Mindig a legtöbbet adtuk, eddig kevés volt

| 2009. november 23., hétfő 19:24
Herczeg András, a Debrecen vezetőedzője szerint a legfőbb cél a budapesti Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen megnehezíteni a vendég Liverpool dolgát, kiszolgálni a közönséget, mindent megtenni a pontszerzésért.

Utolsó hazai BL-meccsét játssza kedd este a Puskás Ferenc stadionban a Debrecen. „Eddig is igyekeztünk a BL-találkozókon a lehető legjobb eredményt elérni, kihoztuk magunkból a maximumot, de ez sajnos egyszer sem volt elég a pontszerzéshez – mondta Herczeg a Puskás Ferenc Stadionban tartott hétfő esti sajtótájékoztatóján. – Nagyon jó lenne kedden este pontot szerezni, de tudjuk, hogy a Liverpoolnak most rendkívül fontos a győzelem, sőt, a továbbjutás miatt ez az egyetlen elfogadható eredmény számára.

Nem lesz egyszerű feladatunk, de igyekszünk megnehezíteni a dolgukat, és mindent megtenni azért, hogy élvezetes, szórakoztató összecsapást láthassanak a nézők.”

Leandro térdszalagsérülése miatt nem játszhat, helyette Fodor Marcell játszik balhátvédet. „Jó hír viszont, hogy Mészáros Norbert felépült, így rá mindenképpen számíthatunk."

dvsc

A győzelem óriási eredmény lenne, de ehhez minden futballistának erőn felül kellene teljesítenie. „Véleményem szerint a legfontosabb az, hogy kiszolgáljuk a közönségünket, és a játékosok emelt fővel hagyhassák el a pályát, függetlenül az összecsapás végeredményétől."

Rafael Benítez, a Liverpool spanyol vezetőedzője gondolni sem akar a debreceni pontszerzésre, mindenképpen győzni szeretne. "A sérültek miatt kicsit szűkebb kerettel kell dolgoznom, de ezzel együtt nincs más célunk, csak a győzelem." Daniel Agger és Glen Johnson felépült sérüléséből, elutazott Budapestre, és valószínűleg pályára is lép.

"Gerrardnak szüksége van egy kis pihenésre, kicsit fáradt, de úgy gondolom, hogy kedd estére már játékra kész lesz. Ha megnézzük a csoportállást, láthatjuk, hogy valóban nehéz helyzetben vagyunk, de többször előfordult már velünk ilyesmi, és eddig mindig tudtuk, mit kell tennünk. Ezúttal nekünk csak a három pont jelenthet sikert."

Benítez és Carragher

Véleménye szerint a már továbbjutott Lyon szintén győzelemre játszik a Fiorentina ellen, mert a franciáknak minden szempontból jó lenne, ha a csoport élén végeznének. A Liverpoolnál elégedettek tartalékcsapatban védő, az U20-as világbajnokságon bronzérmes magyar kapussal, Gulácsi Péterrel, de egyelőre megvan a második számú kapusuk, aki Pepe Reina sérülése esetén védhet.

Küldje el  |  Nyomtatható  |  

Fizikális Edukáció

Elég ez a tévéből
A vancouveri bénázás után ismét végig kell gondolni, hogy bele akarunk-e vágni a budapesti olimpiai pályázatba.
hirdetés
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Bookline

OnGo beszámolók

  • Utazás Ladakhba - Srinagarból Lehbe
    Utazás Ladakhba - Srinagarból Lehbe Sose fogom megérteni, hogy lehet, hogy a srinagari lakosok sosem kapnak semmiféle fertőzést. Ugyanazt a vizet issza mindenki a tóból, amibe az összes szennyvíz is beleömlik.
  • Játssz és nyerj!
    Játssz és nyerj! Ha idén még nem voltál síelni, most még megteheted! Hogyan? Válaszolj 3 kérdésre és nyerd meg a 2 személyes 6 napos sívakáció egyikét Nassfeldre!
  • Sörben ázva...
    Sörben ázva... Nekem egy kicsit olyan érzésem volt, nagyjából a harmadik liter sör elfogyasztása után, mint a Félelem és Reszketés Las Vegasban című filmben, Thompsonnak és az ügyvédjének, amikor bementek a Cirkuszba beéterezve és bemeszkalinozva.
hirdetés