2009: kilenc válogatottmeccs, két félidő játék

2009. november 19., csütörtök 19:32
Felemás évet zárt a futballválogatott, tavasszal ünnepelte, őszre Erwin Koeman szövetségi kapitány fejét követelte a közvélemény. Hosszú idő után egy selejtezősorozat végéig versenyben voltunk, a legnehezebb csoportban szereztünk sok pontot, viszont kilenc meccsen nem voltunk képesek 90 jó percet lehozni. Végignéztük a 2009-es évet a magyar válogatott szemszögéből.

2008 végén a rendszerint végletekben gondolkozó közvélemény ezredszerre érezte úgy, valami megmozdult futballunkban. Hol a játék, hol az eredmények miatt, de újra volt miben reménykedni, hosszú idő után nyertünk három meccset zsinórban, néha kifejezetten jól játszottunk.

A magyar válogatott 2009-es éve

Összesen: 9 mérkőzés, 3 győzelem, 6 vereség, 6 rúgott és 11 kapott gól
Tétmérkőzésen: 3 győzelem, 3 vereség, 6 rúgott, 6 kapott gól
Barátságos mérkőzésen: 0 győzelem, 3 vereség, 0 rúgott, 5 kapott gól
Hazai pályán: 1 győzelem, 3 vereség, 4 rúgott, 4 kapott gól
Idegenben: 2 győzelem, 3 vereség, 2 rúgott, 7 kapott gól
Tétmeccsen pályára lépett játékosok: 23
A magyar csapat gólkirálya: Torghelle Sándor - 3 gól
A selejtezőkben legtöbbet játszók: Torghelle, Huszti 10-10 meccs
A selejtezőkben legtöbb percet játszók: Torghelle (802 perc)

A jól kezdett vb-selejtezősorozat után barátságos meccsen simán leléptük Észak-Írországot, jól álltunk a csoportban, úgy látszott, csapatunk tudja, mit akar, és képes tenni is érte.

Izrael-Magyarország 1-0

Az év első mérkőzésén, február 11-én botrányos színvonalú meccsen kikaptunk. Sem a hazaiaknak, sem a magyaroknak nem volt kedvük játszani, mindkét csapat gyengén teljesített, tulajdonképpen ikszes meccset veszítettünk el, helyzeteink csak Josszi Benajun 77. percben született gólja után voltak, de Torghelle Sándor kétszer is hibázott.

Egy semmire nem jó gyakorlómeccs

Magyarország: Fülöp - Szélesi, Juhász, Vanczák, Bodor - Vanczák - Gera, Hajnal, Huszti, Dzsudzsák - Torghelle
Cserék: Tóth Balázs (Vadócz 65.), Rudolf Gergely (Dzsudzsák 70.), Tímár Krisztián (Juhász 75.), Szalai Ádám (Szélesi 84.)
Gólszerző: Josszi Benajun (77.)
Online közvetítés, tudósítás

A kapitány az Albánia elleni idegenbeli vb-selejtező felkészülésének szánta a meccset, mégis szinte végig játszatta azt a Juhász Rolandot, aki eltiltása miatt nem léphetett pályára Tiranában. Juhászt a 75. percben váltotta Tímár Krisztián, aki benne volt a hazaiak győztes góljában. Látszott, Koemannak igenis számít az eredmény, még az ilyen meccseken is.

SZT8632

Albánia-Magyarország 0-1

Március 28-án a magyar válogatott a Szélesi, Vanczák, Vaskó, Bodor védősorral kezdett, ami a játékosok összeszokatlansága miatt félelmetesnek ígérkezett, de a csapat egy új arcát mutatta meg: összeszorított foggal harcolt, és az albán védelem egy hibáját kihasználva Torghelle góljával megnyerte a sorozat számunkra egyik legfontosabb meccsét.

Oda-vissza lebírtuk Albániát

Magyarország: Babos - Szélesi, Vanczák, Vaskó, Bodor - Dárdai, Halmosi - Huszti, Hajnal, Rudolf - Torghelle
Gólszerző: Torghelle (38.)
Online közvetítés, tudósítás.

Az albánoknak voltak helyzeteik, a második félidő közepén beszorultunk, de innen is ki tudtunk jönni. Nem játszottunk jól, de az albánoknál jobbak voltunk, megérdemelten nyertünk. Magyarország holtversenyben a csoport élére állt, Koeman oda-vissza legyőzte Albániát, ami a csoportban nekünk sikerült egyedül. Ekkor senkit nem érdekelt, hogy a játékunk erős közepes volt csupán.

Magyarország-Málta 3-0

Három nappal később Máltát fogadta a csapat, a mérkőzés után az ország ünnepelte a válogatottat: zsinórban négy tétmeccset nyertünk, egyiken sem kaptunk gólt. A nyár reménykedéssel telhetett, hiszen a meccsek felénél továbbjutó helyen álltunk.

60 perc szenvedés után örömünnep

Puskás Ferenc Stadion, 38,000 néző. V: Szukina
Magyarország: Fülöp - Bodnár, Juhász, Vanczák, Bodor - Szélesi, Halmosi (Tóth B., 92.)- Huszti, Hajnal (Gera, 46.), Dzsudzsák (Vadócz 79.) - Torghelle
Gólszerző: Hajnal 7., Gera 80., Juhász 92.
Online közvetítés, tudósítás

Csakhogy a reménykedés inkább az eredményeknek, mint a játéknak szólt. Málta ellen 60 percen át vergődött a korán előnybe kerülő csapat, a 80. percben Gera Zoltán fejese egy igen kellemetlen, máltai nyomással, több Fülöp-bravúrral súlyosbított időszakot zárt le. Jól tehát még a csoport leggyengébb csapata ellen sem sikerült játszani, bár egy fokkal sikerült felülmúlnunk a Máltán bemutatott silány célfutballt.

A nyár számolgatással telt, a szokatlan csoportállás és a tökéletesen meglovagolt, jó sorsolás miatt elfelejtettük, hogy egy jobb csapattal szemben a 2009-es meccseken látottaknál sokkal jobb játék kell. Tudtuk, a szeptember döntő lesz, javulni kell, de volt miben reménykedni.

Magyarország-Románia 0-1

A nyár kedvezőtlen változásokat hozott, a korábban rendszeresen a csapat legjobbjaként kitűnő Huszti Szabolcs klubot váltott, a Zenitben nem nagyon játszott, Bodnár László és Szélesi Zoltán csapat híján kihagyták az alapozást, a többiek formájáról pedig ijesztő képet mutatott az utolsó barátságos meccs, amelyen (Marian Cozma emlékére) Romániával találkozott a csapat augusztus 12-én.

A fantáziátlanul, gyengén játszó magyar csapat úgy kapott ki a Puskás Ferenc Stadionban, hogy a románok a második félidőben csak előnyük tartására törekedtek (ordító védelmi hiba után kaptuk a gólt). Néhány helyzetet sikerült kialakítani, de a szervezett román védekezés megfojtotta a támadásokat, néhány játékos formája aggasztó volt.

