A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, Kisteleki István higgadtan és tárgyilagosan értékelte Gera Zoltán koppenhágai távozását a válogatott kerettől.
“Szerencsétlen ügy, Zoltán meggondolatlan volt. Azt gondolom, abban semmi kivetnivaló sincs, ha egy játékos szünetelteti a válogatottságát. Csak nem így. Elfogadom, ha arra hivatkozik, hogy a családja fontosabb átmenetileg, vagy bármi mást is” - mondta.
“Nem volt helyes, nem tetszett a viselkedése, az úri kaszinóban biztosan nem így rendezték volna. Értékes játékosnak tartom, akire bármikor szükség lehet. Babos Gáborról tudtuk, hogy ez lesz az utolsó meccse, azt hiszem, így kell visszavonulni, ilyen védésekkel, ilyen tartással” - jelentette ki.
Nem haragszik Gerára, Husztira sem neheztelt korábban, amikor elhagyta a csapatot. Neki kötelessége állást foglalni, és ez esetben nyilvánvalóan Koemant támogatja.
“Egészen biztos, hogy nincs személyes konfliktus köztük, semmi baja Gera személyével, jellemével. A teljesítményével már igen, mert nem ment neki az elmúlt meccseken. Nem pécézte ki magának, egyszerűen annyi történt, hogy először Buzsáky késett el, utána Bodor, és akkor felment a pumpa Erwinben, kimondottan ideges lett. Mondta is nekem a vacsoránál, ha még egyszer valaki elkésik a taktikai megbeszélésről, akkor azt kiteszi a csapatból, mert elege van a fegyelmezetlenségekből. Hát ez épp Gera Zoli lett. Nyilván egy háromgólos idegenbeli vereség után mindenki feszült volt, mert nagyon nem mindegy, hogyan fejezünk be egy sorozatot. Ha nyertünk volna hárommal, nem számít, ki késik el, még engem is betett volna a csapatba” - fogalmazott viccesen.
Kisteleki nem akar beavatkozni az ügybe, szeretné, ha mindenki megnyugodna, és utána higgadtan lehetne megbeszélni a történteket.
“Ezt az esetet egyszerű bocsánatkéréssel nem lehet elintézni, annál azért jóval több történt. Miután a csomagjait bepakolta Zoli, mondtam neki a szállodában, nem kell feszültség és a színház. Várjon egy napot, és üljön fel a lelátóra. Maga mindig becsületes játékos volt, hajt a pályán, soha nem alibizik, szó szerint így mondtam neki. Ő azonban makacs volt, akkor is említettem neki, ezt a viselkedést viszont egyenesen helytelenítem” - összegzett az elnök, aki a hajnali géppel repül Kairóba, mert látni szeretné az U20-as válogatott bronzmeccsét Costa Rica ellen.


Kommentek
2009.10.15 22:41:40unalmas
Mert az úriemberhez méltó magatartás ,hogy fű alatt a selejtezők befejezése előtt szerződést hosszabbít ezzel a gyáva bohóccal
2009.10.15 22:52:14reader613
inkább maradjon egy edző, aki most hozott eredményt, mint egy játékos, aki csak régebben.
2009.10.15 22:52:57ZZZolika
Tény, hogy nem mert minden esetben váratlant húzni, kockáztatni. De nem ítélném el ezért, mert magyar kollegái sem küldték soha 10 embert támadni, még ha a Varga Zoli ( az Isten!) okosabb is szakkommentátorként. De javára legyen mondva, hogy szervezettebb a csapat mint eddig, gyengébb csapatok ellen még játszani is mertek olykor.
üdv.: egy örök optimista drukker
2009.10.15 22:53:08isee
inkább a nagyon gyenge erwint kellett volna meneszteni, és befejezni a hazug sikerpropagandát. az előttünk lévő csapatoknak összesen két akciógólt lőttünk, ez mindent elmond rólunk
remélem az u20-asok teljesítményét nem saját maga fényezésére használja fel kisteleki
2009.10.15 22:54:04DanZi
az ilyenfajta fegyelmezetlenségnek nyilván oka van. Sose tartottam jó nevelési módszernek az ilyen "megtorlásokat"... Nem is jött be Geránál... se..
2009.10.15 23:15:08bream
Gera Zoli sokkal többet tett a magyar labdarúgásért, mint ez a vicces Kisteleki-Koeman páros valaha is fog. Nem sértődős, alázattal játszott a pályán akkor is, ha nem ment neki igazán. Véletlenül Ő nem távozik a válogatott edzőtáborából, példaképe volt mindenkinek.
De kérdezem én, hogy lehet meghosszabbítani valakinek 5(!) évre a szerződését, a két sorsdöntő hazai mérkőzése előtt? Büszkék vagyunk a Dánok elleni teljesítményre? Szerintem, ha kellett volna nekik a három pont, simán megvernek bennünket... Egyébként 10MFT-ot keres ez a holland havonta, amit akárhogy számolok, 5 év alatt 600 MFT. Kisteleki mindezt úgy intézte, hogy ha jövőre nem választják újra, akkor is a nyakunkon maradjon ez derék narancs fiú... Finoman fogalmazva is elég gyanús a dolog...
2009.10.15 23:16:14Rock me Amadeus
szipusgera, maradj Londonban!
2009.10.15 23:25:45lajosss
A Valogatott egy munkahely!! sot tobb mert jo esetben, egy kis nemzeti erzes is lakozik az itt jatszo egyenben, de ha nem is,munkahelyrol buntetlenul elkesni nem lehet,ill lehet de az ketes munkamoralt sejtet,En meg meg is buntetnem
mert megerdemelne teljesen jogosan.
Ha meg erzekeny lelke van neki majd a gyulekezet segit:)
2009.10.15 23:28:10zolkowski
Lajosss, te még nyilván sohasem késtél el a munkahelyedről öt perccel.
2009.10.15 23:34:20TMM
2009.10.15 22:54:04DanZi
az ilyenfajta fegyelmezetlenségnek nyilván oka van. Sose tartottam jó nevelési módszernek az ilyen "megtorlásokat"... Nem is jött be Geránál... se..
Azért nincs eredménye, mert alig van 11 megfelelő ember a válogatottba.
Ha harcolni kéne a posztokért, ha megtiszteltetés lenne a bekerülni és játszani a válogatottban (nem csak kimondva, leírva, de tényleg 100%osan átérezve), akkor minden ilyen intézkedésnek lenne hatása és eredménye.
2009.10.15 23:34:50MiKeyRuLeS
Gera eddigi rossz játéka valószínűleg már Koeman ellen szólt. Biztos volt a dániai zakóban, ezért arra hazardírozott, hogy ő jön ki jól ebből az ügyből, mint anno Huszti.
Megvannak az emberei, akik körülveszik, azokra hallgatott. Pedig a Fullhamnél is megtapasztalhatta már a lelátót, és több mint valószínű, hogy meg is fogja. Év végén meg elengedik.
Most lehet, hogy úgy jár, mint Talmácsi, aki szintén nagyot köpött a szurkolók szemébe, azt gondolván, hogy a leendő sikerei majd elhomályosítják a csapatváltási mizériát, aztán a csúfos szereplésével leerodálta szurkolóinak nagy részét.
2009.10.15 23:36:19Lehet egy krémessel több?
Nem, Ághassi. Figyelj oda a munkádra. Te nem arcoddal és frizuráddal keresed a kenyeredet, hanem amit és ahogyan írsz... Nem a győztes csapatból rakta ki. Ez így marhaság. Ugye érted?
2009.10.15 23:36:45MiKeyRuLeS
Lajosss, te még nyilván sohasem késtél el a munkahelyedről öt perccel.
Gera a honlapján azt írja, hogy már régen érlelődött benne ez a döntés, ergo nem a késés okozta kirakás miatt ment el. Nem én mondom, ő írta.
2009.10.15 23:40:58zolkowski
MiKeyRuLeS, tudom, én is onnan informálódtam. :) Csak az öt perces késésre kontra a kétes munkamorálra tettem volna némileg ironikus utalást Lajoss hozzászólására reagálva. (A blogján ráadásul azt hiszem azt írja, hogy rosszul tudta az időpontot.)
2009.10.15 23:43:43valamit
István, akkor miért ez a cikk, ha nem kell a színház, meg a feszültség? :)
2009.10.15 23:44:37sanche
bream, erre csak annyit mondok, hogy az első magyar-dánon nagyon kellett nekik a három pont, mégis legalább akkora mákkal nem mi nyertük azt a meccset, mint az előzőn ők. Ennyit arról, hogy ki, mit, mennyire akar.
2009.10.15 23:47:43MiKeyRuLeS
zolkowski, szerintem is késés miatt nem lehet senki felett pálcát törni. Egyéni elvek pedig, mint Koemané nem lehetnek fontosabbak, mint egy ország képviseletének a sikere. Akár sorozatos a késés, akár nem.
Ráadásul azért illene megérteni a magyar kultúrát, nálunk a plusz-minusz 10-20 perc simán belefér, az olaszoknál, görögöknél még több is, míg lehet, hogy a hollandoknál halálpontosnak kell lenned, de végül is ő az egyedüli holland, mi pedig itthon vagyunk.
2009.10.15 23:50:13valamit
Én láttam már olyant, hogy valaki pontosan ment munkába, aztán helybe lopta azt az időt, amit más meg késett.
2009.10.15 23:54:17Bandi_jóválasztás
Fogom, de nehéz, de fogom.
2009.10.16 00:53:40hunsurf
Kedves mindenki, lehet itt a Gerara mocskolodi, csak akkor azt se felejtsuk el hogy az elmult 6 evben amikor voltak meccsek hogy egy nem mozdult meg a magyarok kozul a palyan a Gera pedig a vallan vitte az egesz orszagot. Annak valoszinuleg oka van,hogy ugy dontott ahogy, de arrol is kene diskuralni, hogy miert torteneik meg egy csapattal, hogy ha tet van akkor pofatlanul nem kuzdve, megszegyenitik a cimeres mezt, tet nelkul pedig megverik akar a vilagbajnokot is. "Kedves" Rock Me Amadeus neked meg ennyi eszed van.
2009.10.16 01:16:19gitáros
MiKeyRuLeS, nyilván fel sem merült benned, hogy tiédhez hasonló hozzáállás miatt _is_ tartunk ott, ahol. Mert "ez a magyar kultúra", "ez simán belefér", mert "mi itthon vagyunk".
Csak épp ezt a mentalitást a világ pont leszarja.
És nemcsak fociban.
2009.10.16 02:00:24sunázósün
gitáros, szívemből szól hangszered.)
2009.10.16 02:19:16hagyma
lajos
a valogatot nem munkahely
nincs szerzodes se semmi
ha bevalogatnak megyek ha ugy gondolom ha nem nem
az atkosban buntettek azt aki nem akart nebbi
jol eltiltottak
ha szakacs vagyok es bevalogatnak a szakacsvalogatottba es nincs kedvem
nem megyek
legfeljebb legkozelebb nem hivnak
nehogymar buntetes terhe mellett koetelezove tedd
muhhaha
2009.10.16 03:30:59kujoon
Nem hullatok Geráért egy csepp könnyet sem.Lehet, hogy nagyon régen sokat tett a csapatért, azért volt akkor ő a válogatott.Viszont az utóbbi időben semmit nem csinált, majdhogynem csak hátráltatta a játékot.Nem beszélve egy jó játékos nem csak egy pozícióban vethető be.Mehet szépen a náthásba, nyugodtan.Jöjjenek az ő helyére is a fiatalok.
2009.10.16 03:32:28Csurcsi
Hagyma!
Hát te nagyon buta vagy.. Elég egyszerű a gondolkodásmódod.
2009.10.16 04:44:4214,77 %
Fiatalok!
