Koman az U20-as vb álomcsapatában
A goal.com összeállította a szombaton végződött U20-as labdarúgó világbajnokság csapatát, helyet kapott benne a magyar Koman Vladimir is. Hét nemzet válogatottjábol állították össze, a döntősök hat játékosa mellett egy-egy magyar, Costa Rica-i, olasz, német és dél-koreai fért be.
A kapuba a Costa Rica-i Esteban Alvaradót tették, elsősorban az elődöntőben mutatott teljesítménye miatt. A braziloktól 1-0-ra kaptak ki, ez elsősorban a bravúrokat is bemutató kapusnak köszönhető, hiszen a csoportmeccsek során ötöt kaptak tőlük.
A védelem elég vegyes, a jobbhátvéd ghánai Samuel Inkoomnál a gyorsaságot, a középen játszó olasz Albertazzinál a megbízhatóságot, a brazil Toloinál az erőt és a jó fejjátékot emelik ki. A bal oldalra került dél-koreai Kim Min Woo jól segíti a támadásokat.
A középpályára a három dobogós csapat egy-egy játékost adott. A brazil Alex Teixeira iránt nem véletlenül érdeklődik már most a Manchester United, kreativitása bármikor képes nagyot lendíteni a játékon. A baloldalra Abedi Pelé fiát, Andre Ayewet állították, akit nem nyomasztott apja neve és a középpálya több posztján is jól játszott.
A csapat irányítója Koman Vladimir, aki a legtöbbet tette azért, hogy Magyarország legjobb európaiként a harmadik helyen végezzen. Koman remekül lát a pályán, jól helyezkedik, nagy munkabírása van, a kapu előtt is rendre jó megoldást választ.
A lap szerint a Bari középpályásával a nagyválogatott is jó eséllyel pályázhatna a világbajnoki részvételre. Megjegyzik, ha sárga lapjai miatt nem kell kihagynia a Ghána elleni elődöntőt, elképzelhető, hogy Magyarország jut a döntőbe, hiánya érezhető volt a játékon. Koman nem mellékesen a torna második legeredményesebb játékosa is volt öt találatával, ezért a teljesítményéért Ezüstcipőt kapott.
A csatársorba a német Sukuta-Pasut, a brazil Kardecet és a gólkirályt, torna legjobbjának is választott ghánai Dominic Adiyiahot állították.

Kommentek
2009.10.20 16:05:38emu11
német -afrikai nem volt meggyőző... de egyébként korrekt a dream-team, bár kapus poszton mi mást szeretnénk ott látni...
KOMAN-nak egy nagy RESPECT!!!!
2009.10.20 16:24:38makimajom?
Gulácsi kellene még oda... pont a Costa Ricai kapust kellett, akit simán felülmúlt a bronzmeccsen. Koman pedig qrva jól játszott, megérdemelte a beválogatást.
2009.10.20 16:40:14Geolány
Hm, csak 1 játékos?
Csak azért, mert egyszer kikaptunk Ghánától?
2009.10.20 16:47:40ilovebp
Remélem még sok-sok álomcsapatban lesz benne!
No persze komoly bajnokságban, és a MAGYAR válogatottat képviselve is!
2009.10.20 16:47:49tutticuki
Talán Szabó még beillett volna az álomcsapatba. Végig meggyőző volt !
2009.10.20 16:53:34Csokis
RE: 2009.10.20 16:40:14Geolány
Gondolom azért, mert a magyar csapatban nem annyira zseniális egyének játszottak, inkább csapatként voltak jók.
2009.10.20 16:57:39Lasombra
az olasz és dél-korei srác is csak gesztusértékűnek tűnik nekem.
2009.10.20 16:58:50Atrox
Komannak gratula.
Sukuta-Pasu? Az meg ki a tököm? Valami ősporosz lehet? Mi lett ezzel a német focival? Múltkor néztem a német nagycsapatot és csal lengyelt meg afrikait láttam benne...
2009.10.20 17:44:50hellmutth
akkor beszeljen a magyar a Sukuta-Pasu rol amikor nem Koman Vladimir lesz bent a magyaroktol A torna álomcsapataban addig coki
2009.10.20 17:54:38fia
Ez a reális.
2009.10.20 18:13:23Geolány
2009.10.20 16:53:34Csokis: Azért Gulácsi még befért volna.
2009.10.20 18:35:04egyultra
Pato, Ballotelli, Theo Walcott, T. Müller és a többiek eljönnek, lehet,hogy máshogy néz ki az az álomcsapat...
Koman jó volt,de a serie a-ban esélye sincs ilyen fizikummal, Németh mentálisan gyenge, Gulácsi vonalkapus, a többiek átlagosnál nem jobbak.
A.Kardec akár a neve a játéka sem brazilos, mondhatni falábú, Adiyiah teljesítményéhez mi is hozzájárultunk nem kicsit, olaszt meg be kellett tenni akármilyen szarok is voltak.
2009.10.20 19:07:49Goalissimo
Ha érdekel a sport, legfőképp a foci, mindenképpen el kell olvasnod:
http://goalissimo.blog.hu/
2009.10.20 19:57:59Gudea enszi
hellmutth:
Azért van egy kis különbség. Komannak az anyja magyar, szóval ugyanannyira magyar, amennyire ukrán.
Sukuta-Pasuban viszont annyi német vér van, mint Nelson Mandelában.