz sorsolás eseténe nem jött volna össze a BL ,de én is elégedett lennék már akár azzal is, hogy Európa Liga csoportkörbe jutnak. Az Európai Liga egyébként csalóka, az igazi tudás nem feltétlen tükröződik az eredményeken, sok csapat csak a tarcsit játszatja , akik meg lecsúsznak a BL-ről(pl idén Celtic) azok meg csalódásnak élik meg és nem is tudnak igazán felpörögni rá vagy lelkesedni érte. Ez egy Lokinál biztos nem lenne gond, tisztes szereplés ott már pontokat jelentene biztos vagyok benne. Egyébként miért ne lenne helyük? Ez mégis a BL, bajnokok ligája. Inkább legyenek ott bajnokok, mint 6-7 bajnokság belterjes sorozata legyen évről évre, szinte mindig ugyanazokkal a résztvevőkkel. Ezt így igazságosnak tartom. Jó az ha évről évre új csapatok tűnnek föl.

  • 2009.12.15 08:19:10Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker

    Fucsa.
    Olyan cikk, ami nincs szarásig tárgyi tévedésekkel.
    Oszt még csak nem is osztja a Lokit.
    Biztos be volt baszva a kedves szerző.
    Teccettek volna stadiont építeni, mi?

  • 2009.12.15 08:32:32Outlaw

    Előre kell nézni, sohasem hátra, különben elesel. Jó lecke volt a Lokinak a mostani, az ő feladatuk hogy tanuljanak ebből, és hogy jövőre erősebben, céltudatosabban vágjanak neki a BL-nek.

    Ui.: Egyetértek Veér Farkassal hogy meglehetősen elfogult és rosszindulatú a cikk. Ha csak a rosszat látod a dolgokban ne várd hogy jó dolgok történjenek veled. Elbírom képzelni hogy ki mit érezne akkor hogy vért izzadna a sikerért aztán jönne valaki és az orra alá dörgölné, hogy hagyjad már akkor is szar vagy! Már pedig ez a cikk erről szól.

  • 2009.12.15 08:42:43johevi

    Először is gratulálok a Debrecennek, hogy eljutott a BL főtáblára, óriási dolog volt. Másrészt van bennem kis csalódás, mert nehéz csoport ide, erős csapatok oda, olyan csapatok is szereztek pontot korábban a csoportban, mint a Maribor, BATE Boriszov és hasonló minicsapatok...
    Most a legfontosabb ujra megnyerni a bajnokságot, jól felhasználni a kapott pénzt, és jövőre ujra megpróbálni.

  • 2009.12.15 09:06:24tompus

    Semmi keresnivalója a Debrecennek vagy bármelyik más csapatnak egyik európai kupában sem, amíg csak a szerencsében lehet bízni egy jó eredmény elérésében.

  • 2009.12.15 09:13:28Karesz000

    Én csak annyit tennék hozzá, hogy bár voltak a Bl-ben eddig is kis csapatok (szinte minden évben bekerült egy, néha okozott is meglepetést), de azért különbséget kell tenni a csoportok között. Felesleges a HA -val kezdődő mondatokon merengeni. De szerintem a Debrecennek is lett volna esélye ezt a Milant megfogni legalább az egyik meccsen egy ikszre. Az első kalapból Liverpool. Ki gondolta volna, hogy akár 30 percig is egyenlő partnerei lesznek a magyarok nekik? Senki. Mégis jól játszottak, főleg kint.
    Lyon. Nem kell bemutatni. A legnagyobb európai csapatokat is képes megverni. A legnehezebb ellenfél volt, még akkor is, ha nem szerezte meg a csoport első helyét.
    A 3. kalapból a Fiorentina volt a legerősebb csapat. Még úgy is, hogy senki nem várta az ilyen jó szereplést tőlük. A Loki meg a legjobb meccset hozta velük. De legalábbis a legélvezetesebbet. Most ezeket a tapasztalatokat kell felhasználni, és javulni! Hajrá!

  • 2009.12.15 10:25:43tapia

    Grigorij! Hiába üvöltözöl hülyeséget, nyilván mindenki a saját csapatát szeretné látni, de nem pofozógépként, hanem partnerként! Az, hogy bekerült a Loki, büdös nagy mák volt ez így igaz! Mostanában nem biztos, hogy lesz ilyen bármelyik magyar csapattal. Azonban, ha a loki nem kúrja el a lóvét, mint a fradi, 1-2 éven belül lehet nemzetközi szintű játék, esetleges eredménykkel. a kommentátorok Knézy-vel kihaltak sajnos, ezen kár meditálni. Akármelyik magyar csapat, sem tudott volna ezekkel a csapatokkal jelen pillanatban ettől többet tenni lássuk be! A cikk egész jó, leszámítva a tengernyi helyesírási hibát.

  • 2009.12.15 11:43:07Goyo

    Veér Farkas: http://modoros.blog.hu/2009/11/13/olvasoi_rovat_a_nyelvtannaci

  • 2009.12.15 12:18:05vasist

    Hát azért meg kell hagyni hogy a szlovákoknak a vb selejtezőn nem kellett Portugáliával, Dániával, Svédországgal játszania. Az ő csoportúkból lehet mi is kijutottunk volna...
    Egyébként megírná valaki hogy mit keres egy Izraeli csapat az Európa bajnokságban? Lehet hogy átvertek a földrajzórán? Tényleg érdekel...

  • 2009.12.15 12:21:27layo

    Te tapia ! Magyarázzad már el nekem azt a vesszőt ott a csapat és a sem között,ha már helyesírási hibákat emlegetsz... meg még néhány helyen.

  • 2009.12.15 12:27:48ezittenkéremmagyarország

    ja tényleg erős csoportban "vitézkedett" a Loki , de a Lyon és a Fio is az első egyenes kieséses szakaszban már búcsúzik is, nekünk erősek de az európai fociporondon második vonal, a Pool, na őket hagyjuk....

  • 2009.12.15 13:14:09J.W. Booth

    vasist: mi semmilyen csoportból nem jutottunk volna ki a VB-re.

  • 2009.12.16 20:26:33Yoreekke

    Mindem tiszteletem a Debrecen labdarúgó csapata és vezetői előtt.Szép volt ahogy bekerült a 32-es főtáblára.Sajnos a csoport meccsek,nem sikerültek.

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Olaszország
    Olaszország Maradandó élményekkel és emlékekkel jöttünk haza, amit senki nem vehet el tőlünk....
  • Franciaország Teljes holdtölte az első este a tengernél! Gyönyörű látvány!...
  • Marokkó Egy szónak is száz a vége, fantasztikus utunk volt, kár lett volna kihagyni....