Belgiumban játszik a futballválogatott

2009. október 27., kedd 12:38
A belga és a magyar futballválogatott egyaránt negyedik helyen zárt világbajnoki selejtező csoportjában, de mindkét csapat győzelemmel fejezte a sorozatot. A belgák kapitányt is váltottak, a holland Dick Advocaat második meccsére készül.

A Belga Labdarúgó Szövetség (KBVB) honlapján közölte: Magyarországgal játszik barátságos mérkőzést november 14-én, ez a szombat a klubok és a nemzeti szövetségek által elfogadott hivatalos játéknap. A világbajnoki pótselejtezőket bonyolítják le ekkor, ezért egyetlen tagállamban sincs bajnoki forduló.

A mérkőzést várhatóan Gentben rendezik, háromnegyed kilenckor. A hírt a magyar szövetség (MLSZ) is megerősítette, korábban felmerült, hogy Lengyelországgal játszik Erwin Koeman csapata.

A belga kispadon a szintén holland Dick Advocaatnak ez lesz a második meccse, elsőre legyőzte vb-selejtezőn Törökországot.

Koeman is nyert legutóbb, a koppenhágai győzelem után úgy nyilatkozott, hogy novemberben mindenképpen szeretne meccset játszani. A másik, szerdai játéknapról (november 18.) egyelőre nincs hír, a belgák akkor Katarral meccselnek.

A magyar csapatból Belgiumban szerepel Juhász Roland (Anderlecht), Tóth Balázs és Köteles László (Genk).

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől