Bundaügyben hívja az MLSZ-t!

2009. december 1., kedd 17:32
A Magyar Labdarúgó Szövetség ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, és saját jogkörében kilenc pontból álló intézkedési lépést tett: információs forró drótot hozott létre, vizsgálja az átigazolásokat és a fogadásokat. A bundaügyről a szövetség semmit nem tud, sem Várhidi Péter, sem Wilco van Buuren nem szólt a vezetőknek a bundagyanús esetekről.

Az MLSZ jogi alelnöke, Dr. Helmeczy László sajtótájékoztatón közölte, a szövetség ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a mérkőzések manipulálásának alapos gyanúja miatt. Helmeczy sem mérkőzéseket, sem játékosokat nem nevesített, elmondása szerint két olyan meccs szerepel a feljelentésben, amelyet az UEFA ellenőrző rendszere is gyanúsnak, sárga, illetve piros jelzésűnek talált.

Kisteleki István hozzátette, mivel szervezett bűnözői csoportok állnak az ügy hátterében, az MLSZ úgy döntött, információs vonalat hoz létre - 577-95-35 -, amin bárki, akinek információja van a bundabotránnyal kapcsolatban, elmondhatja, vagy leírhatja, amit tud. Az írásos bejelentéseket az info@mlsz.hu címre várják.

A 9 pontból álló intézkedési lépések között található egy sportfogadási kontrollrendszer megalapítása, de vizsgálni fogják az átigazolásokat is, mert többször a klubok furcsa körülmények között váltak meg egy-egy játékosuktól. "Nem nehéz olvasni a sorok között, hogy kiderüljön, miért van erre szükség" - mondta Kisteleki. Felülvizsgálják a jelenlegi mérkőzésellenőrző rendszert.

Az intézkedések az első szakaszt jelentik, napokon belül további lépések várhatóak. Vágner László, a Játékvezetői Bizottság elnöke az elmúlt három év személycseréiről készít jelentést, a bundagyanús mérkőzésekről többet tudó Vajda György Nemzeti Sport-újságírót pedig felkérték, hogy juttassa el a feltételezett érintettek neveit a hatóságoknak.

Az Index kérdésére Kisteleki elmondta, ők is az UEFA-tól, illetve a bochumi hatóságoktól értesültek a bundagyanús meccsekről, Várhidi Péter szerbek elleni, súlyos, 8-0-ás vereséggel végződő mérkőzés utáni jelentése nem tartalmazott még csak utalást sem vesztegetésre, és a Wales elleni vereség után Wilco van Buuren sem említett ilyesmit. Vass Ádám, a csapat középpályása korábban úgy nyilatkozott, elmondta a holland kapitánynak, gyanakszik.

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől