Középen kell megállítani a Fiorentinát

| 2009. október 20., kedd 11:16 | Frissítve: 2009. október 20.
A Bajnokok Ligája 3. fordulójában az olasz Fiorentinát fogadja a Debrecen, a magyar bajnok első gólját, és pontját szeretné megszerezni a Puskás Ferenc Stadionban. A Fiorentinának nincs olyan BL-múltja, mint a négyes másik két tagjának, de egyáltalán nem rosszabb náluk, ráadásul a DVSC elleni győzelemmel akár a csoport élére is ugorhatnak.

A sorsolás pillanatában legtöbben valószínűleg a Debrecen kedd esti mérkőzését tartották a leginkább nyerhetőnek a BL-csoportban, de ez nem jelenti azt, hogy a magyar bajnoknak ne lenne szüksége bravúrra akár a pontszerzéshez is.

A csoport állása

1. Olympique Lyon 6 (5-0)
2. ACF Fiorentina 3 (2-1)
3. Liverpool 3 (1-2)
4. Debreceni VSC 0 (0-5)
A 3. fordulóban:
Debrecen-Fiorentina, Lyon-Liverpool

Tény, a Debrecennek a csoportellenfelei közül a Fiorentina játéka fekszik a leginkább, keretét nem világsztárok alkotják, és nem olyan sebességgel játszik, mint a Lyon. Nem újdonság, az olasz csapatok elsősorban a szervezettségre építenek, a Fiorentinát pedig a Serie A egyik legjobb edzőjének tartott szakember irányítja.

Cesare Prandelli a komoly csatákban edződött veteránokból, és a feltörekvő, de már most nagyon jó fiatalokból alakított ki olyan csapatot, amely évről évre odaér a nemzetközi kupát érő helyekre. Prandelli igazi sakkmester, bátran változtatja játékosai posztját, mindig ráérez, hol lehet megfogni az ellenfelet. Nem volt véletlen, hogy a Liverpool köpni-nyelni nem tudott Firenzében az első félidőben.

Akikre nagyon kell figyelni: Manual Vargas és Stevan Jovetics

Juan Manuel Vargas a Cataniában tűnt fel, a perui balhátvédet több olasz lap az év válogatottjába jelölte 2007-ben, így a Fiorentina 12 millió eurót sem sajnált érte. Vargas aztán komoly csalódást okozott, gyenge volt Firenzében, egészen addig, míg Prandelli el nem kezdte egyre feljebb tologatni a játékost: először védekező középpályás, aztán szélső lett belőle. A perui kiteljesedett, rengeteg gólpasszt ad, és maga is fontos gólokat szerez. Nem rossz egy balhátvédtől. Stevan Joveticset jól ismerhetik a magyar szurkolók is, hiszen a montenegrói válogatottal kettőt lőtt a Puskásban 3-3-ra végződött meccsen. A még mindig csak 19 éves fiúért 8 millió eurót fizettek a Partizannak, akkor sokan megszólták Prandellit, hogy szórja a pénzt, de az edzőnek lett igaza: a fiatal csatár veszélyes a kapu előtt, sok gólpasszt ad, és már erőnlétileg is tart ott, hogy komoly feladata legyen a csapatban.

A debreceniknek elsősorban a széleken kell nagyon vigyázniuk, középen ugyanis a világ egyik legjobban érkező csatára várja majd Vargas vagy Jovetics beadásait: simán lehet, hogy Gilardino az egész meccsen semmit nem csinál, aztán a 93. percben először lekésnek róla a védők, és eldönt mindent.

Bár a Fiorentina támadói a csapat legnevesebb tagjai, kulcsfontosságú lesz a két magyar belső középpályás határozott, nagyon pontos játéka a pálya közepén. Az olaszok játékát Zanetti és Montolivo határozza meg, az ő passzaikból építkeznek a csapat gyilkos kontrái, ők viszik át védekezésből egyetlen ritmusváltással támadásba a Fiorentinát, ha ők szabadon szervezhetik a vendégek támadásait, bajba kerülhet a DVSC.

Leandro: Meglepetést okozhatunk

"Szombaton több csapattársammal megnéztük a Juventus-Fiorentina meccset. Nagyon nehéz dolgunk lesz, a Juve otthonában is jól játszottak a lilák, akár nyerhettek is volna - mondta a dvsc.hunak a csapat brazil balhátvédje. -  Ha betartjuk a taktikát, akkor meglepetést okozhatunk, mert most mindenkiben erős a küzdeni akarás, a bizonyítási vágy. Reméljük, nem kapunk gólokat, mint a Lyon ellen, és minimum egyet rúgunk."

A Varga József, Kiss Zoltán kettősnek kulcsszerep jut, ugyanakkor az is fontos lesz, hogy a Debrecen magabiztos legyen a kapu előtt, mert egy olasz csapat ellen nem valószínű, hogy sok helyzet adódik majd a magyarok előtt. Bár az olasz védelemben nincsenek nagy nevek, rutinos játékosok alkotják a hátsó sort, és Prandelli taktikájában ritkán kap szerepet a védők felrohangálása, így meglehetősen stabilnak mondhatók.

A Fiorentina a Liverpool legyőzésével továbbjutásra áll a csoportban, ezért nem engedheti meg, hogy a Debrecennel szemben pontot veszítsen. A magyar bajnok célja elsősorban első BL-gólja, esetleg első pontja lehet, de mindenekelőtt az, hogy jó meccset játsszon olasz ellenfelével, a szurkolók is azt várják, hogy odaálljon a Fiorentinának.

Varga József: Nincs veszítenivalónk

"A sorsolás után én is azt mondtam, hogy a Fiorentina ellen talán van keresnivalónk, de ha az eredményeit nézzük - a Liverpoolt ugye legyőzték otthon 2-0-ra - akkor rájövünk, nagyon nem lesz egyszerű - mondta csapata honlapjának a magyar válogatottban is bemutatkozott középpályás. - Nincs veszítenivalónk, mindent megteszünk azért, hogy megszerezzük az első pontot a sorozatban. Nehéz meccsre számítok, mert egy masszív, stabilan védekező csapatról van szó."

Küldje el  |  Nyomtatható  |  

Fizikális Edukáció

Elég ez a tévéből
A vancouveri bénázás után ismét végig kell gondolni, hogy bele akarunk-e vágni a budapesti olimpiai pályázatba.
hirdetés
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Bookline

OnGo beszámolók

  • Utazás Ladakhba - Srinagarból Lehbe
    Utazás Ladakhba - Srinagarból Lehbe Sose fogom megérteni, hogy lehet, hogy a srinagari lakosok sosem kapnak semmiféle fertőzést. Ugyanazt a vizet issza mindenki a tóból, amibe az összes szennyvíz is beleömlik.
  • Játssz és nyerj!
    Játssz és nyerj! Ha idén még nem voltál síelni, most még megteheted! Hogyan? Válaszolj 3 kérdésre és nyerd meg a 2 személyes 6 napos sívakáció egyikét Nassfeldre!
  • Sörben ázva...
    Sörben ázva... Nekem egy kicsit olyan érzésem volt, nagyjából a harmadik liter sör elfogyasztása után, mint a Félelem és Reszketés Las Vegasban című filmben, Thompsonnak és az ügyvédjének, amikor bementek a Cirkuszba beéterezve és bemeszkalinozva.
hirdetés