Robert Enke, a Hannover és a német válogatott kapusa kedd este, 18 óra 17 perckor öngyilkos lett. A legfrissebb rendőri jelentés szerint búcsúlevelet hagyott hátra, ennek tartalmát azonban egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
A német lapok szerint a kapus valószínűleg még mindig nem tudta feldolgozni kislánya három évvel ezelőtti halálát. Lara szívrendellenességgel született, állandó orvosi kezelésre szorult, 2 évesen halt meg.
A Bildnek Enke édesapja elmondta, fia az eset után megkapta a szükséges pszichológiai kezeléseket, és úgy tűnt, feldolgozta a tragédiát. Májusban feleségével örökbe fogadtak egy nyolchónapos kislányt, úgy látszott, minden rendben van körülötte.
A kapus kedd délelőtt még edzésen volt, majd a klub orvosa korábbi vírusfertőzése miatt megvizsgálta. Wego Kregehr orvos szerint nem látszott rajta, hogy mentális problémái lennének. Enke heteket hagyott ki, de a legutóbbi fordulóban (Hannover-Hamburg 2-2) már ő védett.
A délutáni edzésen nem jelent meg, felesége sem tudott hollétéről, telefonján sem tudták elérni, ezért értesítették a rendőrséget. Nem sokkal később megtalálták az autóját, otthonától mindössze 2,5 kilométerre, a vasúti sinektől 10 méterre egy zsákutcában, iratait az anyósülésen hagyta.
Gyalog ment tovább, és hat óra után nem sokkal vetette magát a Bréma-Hannover regionális járat 160-nal érkező vonata elé, amely több mint száz méteren keresztül tolta.
A tűzoltók perceken belül a helyszínen voltak, nem sokkal később megérkezett Enke felesége, Teresa is, aki még látta férje maradványait: sokkos állapotba került.
Enke halálhíre megrázta Németországot. A baleset helyszínén és a Hannover stadionjánál is mécseseket gyújtottak a szurkolók, szerda reggel is több százan gyűltek össze a stadionnál. Franz Beckenbauer úgy fogalmazott, ha az ember egy ilyen hírt kap, rájön, hogy az összes problémája milyen apró.
Depressziós volt
A játékos felesége és kölni kezelőorvosa szerdán sajtótájékoztatón mondták el, hogy a kapus évek óta súlyos depresszióban szenvedett. Enke 2003 óta volt beteg, a depressziónak könnyebb és súlyosabb szakaszai voltak, az elmúlt hónapokban azonban egyre inkább elhatalmasodott rajta a betegség. Mindent elkövetett, hogy mindez ne tudódjon ki, ezzel védte családját, magánéletét, attól tartott, hogy a betegség miatt sportolói pályafutásának vége szakadhat.
A Hannover elnöke, Martin Kind szerint halálának semmi köze a futballhoz, hiszen csapatában szerették, és Joachim Löw szövetségi kapitány is biztosította őt, hogy számít rá a 2010-es világbajnokságon.
Löw törölte a szombati, Chile elleni találkozóra készülő válogatott szerdára tervezett edzését, és nem kizárt, hogy a hétvégi barátságos meccset is lemondják.
Enke halálhíre az egész világot megrázta, a Barcelona kedd esti kupameccse előtt egyperces gyászszünettel emlékezett meg korábbi kapusára.
- Címkék:
- robert enke,
- tragédia,
- hannover



