Hatan négy ponton belül a Bundesliga élén
A Juventus elleni BL-siker után bajnokin is idegenben gázolt a Bayern München, amely a Bochum otthonában rúgott egy ötöst. A gólgyártást Mario Gomez kezdte meg a 23. percben, majd a 30 millió eurós csatárt kiszolgáló Ivica Olic duplázott. Az óriási fölényben játszó bajorok ellen csak 0-5-nél jött össze a hazaiak szépítése, a győzelemmel a Bayern pár órára a második helyre jött fel.
A müncheniek két pontra jöttek fel a Leverkusenre, amely pénteken drámai meccsen bukott el egy pontot Berlinben. A kolumbiai Gustavo Ramos góljával a Hertha szerzett vezetést, amit Toni Kroos egyenlített ki, majd Gojko Kacar kiállítása miatt a hazaiak emberhátrányba is kerültek.
A listavezető Leverkusen a 90. percben váltotta gólra emberelőnyét, de az utóbbi hetekben egyre jobb formába lendülő fővárosiak kolumbiai csatáruk második góljával a 93. percben egyenlítettek.
A Leverkusen már csak egy ponttal vezet, mert az utolsó szombati meccsen a Schalke 2-0-ra legyőzte Brémában a Werdert, és feljött a második helyre. A fegyelmezett gelsenkircheniek a szünet után Kevin Kurányi góljával szereztek vezetést, és hiába volt több helyzetük a hazaiaknak, a Schalke tudott duplázni. A vendégek győzelmükkel a Werder 23 meccses veretlenségi sorozatának vetettek véget.
A Hamburg a nürnbergi meccs előtt hét bajnokin maradt nyeretlen, a szünet után Bruno Labaddia csapata megrázta magát, és négy gólt vágva szétszedte ellenfelét. A HSV az ötödik helyre jött fel a hihetetlenül szoros Bundesliga-élmezőnyben.
A Mönchengladbach 5-3-ra verte a Hannovert, pedig csak két gólt lőtt: a maradék három Borussia-gólt a vendégek szerezték. A Hoffenheim a Frankfurttal játszott hazai pályán döntetlent, a Köln pedig 0-0-ra végzett Freiburgban, ami nem meglepő, hiszen 16. forduló után mindössze hét gólt szereztek.
-
2009.12.12., 15:30 Bundesliga, 16. forduló.
0 − 0 (0 − 0) Freiburg – Köln
-
2009.12.12., 15:30 Bundesliga, 16. forduló.
0 − 4 (0 − 0) Nürnberg – Hamburg
részletekGól:
- Elia (2)
- Jansen,
- Torun,
-
2009.12.12., 15:30 Bundesliga, 16. forduló.
2 − 6 (1 − 2) M'Gladbach – Hannover
részletekGól:
- Friend,
- Bradley
- ill. Haggui (2)
- Konan (2)
- Djakpa (öngól)
- ...
-
2009.12.12., 15:30 Bundesliga, 16. forduló.
2 − 4 (1 − 2) Bochum – B. München
részletekGól:
- Mavraj (öngól),
- Fuchs
- ill. Gomez,
- Olic (2),
- Pranjic
-
2009.12.12., 18:30 Bundesliga, 16. forduló.
0 − 2 (0 − 0) Bremen – Schalke
részletekGól:
- Kuranyi,
- Morávek
-
2009.12.12., 15:30 Bundesliga, 16. forduló.
1 − 1 (1 − 0) Hoffenheim – Frankfurt
részletekGól:
- Salihovic (11-es)
- ill. Schwegler