Magyarország-Svédország 1-2

Az előjelek nem a magyar sikert ígértek az év meccsének beharangozott Svédország elleni selejtezőn szeptember 5-én. Ellenfelünk az életéért játszott, és mivel az utóbbi években sokszor találkozott a két csapat, pontosan tudták, mivel lehet győzni. A svédek az első perctől támadtak, és egy komoly hibát kihasználva előnybe kerültek.

A magyar válogatott felállása Koemannak arra az ötletére épült, hogy Husztit játszatta centerként, azaz a földön, gyors passzokkal szerette volna megverni a svédeket. Az ötlet egyáltalán nem volt butaság, ebből azonban semmi nem valósult meg, a kapitány nem a legjobban reagálta le, hogy nem jött be a számítása.

Érdemtelen pontot is kegyetlen érzés elbukni

Magyarország: Babos Gábor - Szélesi Zoltán, Juhász Roland (Tímár Krisztián, 64.), Gyepes Gábor, Halmosi Péter - Dárdai Pál (Torghelle Sándor, a szünetben), Vadócz Krisztián - Dzsudzsák Balázs, Hajnal Tamás (Buzsáky Ákos, 84.), Gera Zoltán - Huszti Szabolcs
Gólszerzők: Huszti 79. - 11-esből, ill. Mellberg 9., Ibrahimovic 94.
Online közvetítés, tudósítás

A szünetben jött Torghelle, csak nem Huszti helyére, hanem Dárdaiéra, így viszont a magyar középpálya átjáróházzá változott. Jöttek a svéd helyzetek, de a legnagyobbakat is kihagyták, a 79. percben úgy tűnt, egyszer nekünk lesz szerencsénk. Helyzet nélkül egyenlítettünk, Dzsudzsákot bután fellökte az egyik svéd a tizenhatoson belül.

Huszti belőtte a büntetőt, és a magyar csapat annyira felszabadult, hogy a hátralevő percekben megindult a győztes gólért. Benne is volt, hogy megszerzi, hiszen 10 perc alatt többet futballozott, mint a korábbi 80-ban, egy elképesztő Tímár-hibából a 94. percben mégis sikerült gólt rúgatnunk Zlatan Ibrahimoviccsal. Ott, abban a pillanatban véget ért a selejtezős szereplésünk, bár ezt akkor még nem tudtuk, csak sejtettük.

Magyarország-Portugália 0-1

Koeman később elmondta, a svéd mérkőzés elveszítésének körülményei annyira benne maradtak a játékosokban, hogy egy fejben vesztes tizenegy kezdte meg a Portugália elleni meccset szeptember 9-én. A kapitánynak korábban is voltak bátor próbálkozásai, amik nem mindig sültek el jól, de a portugálok elleni vereség volt az első, amiben vastagon benne volt.

Helyzetünk sem volt az élet-halál meccsen

Magyarország: Babos Gábor - Bodnár László, Gyepes Gábor, Juhász Roland, Halmosi Péter - Tóth Balázs (Buzsáky Ákos, 83.), Dárdai Pál (Priskin Tamás, 65.) - Dzsudzsák Balázs, Vadócz Krisztián, Huszti Szabolcs (Hajnal Tamás, 65.) - Torghelle Sándor
Gólszerző: Pepe (9.)
Online közvetítés, tudósítás

A három védekező középpályással felálló formáció eleve nem ígért sok jót, de a menetrendszerűnek számító gól után (a svédek után a portugálok is egy röhejes védelmi hibát használtak ki az első tíz percben) Koeman a 65. percig nem változtatott. Helyzetekig sem jutott a magyar csapat, vergődésünk azért volt különösen bántó, mert egy gyenge portugál válogatott volt az ellenfél, amelyet el lehetett volna kapni.

Koeman később azt mondta, a játékosai fejben képtelenek voltak túltenni magukat a svédek elleni vereség körülményein (valaki ezért is felelős), de az, hogy három napon belül a két legfontosabb tétmeccsén egyetlen helyzetet sem tudott kialakítani a magyar válogatott, azért az alkalmazott taktikát is minősíti.

A kapitány azzal védekezett, ha csapata kinyílik, 4-5 gólt kapott volna. Fals érvelés, hiszen a Budapesten látott portugál válogatott biztosan nem lőtt volna ennyit, másrészt vajon mi a különbség a magyar csapat szempontjából egy gyáván, esélytelenül letudott 0-1, és egy kitámadó játékkal elért 2-5 között? A kérdésre Koeman sem tudott válaszolni, illetve csak annyit mondott, Portugáliában kiderült, mi a különbség.

Portugália-Magyarország 3-0

Az október 10-i portugáliai meccs előtt Koeman kijelentette, Lisszabonban is bekkelni fogunk, amit aztán szerencsére átgondolt, és inkább a szokásos 4-2-3-1-ben küldte a pályára csapatát. Egy lemondó, szürke csapat kapott ki úgy, hogy egy pillanatig sem hitte, esélye lehet a pontszerzésre.

A korábbi válogatottak köszöntek vissza Lisszabonban

Magyarország: Babos Gábor - Bodnár László, Gyepes Gábor, Juhász Roland, Vanczák Vilmos - Vadócz Krisztián (Priskin Tamás, 56.), Tóth Balázs - Huszti Szabolcs (Buzsáky Ákos, 67.), Gera Zoltán, Dzsudzsák Balázs (Varga József, 84.) - Torghelle Sándor
Gólszerzők: Simao Sabrosa (18., 79.), Liedson (74.)
Online közvetítés, tudósítás

Pedig a portugálok hazai pályán sem brillíroztak, mivel a továbbjutásuk múlt a meccsen, idegesen játszottak, és így legalább 20 percre szükségük volt, hogy az első magyar hibát kihasználják. Mezőnyben nem játszott vészesen alárendelt szerepet a magyar csapat, de a kapura szinte semmi veszélyt nem jelentett, a menetrendszerű hibákból pedig - Babos Gábor bravúrjai ellenére - komoly vereség lett.

Dánia-Magyarország 0-1

Dániában már mindkét csapat számára tét nélküli mérkőzést játszottunk október 14-én, és az első fél órában semmi nem utalt rá, hogy ne asszisztálnánk a dán örömünnephez. Babos azonban tartotta a frontot, védéseitől megnyugodott a csapat, és néhány tétova ellentámadás után némi szerencsével, de szép góllal megszerezte a vezetést. Kifejezetten jól sikerült a debreceni Varga József bemutatkozása, aki a klubjában mutatott harcos játékát hozta.

Szépségtapasz Dániából: továbbjutót vertünk

Magyarország: Babos Gábor – Bodnár László, Juhász Roland, Vanczák Vilmos, Halmosi Péter – Tóth Balázs - Dzsudzsák Balázs (Priskin Tamás, 90.), Varga József, Buzsáky Ákos (Huszti Szabolcs, 77.) – Rudolf Gergely (Vadócz Krisztián, 87.), Torghelle Sándor
Gólszerző: Buzsáky (35.)
Online közvetítés, tudósítás

A mérkőzés történetéhez tartozik, hogy Gera Zoltán csapatkapitány a kapitánnyal történt szóváltás után elhagyta a csapat táborát, és lemondta a válogatottságot.

A második félidőben 2009 legjobb játékát produkálta a csapat, határozottan, harciasan játszott, érezhető volt, hogy nagyon meg akarják nyerni a tét nélküli meccset. A győzelemhez kellett ugyan, hogy a dánok ne szakítsák szét magukat, de nem lenne fair, ha elvennénk a mieinktől, hogy nagyot harcolva tulajdonképpen jogosan győzték le a csoportelső dánokat hazai pályán.

Belgium-Magyarország 3-0

Októberben már kevésbé érdekelte az embereket a nagyválogatott, hiszen a felnőttek reményei eddigre elszálltak, miközben a vb-bronzérmes U20-as válogatott szárnyalt. Többek között ezért is volt teljesen felesleges lekötni a belga meccset, hiszen új játékosokat nem lehetett kipróbálni az U21-es selejtező miatt, a régieknek pedig kellemetlen kötelesség volt a genti összecsapás.

Esélytelen vergődés a gyenge belgákkal szemben

Magyarország: Király (Fülöp, a szünetben) - Bodnár (Horváth, a szünetben), Vanczák, Juhász, Halmosi - Sándor, Tóth (Tőzsér, 64.), Buzsáky (Bodor, a szünetben) - Dzsudzsák (Vadócz, 89.), Torghelle, Rudolf (Priskin, a szünetben)
Gólszerzők: Fellaini (38.), Vermaelen (55.), Mirallas (61., 11-esből)
Online közvetítés, tudósítás

Csinálhatott bármit Erwin Koeman, a hollandot Belgiumban saját csapata alázta meg. Ilyen játékot egy magára valamit is adó csapat egyszerűen nem engedhet meg magának, az egyébként szintén se íze, se bűze belga csapat úgy gázolta le a semmit nem mutató magyarokat, hogy rossz volt nézni, ami a pályán folyt. Több szempontból is igaz: ennél rosszabbul nem zárhattuk volna az évet.

2009-ben három győzelem mellett hat vereséget szenvedett el a magyar válogatott, tompítja a számokban rejlő kritikát, hogy a tétmeccseken 3-3 a győzelem-vereség arány, ráadásul két idegenbeli selejtezőt is megnyertünk idén. Látszik ugyanakkor az is, hogy teljesen felesleges barátságos meccseket lekötnünk csak azért, hogy unatkozva labdázgató, küzdeni, felpörögni képtelen játékosokkal tudjunk le tét nélküli mérkőzéseket.

Mi legyen Erwin Koemannal?

Hogy Erwin Koemannak mennie kell-e, és hogy kudarc-e a válogatott 2009-es szereplése, megítélés kérdése, hiszen a negyedik hely és az eredmények reálisnak mondhatók, a szerzett pontok száma viszont kétségkívül kellemes meglepetés. A mutatott játék, és talán itt-ott a taktika biztosan csalódást okozott, hogy ez mennyire a kapitány hibája, azt olvasóink döntsék el.

Újabb cikkünk ebben a témában:

A szurkolók elküldenék Koemant - 2009.11.26.
Kétszer annyian szavaztak a futballkapitány ellen, felróják neki a rossz taktikát, válogatási elveit.

Kommentek

  • 2009.11.19 20:07:43bodri29

    Nem értem, mi ez a népharag Koeman ellen. Szerintem hagyni kéne dolgozni, aztán majd kiderül...
    Igaz, ezzel az egycsatáros hülyeséggel reméljük felhagy, és feltűnik végre neki is, hogy így nem megy!

  • 2009.11.19 20:08:26Ortó

    itt soha senki nem elégedett, viszont nem is a saját dolgával törődik. Hajrá Koeman.

  • 2009.11.19 20:16:17Kivlov

    "...a legnehezebb csoportban szereztünk sok pontot..."

    wasz??? Ez a csoport az egyik leggyengébb volt. A svédek, dánok játékban sosem voltak jók. Szervezettek, meg erősek, de nem labdazsonglőrök. Itthon ütni kellett volna mindkettőt.
    A portugálok meg olyan formán kívül játszották végig a sorozatot, hogy hálát adhatnak az égnek, hogy kijutottak.
    Torghelle!!!

  • 2009.11.19 20:21:04koborkutya

    Ha egy edző ilyen komoly hibákat vét ,ne legyen a MI nemzeti válogatottunk élén, Soroksár IImellett lehet.

  • 2009.11.19 20:22:20X Thomas X

    Koeman menjen a picsába.
    1 csatárral akar meccset nyerni? pfff.

  • 2009.11.19 20:24:50partyface1973

    Időt kell adni még Koemannak. Különben is, időnk mint a tenger és nincs alternatíva.

  • 2009.11.19 20:26:12hbc

    Nem mindig a szövetségi kapitányokat kéne váltogatni. Koeman jól teljesített és nem az ő hibája hogy itt tart a magyar futball és a magyar válogatott. Ennyi tellett ki a mai magyar válogatottból. A magyar válogatott tökéletesen tükrözi a magyar futball jelenét....

  • 2009.11.19 20:31:51MrSemij

    Szerintem is mennie kell.Egy Magyar csapatnak Magyar edzőre van szükség pl.Mezey(bár nem valószínű).Egy csatárral alig lehet Európa top csapatai ellen:Portugália,Svédország,Dánia meccset nyerni.Én Kabát Petit a kezdő csapatba tenném, mert nagyon jó góllövő.Kapuba Babos már öreg,szerintem Köteles megállná a helyét.Nos remény van ugyanis az U-20 és a U-21 fiatalok nagyon szép focit játszanak amielég meggyőző.

  • 2009.11.19 20:36:04Fat Abbot

    Hú mennyi hozzáértő akad még így, fél kilenc táján is.

  • 2009.11.19 20:46:26Kivlov

    2009.11.19 20:31:51MrSemij

    Mezey-t rég el kéne felejteni, meg a talpnyalóit is (pl.: Nagy T..
    Torghelle!

  • 2009.11.19 20:46:451478 97 277

    Koeman intelligens ember, tehát el fog menni magától is, nektek pedig lesz egy magyar edzőtök és egy lapát szar válogatottatok.

  • 2009.11.19 20:50:26mnak2

    görögország nem is olyan rég, de egy csatárral eb-t nyert...

  • 2009.11.19 20:52:41BigTom

    Szerintem ezt a színvonalat egy Magyar edző is elérhette volna. Ne felejtsük el, hogy egy nagyságrendekkel jobb játékos állomány állt Koeman rendelkezésére, mint akár csak Mateus-éra. Szerintem ez a játékos gárda képes lenne sokkal jobban is játszani, ha egy olyan szakember lenne a kapitány, aki azzal is foglalkozna, hogy a játékosokból kihozza a maximumot, és motiválja őket, ahelyett, hogy leckézteti őket. Szerintem van olyan Magyar edző, aki képes erre.

  • 2009.11.19 20:53:10egyenes labirintus

    Koeman kutyaütő sajnos. Siralmas taktika, motiválatlan és válogatottságra alkalmatlan játékosok folyamatos szerepeltetése. Sikeresen és tisztességtelen módon elzavarta a csapatkapitányt, egy impotens csatárt játszat tök egyedül, akit ráadásul nagyon zavar a labda és be van oltva gól ellen, reaktivál kiöregedett játékosokat, 0 bravúrt mutattunk be, csak a kötelezőt hoztunk, azt is nyögve. A beígért gyors, rövid passzos támadó játék helyett, kaptunk egy semmit. Mindezt 140 milkáért. Köszönjük Mr. Koeman, ön a leggyengébb láncszem.

  • 2009.11.19 20:54:30BigTom

    Egyébként szívesen megnéznék egy meccset a Koeman vezette "nagyvállogatott" és az Egervári vezette utánpótlás válogatott között.

  • 2009.11.19 20:54:48sammer6

    Nem értek egyet a cikk néhány állításával, pl. portugál meccsek. Amúgy meg szerintem ha nyertünk volna belgiumban, most nem lenne ez a herce-hurca, ami azért nagyon gáz, mert ez egy barátságos meccs volt.... Ha jól emlékszem a "közvélemény" követelkte a honi bajnokságunkban edződő futballisták szerepeltetését, nem?

  • 2009.11.19 20:56:55sammer6

    Kedves egyenes labirintus, meg tudod mondani, hogy a mi gól ellen beoltott Sanyink hány gólt szerzett a selejtezősorozatban? Mért hiszi azt minden szurkoló, hogy ha az érzelmei alapján véleményt formál, azt komolyan fogják mások is venni???

  • 2009.11.19 21:00:33mizrolist

    MrSemij: ez vicces. Babos öreg, de a vele egyidős Kabát meg jöjjön a válogatottba... Mezey 20 éve valóban kiválóan felkészült szakember volt, de ma már nem az.

    Egy csatárral játszunk? Igen, mert a magyar védelemnek kell ennyi ember. lehet így is nyerni? Lehet, ezt több topklub is bizonyította az utóbbi időben.

  • 2009.11.19 21:02:47FeroxX

    nem tom.. elismerem, hogy hosszútávra tervez, meg hogy elve az, hogy lassan de biztosan fejlődni, de akkor sem szimpatikus sok helyütt a hozzáállása, vagyis inkább azt mondhatnám, ezt más is megtudja helyette, viszont más talán képes pótolni Koeman hiányosságait is. 1 csatárral meg tényleg nonszensz pályára lépni.. szal emögött is kicsit a kishitűséget meg a megalkuvást érezni.. ami még ha reális is tegyük fel, akkor sem emberhez/csapathoz méltó hozzáállás, szal ha eleve úgy állnak, hozzá az emberhez, hogy "eeejj állj be védekezni, nehogymá kapj 5 gólt" az rányomja mindenre a bélyegét, kedvre/morálra/teljesítőképességre stb. lásd U20, Debrecen, a magyar foci általánosságban véve támadófelfogású foci, egyszerűen ez van a "vérünkben" ezt szeretjük, szal eszerint is kell csapatot/taktikát építeni.. lehet belefutunk nagyobb vereségekbe is (bár kérdem én, így nem tettük meg ugyan úgy portugálok ellen ?? szal tök8) de legalább méltóságteljes meccseket tudunk játszani.

  • 2009.11.19 21:08:10X Thomas X

    "görögország nem is olyan rég, de egy csatárral eb-t nyert..."
    Látod ez jogos, de én még mindig azt mondom, hogy nyugodtan ki lehetne állni 2 csatárral.
    Meg a másik, hogy a görögök nem úgy mentek ki a pályára, hogy levan ejtve az egész, úgyis kikapunk...
    Itt fossák össze a gatyájukat...

  • 2009.11.19 21:10:43hunhammer

    újabb tárgyi tévedés a sportgézán (már a húszmilliómodik):

    "A jól kezdett vb-selejtezősorozat után barátságos meccsen simán leléptük Észak-Írországot (ez volt Erwin Koeman egyetlen győztes barátságos meccse)"

    ez nem igaz, mert a görögöket is Koemannal vertük 3:2-re barátságos meccsen!

  • 2009.11.19 21:11:20egyenes labirintus

    sammer6: Nézd, Sanyika annyit tud amennyit, nem az ő hibája, akar, küzd, hajt, de a lasztival nincs barátságban, ha kicsit is érted a focit, beláthatod ez nem elég a válogatott szinthez. Hogy ott van az viszont Koeman és a stáb hibája. Málta és Albánia ellen lőtt gólt, tapsoljak? A vélemény még szabad asszem, és ez a válogatott és a teljesítménye nekem nem tetszik, bocs, hogy ez különbözik a tiédtől.

  • 2009.11.19 21:19:23Kivlov

    Lehet, hogy Sanyi nem egy Ronaldinho (sőt, fix h nem az), de ha odakerül beveri! Meg kikaparja a tököt rengetegszer. És ami a lényeg: még nem láttam nem hajtani. Ahogy ő lejön a pályáról, úgy kell lejönni. Ha mindenki úgy hajtan és kikapnánk, akkor is lenne taps a puskásban. Alibiző nb1gólvágókból nem kérünk!
    Torghelle!!! A T-szektor veled van!!!

  • 2009.11.19 21:27:16sammer6

    Kedves Egyenes Labirintus! Az nem baj, ha Neked nem tetszik, szíved joga. Kicsit értek a focihoz, igazából nem nagyon, mert olyan sok területe van és én csak 3-mal foglalkozom... Amikor gólt lőtt Málta és Albánia ellen, azért gondolom tapsoltál, most meg keserű a szád íze... Az enyém is. És azt se gondolom, hogy Koeman tökéletes, egyszerűen csak nem értem ezt az össznépi felzúdulást, hiszen nekünk csak Sanyink van, meg Vanczákunk, meg Halmosink, hol vagyunk mi az elittől??? Milyen alapon várja el bárki is ettől a csapattól, hogy ott legyen egy világeseményen??? Én örülök ennek a kis fejlődésnek, és reménykedem benne, hogy van még kicsivel több is a csapatban, mert egy selejtezős 3. hellyel egy kalappal előrébb kerülhetnénk... Csak még egy dolog: voltam kint Partizan meccsen, olyanon, ahol simán kikaptak egy francia csapattól... A szurkolók 1-3 nál azt énekelték: ha kikaptok, néha szídunk benneteket, de akkor is szeretünk.... 13 ezer ember csinált olyan hangulatot, mint nálunk 40ezer, és a vesztes meccs után sorbanálltak a mezekért a shop előttt... Mi meg köpködünk egy vesztes barátságos meccs után.

  • 2009.11.19 21:30:18Koller

    Gyerekek azt kéne észre venni hogy hozzánk hasonló csapatok:SZERBIA, SZLOVÁKIA, SZLOVÉNIA kvalifikálta magát a vb-re. Nem tettek mást, csak szervezetten támadó focit játszva szívvel mentek előre! Ezért gyenge ez a teljesítmény! Sokkal többre képes ez a csapat!

  • 2009.11.19 21:32:01Kivlov

    2009.11.19 21:27:16sammer6

    az hogy "csak" Sanyink??? Augsburgban sztenderd csere a '88. percben, hogy őt külön tapsolhassák a drukkerek!!!

  • 2009.11.19 21:34:59sammer6

    Szerbia hozzánk hasonló? Ne már, ember? Mondd már, melyik magyar válogatott játékosért fizettek több 5 millió eurót az utóbbi 10 évben? Ki is játszik tőlünk angol topcsapatban? És németben? És spanyolban? Nézd már meg az általad idecitált válogatottak keretében szereplő játékosok pedigréjét... pl: uefa.com ...

  • 2009.11.19 21:35:30sammer6

    Én szeretem Sanyit :)

  • 2009.11.19 21:41:42Koller

    Jó jó a szerb kicsit kilóg mert van 2-3 klasszisuk, de a másik kettő...Ebben a csoportban nem lett volna akkora hőstett 2. helyre beérni!

  • 2009.11.19 21:44:46lákó

    Várhidi

  • 2009.11.19 21:47:43mizrolist

    egyenes labirintus: a magyar válogatott gólkirálya a selejtezőkön Torghelle.

    Koller: csak azért volt esélyünk arra a 2. helyre, mert a svédek és a portugálok is bénáztak rendesen - ők nem hozták a kötelezőt, mi igen. (gondolatkísérlet: ha Ibrahimovic nem lő gól a svéd meccsen az utolsó utáni pillanatban és marad 1-1, akkor miénk a 3. hely a csoportban, és a svédek csak negyedikek...)

  • 2009.11.19 21:51:57MiKeyRuLeS

    A tegnapi algír-egyiptomi meccsen a játék valóban futball volt, és azt sem világsztárok produkálták, hanem a mieinkkel kb. egy tudású játékosok.

  • 2009.11.19 21:52:31sammer6

    Az egy-két klasszist a szerbeknél posztonként értetted, ugye? :)
    Szerintem a 3. hely bravúr lett volna... egyébként a pontjainkkal több másik csoportban is előrébb végeztünk volna...Viszont mi 2 EB résztvevővel, meg a dánokkal voltunk együtt... Ez könnyű csoport lett volna? Tőlünk, ha jól emlékszem, senkit se jelöltek aranylabdára a keretből... Szóval: ami engem zavar, az az, hogy volt olyan meccs, amin azt éreztem, h tele van a gatyánk... Az eredmény reális, még akkor is, ha marha szar volt a svéd meccset végignézni egy ilyen utolsó perces góllal... ha Gera nem majrézik és elrúgja, akkor az x tuti meglett volna, mert a kirúgást már nem engedi a bíró, így meg....

  • 2009.11.19 21:54:49lacikafan

    maradjon! Sanyi lehet, hogy randa meg nem egy labdazsonglőr, de legalább küzd és hajt és még gólokat is lő biztos vagyok benne, hogy nem ő a hibás a szereplésért...magyar edzőkkel még a kötelező sem sikerült a selejtezőkön, csak ő és Matyi hozta őket. azt, hogy mit csináltak egy tét nélküli barátságos meccsen ahol messziről lesz@rom, semmi értelme nem volt lekötni egy meccset olyan napra ami előtt az U21 játszik tét meccset pláne nem egy teljesen csalódott csapatnak. szerintem Kisteleki sz@rjon sünt inkább.azt se felejtsük el, hogy a játékosok aki múlt évben kezdők voltak még azok erre az idényre cserékké váltak sérülés vagy formahanyatlás miatt (Huszti, Halmosi, Gera, Fülöp,Torghelle stb) és ennyi hiányzót nem lehet pótolni...És végül, de nem utolsó sorban az edző nem mehet oda a játékos helyett, hogy letámadja az ellenfelet egyszerűen a játékosnak kell megtenni, nem hiszem, hogy azt mondta nekik, hogy "öreg nézd méterekről és ne érj hozzá". Amúgy nekem Matyi csapata sokkal szimpatikusabb volt... és végül ennek a magyar válogatottnak teljesen mindegy ki a kapitánya, annyi a különbség, hogy 4-6 ig melyik helyen végzünk...és az új generációval sem lesz jobb. focink akkor lesz jó, ha az utánpótlás csapataink minden világeseményen ott vannak és nem hébe-hóba.

  • 2009.11.19 21:56:56jardel

    a szlovén vagy a korábbi lett válogatottban is kb. olyan kaliberű játékosok vannak, mint nálunk. nem tudom persze, hogy ők mennyit játszanak a klubjukban, lehet, többet. szerintem ezt lenne érdemes elemezgetni egy újságírónak. mellesleg, a szlovák válogatott sem kimondott sztárokból áll, bár tényleg kiscit erősebbek nálunk - és mégis. biztos nem vagyunk Európa élvonalában, de az, hogy 1000 éve nem jutottunk ki egy eseményre és hogy most már rendszersen negyedikként végezzük, az sztem nem a realitás, hanem szerencsétlenkedés. kérdés, hogy miért van ez?

  • 2009.11.19 21:59:42rattacha

    @egyenes labirintus: Igazad van. Én nem világverést várok. Annyit, hogy akinél papíron jobbak vagyunk, azt 10-ből legalább 9x verjük el, akinél gyengébbek, azt 10-ből 2x verjük el. De ha be lett ígérve a gyorspasszos játék, akkor lássuk. Több játékosunk van, akinek nem lenne idegen egyáltalán a stílus.

  • 2009.11.19 22:04:10lacikafan

    Jah kint voltam nyár végén a Wolves-Hull City meccsen és láttam melegíteni Halmosit...ha lehetek őszínte, gusztustalan volt a többi cserejátékos melegítés közben látszott, hogy koncnetrál és hajt, Halmosi a meccsett nézte, néha lehajolt, kirázta a lábát...egyszerűen gusztustalan volt, megértem, hogy miért nem játszik a Hullban, nagyobb az arca, mint a tudása...

  • 2009.11.19 22:04:58lacikafan

    ah kint voltam nyár végén a Wolves-Hull City meccsen és láttam melegíteni Halmosit...ha lehetek őszínte, gusztustalan volt. A többi cserejátékos melegítés közben is látszott, hogy koncnetrál és hajt, Halmosi a meccsett nézte, néha lehajolt, kirázta a lábát...egyszerűen gusztustalan volt, megértem, hogy miért nem játszik a Hullban, nagyobb az arca, mint a tudása...

  • 2009.11.19 22:13:39Koller

    Az a baj hogy most az eredményekkel jönnek sokan holott a játék az első 2 meccset kivéve kritikán aluli volt!

  • 2009.11.19 22:24:44sammer6

    3 pont az 3 pont, szerintem nem tiltakozna senki, ha csúnya játékkal eb-t nyernénk, mint a görögök... Amúgy mitől kritikán aluli?

  • 2009.11.19 22:32:04BLovi

    Ide se kellett volna hozni !

  • 2009.11.19 22:59:47cetnik

    Szerintem edzőt kellene váltani.Egy olyan edző kell aki már bizonyitott és tapasztaltabb.

  • 2009.11.19 23:03:07CsJP

    es az megvan, hogy a kisteleki fel volt haborodva, hogy a bozoky micsoda penzeket fizetett ki a matthaus-nak (mindharom kisbetuvel, mint nemecsek), kozben o is eveken keresztul frankon tejel a koemannak (mind a negy) egy olyan kozepszeru teljesitmenyert, amit gyakorlatilag barki meg tudna csinalni. Koszonjuk elnok ur, de egy ilyen dontesbe azert illene belebukni.

  • 2009.11.19 23:27:01egyenes labirintus

    Az, hogy Sanyika 10 meccsen 3 góllal gólkirály, amiket az albánoknak és Máltának lőtt, az nekem és úgy általában a szurkolóknak kevés, csatárteljesítménynek sem éppen eget verő. A többi meccsen, komolyabb ellenféllel és védelemmel szemben teljesen súlytalan volt, nem nyeri a fejpárbajokat, nem tudja megtartani és jól továbbítani a labdát. Ha bravúrokat szeretnénk elérni, ehhez más kell erre a posztra. Dzsudzsi aki egy európai élcsapat meghatározó embere és gólfelelőse, visszavont szerepkörben játszott szinte folyamatosan, Gera szintén, és teljesen önbizalomhiányosan. Hajnal a válogatottban árnyéka önmagának, Huszti is valódi tudása alatt játszott. Sokan elhittük, hogy a kezdeti sikerek után, itthon megcsíphetjük a svédeket, portugálokat, de azzal a felállással, taktikával képtelenség volt. Persze, lehet utólag mondani, hogy majdnem megvolt mert csak 1 góllal voltak jobbak, de nincs értelme. A porugálok ellen Koeman a hetven valahanyadik percben cserélte be Priskint és álltunk át két csatáros játékra. Miért? Gera évekig a válogatott stabil pillére volt, amióta Koeman az edző, leszálló ágba került, majd be is dobta a törölközőt. Miért? Több van ebben a válogatottban mint amit a holland kihozott belőle. Nem azt mondom, hogy idegenben verjük Portugáliát, de két x itthon és egyből más a szánk íze. Vele nem lesz előrelépés. Nem fogja meglépni, hogy felhoz játékokat az U21-ből. Töketlen hozzá. De ettől még ugyanúgy kint leszek a hazai meccseken, ahogy eddig is....

  • 2009.11.19 23:58:29bigbang77

    Utálatos a Koeman féle antifoci. Menjen a francba. Ennyi idő alatt nem fogta fel, hogy így nem lehet nyerni?? Idióta a focihoz. Rakját a helyére Sisa Tibort, Egervári Sándort, vgy Mathäust.

  • 2009.11.20 00:43:30rainkarmation

    Kúman monnyon le és mönnyön el, nekünk nem az kell, hogy valaki újfent a szánkba rágja, hogy mennyire szarok vagyunk és miért nem sikerülhet nekünk semmi, miközben sokadszor fegyver nélkül eriszt minket a csatába (Torrghesz Sanyinkat leszámítva)... Boldog emlékezetű Déri János szavaival: "Aki ma nem hisz a csodákban, az nem realista!" A magyar U21 leverte a a taljánt - nem reális, de különösebben nem bánt..! Irreális célt ide nekünk, legfeljebb beledögölve sem érjük el, inkább, mint józanul előre bejelenteni, hogy esélytelenek vagyunk, majd végül elégedetten nyugtázni: "ugye megmondtam".

  • 2009.11.20 02:13:50dzs87

    Nem tök mindegy, mi történik? Országot kell váltani és nem csapatot, hogy jó válogatott"unk" legyen...

  • 2009.11.20 03:29:45drukkker

    Koeman nem tud játszani a fiúk helyett.
    Könnyű kivülről kritizálni, hogy ennyi, mag annyi csatárral kellene játszani, ő tudja ki mire képes, milyen erőnlétben és formában van. Na megaztán valamennyi válogatott játékos profi körülmények között él és játszik. Még sem tudnak teljesíteni együt.
    A Svédek elleni itthoni vereség, egy fantasztikus a sportban is ritkán előforduló peches eset volt. Hősiesen küzdöttek a srácok, és lám ilyen a magyar "balsors". Himnuszunkban is benne van, "balsors akit régen tép" hát elég régen....
    Ha az a meccs döntetlen, biztos, hogy a Portugálokkal is minimum X-et játszunk itthon.
    Szóval nem állítom, hogy egy edzőváltás nem tenne jót, de én még Koemannal is el tudom képzelni a jövőt, ha hajlandó beépíteni egy két fiatalabb tehetséget.

  • 2009.11.20 04:24:32Calden

    20 éve KÉPTELEN belátni az MLSZ, hogy nem az edzőkkel van a baj! Szarból nem lehet várat építeni. Mindig van egy-két tehetség, de a maradék 9 kutyaütő képtelen kiszolgálni őket, így ők is elkallódnak. 20 éve ez a körforgás megy.

    Meg kellene "köszönni" a felnőtt válogatottnak mindahányan vannak, s helyükbe tenni egy 15-20 fős U21-es keretet. Rájuk kellene építeni, mert ők CSAPATKÉNT gondolkodnak, játszanak, hajtanak. 3 éven belül beérnek, s jutnak ki nemzetközi porondra.

    Amíg ez a szarrágás megy, szapulják az edzőt, s reménytelenül semmirekellő 11 ember lép a pályára, addig semmi sem fog változni, de rekordot érhetünk el edzőváltás terén. Ennyi.

  • 2009.11.20 06:00:30kiskakas01

    Szerintem el kellene gondolkozni végre, hogy mennyire is van szükségünk külföldről edzőket idehozni. Vissza Várhidi mestert! A csoportban megszereztt pontok nagy része neki (illetve az általa irányított keretnek) köszönhető). Elkezdett csapatot építeni, de biztos jó magyar szokás szerint nem tetszett valaki(k)nek, hogy sikeres, így mennie kellett. Ment. Csendben szerényen. Koeman meg szétverte az egészet. pont.

  • 2009.11.20 06:16:31kiskakas01

    Nem tudom, hogy miért kellett idehozni Koemant? Nem volt nekünk elég sav Lothar úr? Vissza Várhidi mestert! A VB csoportban megszerzett pontok nagy része neki köszönhető. Ha mindenki olyan alázattal álnla a futballhoz magyarországon,mint Ő, akkor lehet előlrébb lennének a fiúk. De jó magyar szokás szerint mennie kellett. Lehet valaki(k)nek nem tetszett, hogy sikeres. Mi nem ehhez vagyunk szokva/szoktatva. Csapatot épített, kezdett építeni. Egyébként, ha valaki tudja hol találnám a konkrét indoklást, hogy miért is kellett mejnen, azt szívesen elolvasnám. Koeman kapott egy félig kész csapatot, amit sikeresen szétcsapott. Tejhatalmú úrként elkergette Gerát. Hát ez olyan, mintha Filippónak mennie kéne a Milánból. (pici túlzással). Kiváncsi leszek, mmikor kell mennie a többieknek a stílusa miatt. Ezekbe a fiúkba lelket kellene önteni meg elmagyarázni, hogy nagyon komolyan kell venni, amit tesznek, mert az ország nevével játszanak. Koeman úr meg a saját konfliktusait hatalmával visszaélve próbálja elintézni, közben nem is érdekli, hogy mennyit árt a csapatnak. Biztos boldog, mert egyetlen vereség után sem láttam csalódottnak. Mindig megpróbáltuk, de nem ment... Mint a kiskutya a nagykutyát... Szomorú, de ameddig nem találnak egy felelőségteljes vezetőedzőt és nem hagyják békén, hogy dolgozzon, (mint Várhidi Úr, vagy valaki hasonló mentalitással) addig sok változás nem lesz. Koeman talán manager fajta (abból sem a legjobb), mint nemzeti 11 vezetőedző. Pont

  • 2009.11.20 06:40:14Forintosháza

    A Koeman ugyanolyan kutyaütő mint a válogatott, a válogatott meg olyan mint a magyar bajnokság, vagy az angol, német bajnokság 2-3. vonalában tartalék kenyéren éldegélő válogatott tagjai.
    Azt viszont nem értem, hogy még ezek után is érdeklődő szurkolók miért nem nyugodnak bele, hogy a magyar foci Európa. 4 vonalába tartozik. Voltak sikereink de abból nem lehet megélni, és ne mondja senki azt, hogy mert nincs pénz, ha megfizetnénk kijutnánk a VB-re.

  • 2009.11.20 07:05:39Picurigor

    Nem kell mennie a Koemannak, hiszen szarból ő sem tud várat építeni.
    A szövetségi kapitány egy olyan állás, ahol hozott anyagból kell dolgozni. A magyar hozott anyag ilyen. Sajnos.
    Dolgozni kell tovább és egyre több fiatalt beépíteni a U21-esek közül.
    Sajnos a nagycsapatban játszók közül sokan még mindig nem érzik át, mit is jelent felvenni a címeres mezt. Gera is nemtom, mit hitt, amikor lemondta a válogatottságot. Aszitte, bárki könyörögni fog neki, hogy jöjjön vissza és hozza vissza a végletekig rapszodikus formáját...?
    A fiatalok legalább megmutatták, hogy érdemesek a válogatottságra. Velük kell törődni.
    Remélhetőleg sokkal többet is fognak elérni.

  • 2009.11.20 07:16:58kri0723

    Koeman menjen a picsába valami biztonsági céghez.
    Legyen biztonsági őr.
    De egy óvszer reklámba is beletehetnék, mert a védekezés kurvára megy neki, de támadni nem tud !
    Vagyis a meccseket elnézve védekezni se....
    TÁmadni meg ..... pff
    De megvertük MÁLTÁT !!! HÚ de nagy Isten lett . JA meg az albánokat is .
    Év edzője címet neki meg 10millió eurós fizetést !!
    Torghellével együtt kitiltanám még a stadionból is !!
    Pár évig még a keretbe se volt, most meg ez a fasz megint behívja ...
    Mert a Priskint nem lehetne ám játszatni .
    Mentális problémái vannak :) Ekkora fasszágot is csak Koemna találhatott ki.

  • 2009.11.20 07:42:55váév építők

    a tavszi eredmények alapján túlzott volt elvárni a kijutást és a jó játékot erős csapatokkal szemben.
    sajnos itt a bulvármédiában felhajtották a nép ingereit, elhitették, hogy van keresnivalónk. de hát a bulvármédia már csak ilyen.
    ennyit hagytak minket focizni és kész.
    nem ábrándozni kell, hanem örülni annak ami van.

  • 2009.11.20 07:47:39kri0723

    Hát igen örülni kéne annak ami van .
    Pl: az u21es csapat.
    És nem csak örülni kéne, hanem berakni őket a felnőtt válogatottba, az edzővel együtt !
    Úgy talán lenne esély az következő EB-re, de így abszolút nincsen.

  • 2009.11.20 08:27:34Illés Béla

    A "nagy stratéga" a csatár nélküli "játék" mestere.
    Gera Zoltán elvadítója...
    Menjen a p.csába!

  • 2009.11.20 08:50:52sh4d0w

    Koemannak két dolog miatt kell mennie - szvsz:

    1. Neki nem egy világversenyre kijutás a mérce, hanem a mutatott játék. Ez EPIC FAIL, ráadásul a mutatott játék is lófax volt.

    2. Taktikailag Koeman egy zéró, nagyon durva hibákat követett el a mérkőzések során - de ezek egy részét már a cikkben is leírták.

  • 2009.11.20 09:28:09org

    Nem minden taktikai lépésével értek egyet, de szerintem egyáltalán nem volt rossz Koeman teljesítménye. Ez a realitás, ebből kell szépen lassan építkezni felfelé, szerintem egyértelműen látszik a fejlődés.

    Hajrá Koeman!

  • 2009.11.20 09:34:05Escobar888

    Alapvetően avval van a baj, hogy hazai páján amikor a döntetlen is kevés akkor nem lehet ilyen sündisznó taktikával játszani.
    Próbálja védeni magát, hogy akkor jobban kikapunk...és akkor mi a f@sz van?
    Nem ért itt senki jobban a focihoz mint ő. Viszont ő nem a jövőbe tekint. egyszerűen minden mecscen az a célja, hogy szoros legyen és ha ki is kapunk akkor csak picivel. Így azt gondolja nem lehet ráhúzni a vizes lepedőt.

  • 2009.11.20 09:41:38szale

    Vajdasagbol irok, szurkolok a magyar es a szerb valogatottnak is, mivel mindkettot magamenak erzem. A hiba szerintem az, hogy nem kulfoldi szakembereket kellene alkalmazni szovetsegi kapitanynak, hanem olyan magyar edzot aki mar nemzetkozi szinten is elismert (pl. Laszlo Csaba), mivel o mar megteheti azt, hogy azokat a jatekosokat kiteheti a csapatbol, akikre epul a jatek, ugynevezett sztarok, de nem mukodnek jol a valogatottban. A szerbek ugyanezt megcsinaltak kosarlabdaban es fociban is, kosarlabdaban europai ezusterem, fociban pedig sima VB szereples lett az eredmeny. Utanpotlas van, ez mar bebizonyosodott, csak kell egy kemenykezu igazi szakember, akit nem fog erdekelni, ha eleinte ezert utaljak, mert siman el tud menni elcsapatba edzonek, nem pedig pl ciprusi masodosztalyba. Lenyegtelen melyik jatekos hol jatszik, lehet az megyei bajnoksag is, ha latszik a minoseg a jatekaban, es az meg is fog mutatkozni idovel. Nemanja Vidic az elso valogatott szereplesekor meg a Crvena Zvezda kispadjan ult, 3 evre ra pedig a Premier League egyik legjobb vedojeve notte ki magat. Csak batran fiatalitani, es nem kellenek ugynevezett sztarok, mivel azok pillanatnyilag a magyar jatekosok kozott nincsenek, csak nehany kozepszeru europai csapat kozepszeru ,,munkas" jatekosai. Szinte minden sztarjatekos elso europai szereplese a sajat valogatottjaban 20-21 evesen kezdodott, es csak utanna szerzett nevet maganak, hogy igazi nagycsapatban jatszhasson. Koman, Nemeth es a tobbiek lehetnek a jovo sztarjai es a valogatott pillerei. Udv Minden Igazi Szurkolonak.

  • 2009.11.20 10:09:02egyenes labirintus

    szale: Szép amit leírtál, de ha fele akkora hittel és akarással mentünk volna ki a pályára, mint ami szerbeknek van, akkor nem ez lett volna a vége. Több minden mellett ,ez hiányzik nálunk, de nagyon, hogy erősebb ellenéllel szemben is elhiggyük, igenis lehet, van keresnivalónk. Hogy Dzsudzsák elhiggye, amit megcsinál az Ajax ellen, azt megtudja Svédország ellen is, de ez Hajnalra, Gerára, és a többiekre ugyanúgy él. Ez lenne a motiválás, de ez Koemanban nincs meg és nem is lesz soha.

  • 2009.11.20 11:13:52MrSemij

    Szerintem ez elég jó felállás lenne:
    -Köteles-
    -Bodnár-Juhász-Horváth-Vanczák
    Dzsudzsák-Hajnal-Varga-Buzsáky
    Rudolf-Priskin

  • 2009.11.20 11:30:39asnch

    Koemna nem érti a magyar focit. Több meccsen is bebizonyosodott hogy nem illik hozzánk a "görög" támadás nélküli futball. Kicsit le vagyunk ragadva az évtizedekkel ezelőtti nem létező védekező középpálya focival, a legjobb középpályásaink többsége támadó, kivéve Dárdai. Támadó focit kellene jáccanunk mint az U20-asok. Akkor senki sem lenne csalódott.

  • 2009.11.20 12:17:51gojo100

    Már az egész cikket onnan "hogy a legnehezebb csoport..." nem is kellene tovább olvasni.
    Sajnos a Kuman ugyan olyan szélhámos mint a Mateusz volt.
    Egyébként taktikájuk az van, minél kevesebb munkával minél több pénzt keresni, felelösség nélkül, aztán lelépni.
    Azt ugye nem gondolja senki komolyan "hogy a szerethetö" és nem egy eredményes válogatott épités a cél. Márpedig ennél a két embernél - rendkivül gyenge edzöi képességük ellenére - még emberi hozzáállásukkal is nagy a baj, nagyképüek, kioktatói stilus...stb.

    Már mondaj meg nekem valaki, hogy milyen jövöbeli cspatépitési elképzelésbe illik bele Király nevü - kapusnak csak nagy jóindulattal nevezhetö szintén szerény képességekkelmegáldott - portás szerepeltetése, már csak a "csinom Palkó" szerepeltetésével lett volna teljes a jövöképünk. Az sem volt semmi, hogy a Sanyi és a Priskin nevü csatárokról azt a kijelentést tette még a meccsek elött, hogy az elsö fizikailag a másik pedig mentálisan gyenge állapotban leledzenek. Ennek ellenére a Sanyi nevüt egyedül brusztoltatta az összes meccsen. Te jó Isten....grrrrrrrrrh!

    Szélhámos az egész banda, emelesz, kuman, ujságirók, kommentátorok, "szakértök". Csak a horribilis pénzeket veszik fel minden felelösség nélkül. Nagy szar az egész.

  • 2009.11.20 12:19:14davidos

    azért nagy különbség, hogy a szlovák válogatott tagjai alapembereknek számitanak a csapataikban, nem csak pár percet játszanak... köztük Hamsik, aki a NApoli meghatározó embere, vagy Skrtel, aki alap a Liverpoolban, esetleg Mintal, aki meg asszem 3 éve gólkirály volt a bundesligában... és még sorolhatnám... Holosko, Vittek, Pekarik.... szóval azért az egy más csapat...

  • 2009.11.20 13:10:53éjszárny zöldi

    az nem edzo, aki otthon 1 csatarral jatszik.

  • 2009.11.20 13:32:18dann

    Egerváriról miért nem beszél senki? Már az MTK-s évei után is megérdemelte volna a padot a favágó Gellei helyett. Aztán még Lothar után sem Ő jött, hanem a vállalhatatlan, keletnémet bajszos fasz Várhidi, jól le is főtt.

    Egervári Sanyi bácsinál nem sok jobb edző van itthon, végre egy válogatott élén is megmutathatta, hogy ez vitán felül igaz. Az ilyen Mezey meg egyéb barmoktól ne várjunk már csodát. Ahogy Koemantól sem. Taktikailag képtelen volt újat húzni, ragaszkodott az avas szisztémához, nullperces senkikkel a csapatban (Halmosi, Bodor, stb), egy favágó, kutyaütő, ütemérzék nélküli Torghellével a center poszton. Ja és persze Gera Zolikát is picsánrúgta, akit lehet szipuzni, de ebben a keretben bizony kimagaslott.

    Nálam Egervári lenne a befutó, nem vitás.

  • 2009.11.20 13:35:55dann

    Ja és hogy miért Egervári?
    1. jól meccsel, Koeman nem.
    2. jól tud belenyúlni a szerkezetbe
    3. képes motiválni a fiait, nagyon jó tanár és pszichológus
    4. képes meccseket fordítani szünetben, 1-2 jó cserével 50%-al növeli a csapat teljesítményét.

    Koemannak egy dolgot köszönhettünk, hogy kezdetben jobb volt a mentalitás. Az őszi nagy várakozás pedig csak azért volt, mert sikerült úgy egyeztetni a meccseket, hogy itthon toljuk a csoport 2 favoritja ellen hazai pályán, előtte meg a gyengéket verve felkorbácsoljuk a szurkolók érdeklődését.

    Nekem azzal ne érveljen senki, hogy oda-vissza vertük Albániát és Máltát és ez mekkora siker.

    A magyar foci nagy baja évek óta abban van, hogy a szarban is kerestük a jót és csodát vártunk 1-2 nagy barátságos eredménytől.

    Az őszi portugál-svéd telthát csak martketing trükk volt és nem azért főttünk le mert a védőnk lámpába nézett a hosszabbításban. Hanem mert ennyi van a fociban és Koemanban itthon.

    Azt senki sem említi pl. hogy Koeman a Feyenoorddal elég szépeket égett edzősködése alatt.

  • 2009.11.20 14:00:40Csinovnyik88

    Én csak azt nem értem hogy miért pont Torghelle?
    Könyörgöm az az ember egy balek. a hajtást látni rajta de focizni sajnos akkor sem tud. Remélem az utánpótlásunk majd jobban fog teljesíteni...

  • 2009.11.21 18:02:15Tamanter

    Emberek! Nem tetszik T.Sanyika játéka? Ki válogatta be? A Szöv.Kap. Nem tetszik a Szöv. Kap. munkája? Ki nevezte ki? Ki nevezte ki? KISTELEKI hess PH-ba!

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől