Miattam jutott ki a vb-re Argentína

2009. október 30., péntek 13:52 |
A 20 éves uruguayi szépség szerint a kapitány Maradonával töltött éjszakájának köszönheti a válogatott, hogy megnyerte utolsó selejtezőjét.

"A montevideói hotel bárjában futottunk össze, megkérdeztem, emlékszik-e még rám. Azonnal leültetett maga mellé egy kávéra, beszélgettünk, elmondta, mennyire stresszel a másnapi meccs miatt. Megfogtam a kezét, és megpróbáltam megnyugtatni” – mesélte a Paparazzi című bulvárlapnak Natalia Rosas Muniz, 20 éves uruguayi modell, hogyan találkozott újra a volt futballsztárral.

Két éve ismerkedtek meg, azóta nem látták egymást, de a közel 30 évvel idősebb argentin futballkapitánynak gyorsan beugrott, vagy legalábbis úgy tett: ”Megcsókolt, és felinvitált a szobájába, ahol az történt, ami ilyenkor normális esetben két felnőtt között történni szokott".

Másnap Argentína 1-0-ra legyőzte Uruguayt, biztosította helyét a 2010-es világbajnokságon, Muniz szerint ebben neki óriási szerepe van. "Argentína nekem is köszönheti, hogy kijutott a világbajnokságra, én voltam az ő kabalája" – nyilatkozta.

A pénteken 49 éves Maradonával is elégedett volt, ”ő egy igazi férfi, gyengéd és romantikus”, bár az exfutballista a siker utáni pillanatokban – amint az alábbi videón is látszik – ezt nem bizonyította.

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől