Egy pontra a kieső helyektől az FTC

2009. október 24., szombat 20:10
A Soproni Liga 12. fordulójában újra kikapott a Ferencváros, ezúttal Kecskeméten, és már csak 3 csapatot előz meg. Rangadót nyert az Újpest az MTK ellen, 3-2-es sikerével pontszámban befogta az első helyen álló Videotont. Elgázolta a Nyíregyházát a Pápa, az utolsó pillanatban mentett pontot hazai pályán a Győr.

Újabb bajnoki veresége után már a kiesőhelyek közvetlen közelében áll a tabellán a Ferencváros, amely ezúttal Kecskeméten kapott ki. A Ferencvárosnál Bobby Davison edző a meccs előtt kijelentette, a hátralevő 5 fordulóban 15 pontot akar szerezni csapatával. Aztán Kecskeméten percekig sem volt esélye csapatának a győzelemre.

Az első félidőben Litsingi egy szép csúsztatott fejessel szerezte meg a kecskemétiek vezetőgólját, majd a fordulás után nem sokkal Montvai Attila is betalált. Öt perccel később Ferenczi István egy kiugrás után a rövidbe bombázva szépített, de csak rövid ideig reménykedhetett a Ferencváros, Listingi második gólja mindent eldöntött, a vége 3-1 lett. A Ferencváros 10 ponttal a 14., a Kecskemét a 10. helyen áll.

Fordulatos, jó meccset hozott az Újpest és az MTK 200. rangadója, amelyet a hazaiak kezdtek jobban, Rajczi Péter góljával a vezetést is megszerezték. Az MTK fokozatosan javulva átvette a mérkőzés irányítását, az U20-as vb egyik hőse, Gosztonyi András egyenlített, Vági góljával pedig már a vendégek vezettek a szünetben 2-1-re.

A második félidőben már az Újpest uralta a meccset, Simek Péter egyenlített szabadrúgásból (Szántai Levente pont olyan potyagólt kapott, mint egy héttel ezelőtt), majd Takács Zoltán közeli fejesével újra megszerezte a vezetést az Újpest. A hajrában több helyzete volt a vendégeknek az egyenlítéshez, de nem sikerült gólt szerezniük. 3-2-es sikerével az Újpest pontszámban befogta a listavezető Videotont.

D  FO20091024019

A szünetben még 1-0-ra vezetett Pápán a Nyíregyháza, de a második félidőben a hazaiak elgázolták vendégüket. Az 5-1-es végeredmény a második játékrész alapján teljesen megérdemelt, Véber György csapata akár nagyobb különbséggel is nyerhetett volna, látványosan, jól játszott az első félidőt átalvó Pápa, amely a 4. helyen áll a Soproni Ligában.

A Vasas uralta az első félidőt Szombathelyen, majd a szünet után nagyot változott a játék képe: a Haladás rengeteg helyzetet dolgozott ki, szinte felborult a pálya, de a vendégek egy hajrában talált góllal mégis megnyerték a meccset.

Győrben alacsony színvonalú találkozón a vendég Kaposvár szerzett vezetést, a győriek csak a rendes játékidő utolsó pillanatában tudtak 1-1-gyel pontot menteni. Küzdelmes mérkőzést játszott a Diósgyőr és a Paks, de gólt nem láthattak a nézők.

A Soproni Liga vasárnapi rangadóján a listavezető Videoton a címvédő Debrecent fogadja.

Minden idők

16+ Parkettadarab döfte át a futsalost
A spanyol amatőr elcsúszott, 40 centis levált fadarab állt a combjába, szerencsésen megúszta.
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Shopline

C-Travel ajánlatok