Hány éve pöffeszkedik már Kisteleki MLSZ elnökként? Volt joga egyáltalán a sunyi szerződés hosszabításhoz? Mikor hajtjuk el a redvesbe Kistelekit? Csak nehogy a Wiesenthal központ tiltakozzon :)
2009.10.16 04:50:08csatoimi
Gera nem volt tisztelettel a nemzeti csapatra, de egyaltalan az egesz nemzetet leszarta magasrol. Vajon megint elkezdett kabitoszerezni? Vagy a szektasok hulyitettek igy meg?
2009.10.16 05:26:50hagyma
csurcsi
te okos vagy es nagypn szep atgondolt minden erved
haggyuk mar ezt a gazaert dumat
ha behivnak es ugy erzem en is ott a helyem, ezej utan miert kene nekem a lelatorol drukkolni????
uda a nezok mennek
nana hofy en is hazamentem volna
meg mindenki aki ad magara
x honapja csk most meg nezo
hat akkor meg se kell hivni
de ertelmezem neked
azt akartam mondani lajosnak
ez nem munkahely
lehet buntetni ha kesik, ha lehet
es lehet tudomasul venni ha nem akat valogatott lenni
talan kotelezo?
ha en vagyok a legnagyobb kiraly magyarkent a Real Madridban es nem akarok valogatott lenni, akkor mi van?
amugy nem vagyok sajnos
2009.10.16 05:30:31hagyma
elnezest az elutesekert de Mary alszik es vakon ennyit tudok
de azert itt sokan azt hiszik meg kene buntetni valakit mert nem akar a valogatottban jatszani
a Kisteleki is ezt sugallya mondta volna, hogy
ez meg az
.szoval inkabb hazudjon, az OK/
viccorszag
2009.10.16 05:34:41hagyma
akkor pontosan ideznem kistelekit
"lfogadom, ha arra hivatkozik, hogy a családja fontosabb átmenetileg, vagy bármi mást is” - mondta.
na ezert tart itt a magyar foci
ha hazudsz elfogadom, ha megmondod, a tokom se akar egyutt dolgozni kumannal akkor buntessuk meg
vicc
2009.10.16 06:02:24Krutzifix
Lesz egy kis időm, komolyan sajnálni fogom Gerát! Úgy gondolom, Koeman helyesen járt el, én az összes ilyen mondvacsinált piti sztárt úgy rugnám ki, a lába nem érné a földet! De még a nagyokat is, ha megngednek maguknak a kapitánnyal/edzővel szemben ilyet! (Bezzeg Williams-et otthon merte a hazai bíró leléptettetni egy lábhiba miatt!) Tessék mondani, mennyi pénz tűnik el a fociban?Legalább olyan pénznyelő, mint a BKV, az ennyiért már jogosan elvárt eredmény nélkül! Nehogy már mártírt faragjunk akármelyikből is, pláne, aki eldobja a címerest!
2009.10.16 06:08:52hagyma
de miert kene Gerat sajnalni?
senki nem sajnalja
nem akar a valogatottban focizni/aki olvas a sorok kozott, amig kuman a kapitany/
mi ezzel a gond?
felnott fuggetlen ember
ez az O dontese
a balogatott is meg lesz nelkule. O is a valogatott nelkul
/haggyuk mar ezt a cimerest:)/
ha hozzank jon valami szerb vagy bosnyak az OK, ha tolunk megy masik orszagba az hazaarulo
joez mas tema
Gera nem akar most valogatott lenni
koze valakinek?
2009.10.16 06:14:17mobilus
'unalmas' - meg a többi hasonló: Unalmasok vagytok!
Kisteleki nem varázsló, de nem is teszi olyan látványosan rosszul a dolgát, mint oly sok elődje, sőt! (Csak ki ne derüljön, hogy ő is olyan korrupt, mint oly sokan előtte...)
Koeman vitathatatlanul jó szakember, és nem magyar: kívülről, távolságtartással is szemléli a dolgokat. Csodát nem várhatunk tőle, és Gera dolgában (is) teljesen igaza volt: nélküle nyert a csapat presztizsmeccset.
Gera, mint válogatott és 'példakép', nem viselkedhetett volna így; az elmúlt időszakban rendszeresen gyenge/közepes teljesítménye nem ad okot az igaz sajnálatra: fátylat rá.
2009.10.16 06:17:52hagyma
amugyis ha mar annyira cimeres
mia a faxe van holland kapitanyunk?
hat ez a magyar valohgatott
magyar valogatottnak magyar szkp-t nem kerdes
palyaedzonek szakertinek johetnek
meg klubedzonek
nem doboghat ugyanugy a szive a magyarokert egy kulfoldinek
amugy meg ne aluljatok mar el a 4-uk helytol,a zert mert volt rosszabb is
igen igen megvertunk olyan gyenge csapatokat akiket nem szoktunk mindig
bar utolag tok mindegy
es hoztunk egy meccset aminek nem volt tetje
2009.10.16 06:21:29hagyma
ptesztis es baratsagos meccseken egeszen kivalo eredmenyeink vannak
hehe
az jo ha valaki kivulrol es tavolsagtartassal nezi a dolgokat?
ez mar akkora klise
20 eve
miota bejott az elso ulfoldi edzo
2009.10.16 07:39:38kiscsákó
1, Gera az utóbbi időben kedvetlenül játszott. Nekem nem tetszett amit csinál.
2, Kimaradt a csapatból, erre nyertünk, nem is akármilyen küzdelemmel. Rég láttam ezt a csapatot így küzdeni. Nekem Zolika nem fog hiányozni.
3, Koemann egy fasz, nem értettem miért engedi hogy szegény Dzsudzsák végigkínlódja a meccset a jobb oldalon. Matteuszt akarom!!!
2009.10.16 07:41:03AnnaAnna
A csapat munkában fontos a fegyelem, ez a focistákra is érvényes, lehet, hogy pont ezért maradtunk le megint a VB-ről.
2009.10.16 07:41:17kiscsákó
Ja, ez kimaradt : kisteleki egy fasz.
2009.10.16 07:42:19kiscsákó
Ja, ez kimaradt : kisteleki egy fasz.
2009.10.16 07:46:41mindegykivagyok
Ezt a cirkuszt ami minden forumon megy a Gera ügyben.Tanuljuk meg végre màs döntését akceptàlni!Mindenkinek van egy èlete,ahol sokszor kell döntéseket hozni!Ö abban a szituàcioban igy làtta jonak! Pont!Hogy helyes
volt-e vagy nem az màs kérdés!Mindenesetre a hülye duma nem kell,hogy cserbenhagyta a csapatot bla..bla..bla,.Annyit amennyit segiteni tudott volna a tribünröl,annyit minden nézö is tud!Ennyi!
2009.10.16 07:50:54kiscsákó
AnnaAnna : azért maradtunk le a VB-ről, mert 0-1-nél a Puskásban ez a faszkalap Kúman hagyta egy csatárral játszani a csapatot 75 percig, 40ezer fizető magyar ember legnagyobb megdöbbenésére a Portugálok ellen.
Vagyis nem is csatárral, szegény Sanyi birkózott ott, valaki megmondhatná már neki is hogy sértődjön meg...
2009.10.16 07:53:46mindegykivagyok
Anna!
Maradj a fakanàlnàl!
2009.10.16 08:00:59Geo_morph
Én nagyon kedvelem a Gerát, emberileg és futball tudása miatt is, függetlenül ettôl az ügytôl remélem, egyszer még annyira fog csillogni, mint annak elôtte.
Jó játékos, szerény, a focinak él, nem alibizik. Persze mostanság nem megy neki a játék, van ez így, állandóan nem lehetsz a csúcson. Majd visszajut, remélem. Számomra szimpatikusabban élte meg a sikert, mint a Dzsudzsák Balázs, akit egyébként mint futballistát, szintén el kell ismernem. Emberileg kevésbé megy...
De ebben az esetben azt gondolom, Gera nem csak a válogatottat hagyta cserben, hanem a szurkolókat is, akik érte(ük) megtöltötték a stadiont majdnem az összes meccsen.
Igenis, a mindenkori válogatottban szerepelni legyen KIVÁLTSÁG! Édesapám annak idején minden válogatott meccs elôtt végig sírta a himnuszt, tudom, láttam, engem ez emlékeztet rá.
Ebbôl az érzésbôl KELLENE meríteni a játékosoknak! Fel kellene fogni, annak idején ezért kezdtek focizni, ez volt a szívükk vágya, nem az, hogy minél kevesebb munkával minél több pénzt nyerni az "állásukból!"
Tessék megnézni David Beckhamet. Lehet rá mindent mondani, szokták is szidni, de egy dolgot nem lehet tôle elvitatni: ennyi siker, pénz és hatalom után presztízs neki, hogy bent legyen az angol válogatottban, pedig az angolok 1000 éve nem értek el semmi komoly eredményt válogatott szinten.
Persze lehet mondani, hogy de az mégiscsak az angol válogatott, amire azt tudom mondani, valahonnan el kell kezdeni. Legyetek Ti az elsô olyan válogatott negyed évszázad után, akire méltón lehetünk büszkék, függetlenül attól, hogy milyen eredménnyel zárul a következô selejtezô sorozat!
Jelek már vannak, de ez még csak az út legeleje, továbbra is, ráadásul nem vagyok benne biztos, hogy eléggé visszamentünk az út elejére...
Hajrá U20!!!!
2009.10.16 08:02:37Geo_morph
szívük, nem szívükk :)
2009.10.16 08:05:01egyszerüen
gera elment, mert megsértödött, mert már nem azt kapja amit elvár.
Sajnos gera sokat nem mutatt mostanába, se a vállogatotba, se a Fullhamba. Ha csak ennyit tud amennyit láttok a tévébe akkor sajnos kipukkadt, ha meg gorcsöl és azért nem megy neki a játék akkor meg pszihologiai probléma
DE ......
van egy játékos aki a válogatottért meghall ha kell kispadozik, ha kell elmegy másik csapatba csak hogy kapjon behívót. 30 felett van és rendkívüli alázatos a focihoz. Kitették a lelátóra küzdött hogy visszamenjen a csapatba. A szurkolok már követelték, de ö szorgalmasan küzdve várt a lehetőségre, majd mikor betették újra a csapatba akkor hajtott a szívét és kitette, majd bajnok lett az a csapat
Na ez az ember Bekhem, na öt nevezik példaképnek és számomra ö jelenti a futtbal iránti legelkötelezettebb embert
Gera elment semmi baj, majd lesz helyette más
Azért kíváncsi lettem volna hogyha a portugálok és a svédek kikapnak mi meg nyerünk sok góllal és 2. lettünk volna akkor mi lett volna??
Sajnos kuman hibádzott a portugál meccsen, de a svédek ellen a csapat hibádzott de ott kurva nagyot, és abba Gera meg huszti is benne volt jócskán.
Profi futballista akkor ráül az eredményre nem pedig ész nélkül bead
2009.10.16 08:08:24szingliman
Nem tom a firkászok minek dobták be ezt a "svéd meccsen ment el a hajó" típusú szöveget. De úgy láccik egyszerű ember mindent bevesz.
A svéd meccsen egy pontot foghattunk volna, azzal most harmadikok vagyunk, na az jobb lenne??
2009.10.16 08:08:44egyszerüen
ja és a svéd mecsen ment el a vb szereplés
nem a portugálok ellen.
2009.10.16 08:08:52Krézihajtány
Kisteleki, nem kell a színház. Gera többet tett a csapatért, mint az egész mlsz, egy késésért egy ilyen barokkosan túldramatizált büntetés (a meccs előtt teátrálisan kiteszik a keretből) egy igazi nagy baromság volt.
Vagy inkább van egy javaslatom, legyen egyenlő az elbírálás:
- Egy játékos késik 5 percet -> tegyük ki a keretből! DE:
- Tehetségtelen egy játékos, és a zs osztályú csapatában is csak a kispadra fér oda -> tegyük ki a keretből!
- Fatális összeállítási és taktikai hibákat vét a kapitány -> tegyük ki a keretből!
- Inkompetens és következetlen az mlsz vezetése (Sisa kirúgása, Várhidi ügy, stb.) -> tegyük ki a keretből!
Szóval ha egyébként a szokásos operett módszer megy, akkor nem nagyon kéne pont Gerával elővezetni a kurvanagy igazságosztó dölyfösködést.
2009.10.16 08:14:07Geo_morph
2009.10.16 07:50:54kiscsákó
"Vagyis nem is csatárral, szegény Sanyi birkózott ott, valaki megmondhatná már neki is hogy sértődjön meg..."
Megbocsáss, nincs igazad.
A csatár és a kapus poszt a leghálátlanabb. Ha teljesítesz, király vagy, ha nem, béna.
Márpedig csatár poszton egyetlen elvárható követelmény van: LÔJ GÓLT. Sanyi egyáltalán nem virtuóz, cselgyáros, de tessék megnézni a számokat, mit teljesített idén. Ezt nem is ragoznám túl, nézd meg, hány olyan meccs volt idén, amit az ô góljával hoztunk.
Inkább egy javallat a kapitánynak:
Keressen egy "díszcsatárt" is kishazánkban, hogy a fanyalgókat is megnyugtassa.
Amíg nem talál, ugyebár kis pénz, kis foci...
2009.10.16 08:15:01szingliman
Amúgy belegondolva lehet hogy Kúmannak is a Svéd meccs utolsó perce óta ezen járt az agya?
Most meg legalább jól megbosszulta azt a rossz beadást.
2009.10.16 08:17:28mindegykivagyok
egyszerüen!
A Koeman a svédek ellen is hibàzott,ha nézted a
meccst?Csatàr nélkül jàtszott 60 percig otthon
40ezer nézö elött!Ok ott a Gera hibàzott!A Koeman viszont nagyobbat,ràdàsul màr kezdésnél,
hogy csatàr nélkül kezdett!
Erröl viszont senki nem beszél,pedig ez volt a
döntö hiba!
2009.10.16 08:20:09szingliman
te egyszerű, számoljál csak egyszerűen : most nekünk 16 pont, svédek 17, portugálok 19.
Ha verjük svédeket, portugáloktól kétszer zakó ahogy volt is akkor harmadik hely, dániai sikerrel együtt.
Ha svédektől kikapunk (ahogy volt), portugált lenyomjuk itthon, meg utána a már meglévő két eredmény akkor második hely, mert nekünk 19pont portugálnak 16.
ÉÉÉÉÉRTEDD????
2009.10.16 08:20:55ktotti
Nagyobb neveket – világsztárokat is küldtek el különböző keretekből, és nem ilyen tragikusan élte meg a focivilág. Nem kell a bolhát elefántnak látni. Hiába rágódunk a csonton ha nincs benne velő. Reálisak és obiektivek sosem leszünk, ez genetika. Sírni, nyafogni és másra mutatni tudunk csak.
2009.10.16 08:22:58szingliman
Na bazz, svédek jelenleg 18 pont, de mindegy, rosszul emlékeztem.
És mielőtt belekötnél, kb 10 góllal kellett volna svédeket verni, hogy jobb gólkülönbséggel legyünk másodikok, a portugálok előtt.
2009.10.16 08:23:47kenobi 74
Kár a Geráért....Egy játékost mndjon valaki a jelenlegi keretből,aki képes olyan váratlan húzásokra a pályán(már ha él felé a bizalom))mint ő.Dzsudzsák is többet tud annál amit a válogatottban nyújt.Itt nagy taktikai bajok vannak.A svéd vagy a portugál hátvédsor nem erősebb az ajaxénál,és a Dzsudzsák mégsem játszott úgy ahogy kéne.Gyanítom hogy nem maga miatt,hanem volt egy (hibás)taktika.Gyáva játék ez kérem,példát lehetne vanni az U-20-as csapatról.
2009.10.16 08:24:32instant legenda
Kisteleki beszél az úri kaszinóbeli viselkedésről?!?!
Az aki folyamatosan és simán hazudik bárhol bármikor bárkinek?!
Koeman elégedetlen Gera játékával?
És mi mit szóljunk a válogatott ú.n. "taktikájához"? Na menjenek a picsába!
Hajrá Gerzson!
2009.10.16 08:25:45Micro_fine
Az az igazság, hogy Kisteleki nyilatkozata után sem tudjuk, hogy mi az igazság. Gera után Koeman is elhagyhatná a válogatottat, semmi olyant nem tett, amire egy hazai edző ne lenne képes, még akkor is, ha a fizetése a hollandénak csak a töredéke volna. Kár, hogy nálunk olyan vezetöi vanak az MLSZ-nek akik képtelenek, nem a mások, de asaját hibájukból sem tanulni. Nem tudom, hogy hogy kinek a pénzét szórják, de nagy a gyanum, hogy a vb selejtezőn elért negyedik helyet épeszű ember nem jutalmazná a kapitány szerződésének meghosszabbításával.
2009.10.16 08:29:02kenobi 74
Ja,és nem számolni kellene,hanem bátran támadni.Nem egy Torghelle Sanyival,hanem mellette még egy kreatívabb csatárral.Sanyi küzd rendesen,de kevés.Mit veszített volna a Kúman,ha odateszi mellé a Kabátot?Még az esélyt sem adta meg neki...
2009.10.16 08:33:24MiKeyRuLeS
"semmi olyant nem tett, amire egy hazai edző ne lenne képes,"
A legutolsó magyar szöv. edző Várhidi volt - uccsó előtti hely a csoportban, elődje a Bozsik-Döme páros, a máltai zakóval.
A magyar edzők erre voltak képesek.
2009.10.16 08:40:27MiKeyRuLeS
"MiKeyRuLeS, nyilván fel sem merült benned, hogy tiédhez hasonló hozzáállás miatt _is_ tartunk ott, ahol. Mert "ez a magyar kultúra", "ez simán belefér", mert "mi itthon vagyunk".
Csak épp ezt a mentalitást a világ pont leszarja.
És nemcsak fociban."
gitáros, a hollandok nem azért vannak előttünk gazdaságban, fociban, stb. mert mindenhova pontosan érkeznek, és az olaszok sem azért előznek minket mindenben, mert ők meg késnek órákat.
De te biztosan soha nem késtél el sehonnan, vagy gondolom 10 perc miatt a munkahelyeden pl. már borzasztóan kellemetlenül érezted magadat.
A kultúra megváltoztatása nem itt kezdődik!
2009.10.16 08:48:03ACM
A sértődés óvodás magatartás. A válogatottban nem az edzőnkért játszunk, hanem az országunkért.
De hát mit is várok az olyan labdarúgóktól, akiket egy külföldi edzőnek (Matthäus) kellett rávennie arra, hogy énekeljék a Himnuszt...
2009.10.16 08:50:28frompearly
Van itt egy két ,igazi sötét...aki Gerának még a cipőjét sem vihetné az tuti ,többet ért el ,többet tett az országért mint ti fikázók valaha is fogtok...Kúman (és Kisteleki)te meg ,húzz el ,ne Gerát kritizáld ,hanem ,tanulj meg taktikát és felállást "szerkeszteni"....tudod csatár nélkül nem tudunk gól rúgni...Te majom!
2009.10.16 08:56:12mw
Jobb lett volna, ha a svédek és a sportugálok elleni hazai előtt késik el a szuper taktikai értekezletről, a csapat többi tagjával együtt, akkor talán most kint lennénk a vb-n.
2009.10.16 09:00:37frompearly
aha és mi volt a szuper taktikai értekezleten?
az hogy 9 ember védekezik ,Sanyi meg lefutja ,Carvalyó ,Bosingvát ,CS Ronáldót fél pályáról...he?
2009.10.16 09:02:14nem mindegy mi a nevem
Én egyetértek azzal, hogy a szabályokat nem betartókat meg kell büntetni, de akkor nem a 3-kal kell kezdeni, hanem az elsővel és a másodiknál, harmadiknál pedig folytatni a büntetést...
2009.10.16 09:13:43mindegykivagyok
Ha a Fulhamnak egy kis esze van,akkor a kisteleki kap tölük egy szép levelet!"A jövöben
nincs lehetöségünk jàtékosunkat elengedni,azért,
hogy fél Europàt àtutazva a tribünröl nézze a
meccset!"Pont!Kisteleki capito?Ugyanis ök a kenyéradoja a tribünre ültetett jàtékosànak!
Ez azért az "okos" Koemannak is eszébe juthatna!Àllitolag profi volt!
2009.10.16 09:17:57Zsé74
Miért nem jelent meg a hozzászólásom?
2009.10.16 09:30:43Bvd0007
MiKeyRuLeS: el lehet késni a munkából 5 percet. De ha előttem ketten megtették, és abból a másodikat rendesen megbüntették, akkor én baromira odafigyelek, hogy 5 perccel hamarabb érjek oda, mint kellene, nem pedig akár csak 1-gyel is később. Szóval, nem igazán látom, hogy annyira oda akart volna érni arra a megbeszélésre pontosan. Az meg, hogy nem tudta jól az időpontot, őt minősíti megintcsak. Nem volt ott, amikor megmondták? Mindenki más jól tudta, kitől kapott mégis rossz időpontot? Ha meg ott volt, miért nem figyelt.
A vége csak az, hogy nem igazán akart ő ott lenni pontosan, ürügyet keresett, hogy leléphessen.
2009.10.16 09:40:50Kegyetlen
ha jól tudom, Gera visszakozott. akkor valaki hazudik, Kisteleki úr.
2009.10.16 09:56:55MiKeyRuLeS
Bvd0007, lehet, hogy nem akart odaérni Gera, és csak indokot keresett, de akkor nem a késésben és a konzekvenciában van a lényeg, hanem abban, hogy Gerának elsötétült az agya.
2009.10.16 10:00:29Rhythmeen
Azért Koeman biztosan be fog vonulni a focitörténelembe az 1-9-1-es felállással. Azon sem csodálkoznék ha kezdeményezé, hogy a magyar válogatottban lehessen 3 kapus is, nehogy véletlenül az ellenfél kapuja elé kerüljön valamelyik játékosunk.
2009.10.16 10:11:06ladislaus
Gera! Imadtunk Teged de az hogy nincs benned alázat ez elvette minden hitunk! Takarodj, vissza se nézz!
2009.10.16 10:21:24ladislaus
Teleket is kitette Varga (nagyon helyesen, bar Manci akkor a kedvenc jatekosom volt Magyarorszagon) es ellene fordult a suttyo szurkolo reteg meg a haveri kapcsolatokon at kicsinaltak. Pedig a legnagyobb edzo otthon!
2009.10.16 10:43:26szingliman
ladislaus : Varga Zoli nem edző. Csak egy régen volt játékos, aki elsőként bukott a német bundaügyben.
2009.10.16 10:47:33heinrich
Ne vicceljünk már ezzel, mi az, hogy egy csapatkapitány megsértődik és lelép, mert neki úgy tetszik? A többiek irányában nincs felelőssége?
Edző-játékos, alá-fölé rendeltségi viszony, ilyen egyszerű.
2009.10.16 10:48:33heinrich
szingliman: gondolom marha sokat tudhatsz arról a bundáról...
mert ha bármi fogalmad lenne, akkor nem írnál ekkora baromságot.
2009.10.16 10:49:56DonGatto
De bazzeg, a sok barom úgy mondja, hogy Gera cserben hagyta a válogatottat, hogy nem teszik hozzá, hogy kb. ki lett rakva belőle. Mert ha a kispadra se ülhetsz oda, akkor az azt jelenti, hogy ki vagy rakva!!! Nem?
Én ezután abszolút nem tartom meglepőnek, hogy hazament, én is ezt tettem volna. Ha azt mondják nem kellek, akkor minek maradnék ott?
Undorító ez a lejáratás.
2009.10.16 10:51:06gyapa
én nem vagyok egy nagy foci szakértő de: Az U20-as csapat játékosa BOCSÁNATOT kért mert nem jutottak a VB DÖNTŐBE! Ezek után ugy gondolom a Gere Huszti Dzsudzsák...stb nevü Válogatott játékosoknak minimum a SZURKOLOK cipőnyomát kéne megcsokolni és térden állva bocsánatért esedezni mert a két hazai vereség és lelketlen játék mellett is 40000 EMBER az utolsó percig biztatta öket!!!
Hagyma! Azért nézz szét a világban ,hogy mennyi olyan ország van-volt ahol külföldi szakvezető van!Ha a játékosok nem tekintik MEGTISZTELTETÉSNEK a válogatottságot akkor SOHA nem fogják széthajtani magukat!A válogatott igenis a munkahelyük mert ezért külön fizetést kapnak! Más nagyobb játékosokkal is előfordult már,hogy lelátoztak!Gerának az a dolga,hogy erősítse a CSAPATEGYSÉGET és megmutassa a többinek igenis küzdök és veletekvagyok!!! De láthatóan annyira nem hiányzott! BÁr szerintem az egész csapat elmehetne beszélgetni a fiatalokkal,hogy vajon ott miért van egység,miért segitik egymást a pályán,mirt nem sértődik meg senki ha nem játszhat!!!??? Az ilyen "sztárocskák"mint a "felnött" válogatot nem kellenek!!!!!!!
2009.10.16 11:00:08mindenolyanzavaros
A legnagyobb problémának azt találom, hogy a mi focistáinknak is sztár alűrjeik vannak. Amivel nem is lenne probléma, ha lennének futball sztárjaink.. Van egy szárnypróbálgató Németh Krisztiánunk, aki úgy viselkedik már most, mint egy aranycipős C. Ronaldo, Van egy sértődős Geránk, akinek szintén alázatot kéne tanulnia. Nem, amíg nincs eredmény, nincsenek Magyarországon futballsztárok! És nem az az eredmény, h ki hányadik a magyar bajnokságban.
2009.10.16 11:01:56laz81
Korrekt nyilatkozat!
Megiteles kerdesenek tartom kinek mennyire fontos a fegyelem, nalam az, ugyh Koeman dontesevel ertek egyet.
Danzi
Nem jott be a megtorlas? Nyertunk Gera nelkul vagy sem? Hosszutavon meg majd meglatjuk, de szerintem az a Gera aki az utolso 10 meccsen fenn volt a palyan, nem fog hianyozni.
2009.10.16 11:38:29Fotos
Na latjatok, ez a gond velunk. Csak azert mert Gera jol jatszott regebben ezert mindenki elnezi neki, hogy annyira semmibe veszi a munkat, hogy lazan elkesik a taktikai megbeszelesrol. Mintha olyan k*rvasok egyeb dolga lenne. Azert mert valaki allandoan kezdo rogton bekepzelt lesz es ezt is megengedi maganak. Aztan egy hisztis prosti is megirigyelhetne az ilyen magatartast...
Szanalmas!
Tisztelem a Zolit a teljesitmenye miatt, de ha valaki ennyire szarik a valogatottsagra az inkabb menjen es jatszon a klubbcsapataban soksok penzert. Elvegre abbol el es nem a nemzetisegebol. Hagyjon helyet azoknak akik megtiszteltetesnek es nem nyugnek veszik a valogatottsagot. Azokkal tobbre megyunk.
2009.10.16 11:39:04orient
Annyi marhát egy rakáson itt.
Jó edző vagy nem az másik topic. (nem jó de jobb mint a magyar edzők az fix, kivéve Bölöni vagy 1-2 igen kivételes edzőt akik nem vállalnák a kispadot egyébként sem...).
2. Gera 1 hisztis picsaként viselkedett. Egy rendes csapatnál így mennek a dolgok tudnia kéne angliában van. Amikor én kések 1 meetingről 3. esetnél a főnök nálam is felteszi. hogy akkor következő alkalommal már ne gyere be a meetingre. Pont ugyan így megy a mi cégünknél is.
Kiváncsi lennék hogy a zsíros jólfizető Fulhamben megmeri ezt csinálni? Elkések megbeszélésről, edzésről...stb. csak mert nem izgat annyira. Valszeg nem mert ott a fizetését kockáztatná itt csak egy szar magyar válogatot mezt. Nekem ennyi a hozzáállása. Rászart a válogatot mezére. Ahelyett hogy ha meg is bántótodd magába szállna és elnézést kérve következő meccsen már kezdőben lenne megint biztos. Alázat sajnos kell a nezeti 11-hez. Ezt már az U20 is kimutatja szerencsére.
2009.10.16 11:42:39orient
2009.10.16 10:49:56DonGatto: Igen csak talán nem mondom fel az egész válogatottságot mint 1 hisztis balerina akinek megjött a havi vérzése. Hanem menjen angliába, gondolkozzon el a történteken majd legközelebb viselkedjen normálisan.
2009.10.16 12:40:06marsal
Változnak az idők. Még a 70-es években, amikor Kocsis Lajos nem , hogy késve, hanem tök részegen jelent meg a válogatott edzőtáborában semmi következménye nem lett. Most meg néhány perc késésért ekkora cirkuszt csinálni.
Egyébkét Gera fénykora a válogatottban Mattheus idején volt. Az ő németes mentalitása , a bátor támadójáték erőltetése ( igaz vele sem jutottunk ki a VB-re) ez volt Zoli számára zesthezálló. Ő tudta motiválni Zolit, talán még Várhidi is, de ez a bohóc beszari "Nur Limonade" nem taláta meg vele a hangot.
2009.10.16 12:57:21laos
kisteleki a qrva anyád!!!!!
2009.10.16 13:05:20laos
amúgy itt mindenki egy csökött agyú szkalap????? megint semmit nem tudtok csak fikáztok...de valószínű mindenki tökéletes a monitor előtt ülve és mindegyikötök letett valamit az asztalra...Gera Zoli már többször bizonyitott emberileg és nem a fociról beszélek hanem mint emberről, de nyomjátok csak a hoisztis picsázást hülye munkanélküli barmok mert különben nem lenne időtök a nagyívű gondolataitokra...
2009.10.16 13:47:17isee
zoli nem azért késett mert link, hanem mert vmi félreértés volt az időpont kapcsán. előtte ketten is késtek, ezért kapta fel erwin a vizet annyira.
mellesleg meggondolta magát utána, hogy mégis leül a lelátóra, de mondták neki, hogy már kiadták sztorit a sajtónak (!), meg a repülőjegyét is megvették.
erwin rendszeresen meghatározott poszt és feladat nélkül küldte pályára, persze, hogy nem tudott úgy teljesíteni, most meg bűnbakot csinálnak belőle. elképesztő
2009.10.16 14:34:28tanító
Ami elképesztő, az az, hogy itt sokan a saját szemüknek sem hisznek!
Az mindegy, hogy miért késett Gera, talán megsértődött, mert meg mondta beki Loeman, hogy az utóbbi meccsein szarul játszik, nem tudom. de mindnyájan láthattuk. hogy tényleg nem ment neki.
A svéd meccsen, meg tényleg az elkúrt döntése miatt,- ugyanis, ha lő és nem beadni próbál, nincsen kontra a svédektől - , meg a Koeman gyáva, taktikának nevezett edzői utasításai miatt sikerült ez az eredménytelenség.
Méghogy magyar edző meg sem közelíti ?
baromság, az idősebbek közül Egervári (lásd U20), a fiatalabbak közül Mészöly Géza simán ennél többen hozott volna!
El kéne már hinni, hogy ha valaki magyar anyanyelvű és itt él ebben az országban, az is lehet tehetséges!!
Vagy a mostani sikereket halmozó U20-as fiúk nem magyarok????
Gera Zoli a múlt,Németh, Koman, Gulácsi, stb a jövő, mert ők a lelküket is kiteszik és elnézést kérnek, mert nem jutottak VB döntőbe!!
Koeman mikor kér bocsánatot ?????
2009.10.16 18:17:24Kobunko
"Ha nyertünk volna hárommal, nem számít, ki késik el, még engem is betett volna a csapatba” - fogalmazott viccesen."
Kisteleki úr csak ne fogalmazzon viccesen, maximum a lemondó nyilatkozatát. Gera-ügy nélkül is elmehet a fenébe, sőt, örülhet, h csak néhány kommentelő firtatja, hogy is volt ez az 5 éves szerződéshosszabbítás, elviszi a balhét a feje felől Gera meg ez az összegründölt 1-0. Nagyon jó teljesítmény 16 pont a szokásos lagymatag színvonalunkhoz képest, de ez maximum olyan, mintha azzal menőznénk, hogy a meccsen több helyzetünk volt, vagy többet volt nálunk a labda. A meccseket gólra játszák, a selejtezőt pontokra. Minden más csak elmélet.
2009.10.16 20:09:33hagyma
gyapa
nana hogy van
ezt csak arra reagaltam, hogy itt cimeres mezmeg a hazert stb
igen az erzelmek fontosak
a sportolok meg fuggetlen emberek a vilagban sokan lemondjak a valogatottsagot
ennek lehet oka penz, faradtsag/ mas sportagakban sok az edzotabor/akar sertodes is mint itt
es nem hagyta cserben a csapatot azzal hogy nem ult fel a lelatora integetni
nincs csapat a vilagon akinek atagjai elnek halnak az edzojukert lehet az valogatott vagy club
ugy meg eleg nehez jol jatszani ha problemak vannak, ha kispadra ultetnek aztan meg egy minden mindegy meccsen a lelatora
ja es kuman ide vagy oda,meg most az elottunk vegzett 3, az jobb csapat
papirforma eredmeny szuletett
mondjuk a danok meglepetes
portugal elso helyet josoltak a masodikert meg dan-sved harcot
a mi negyedik helyunk papirforma
ettol azert amikor mar csehul allunk valoban at lehet allni a jo oreg 4-3-3-ra
2009.10.16 20:12:17hagyma
"akinek minden tagja"
2009.10.16 20:30:29igazitrebitsch
Hogy gera kell-e a csapatba, nemtom. De baszki, azért hagyják ki, mert nem elég jó, ne azért mert elkésett! Ki a bánatot érdekel egy edző pedagógiája? Nem azért fizetik, hogy leckéztessen, hanem hogy állítsa ki a lehető legjobb csapatot a rendelkezésre álló emberekből.
Megjegyzem, ez eddig nem sikerült koemannak. Az eddigi teljesítménye konvergál a nullához.
Tény, hogy a magyar foci elmozdult a mélypontról, ha pl. a máltától kapott zakót vesszük annak. Ma ott tartunk, hogy megverjük a nálunk gyengébben jegyzett csapatokat, és néha meglepetéseket szerzünk az erősebbeknek is, igaz, egyelőre főként tét nélküli meccseken. A közelmúlthoz képest ez valóban előrelépés, csakhogy erre a szintre még várhidi hozta fel a válogatottat. Koeman semmit nem tett ehhez hozzá.
2009.10.17 10:43:12piro
igazitrebitsch:
Az edzoseg jelentos reszben pedagogiai munka. Maskulonben mivel magyarazod, hogy bizonyos edzok ugyanazzal a kerettel dolgozva, neha meg lenyegeben ugyanazt a felallast is alkalmazva jelentosen jobb eredmenyt ernek el, mint pl. az elodeik?
Egyebkent lehet, hogy epp azt akarja elerni, hogy a jatekosok ugy erezzek, hogy megtiszteltetes a valogatottban jatszani, hogy igenis, tenniuk kell erte valamit, nekik is alkalmazkodniuk kell. Ne erezzek egyesek azt, hogy nekik tobbet szabad, mert a nevuk, a klubjuk neve, esetleg a multbeli teljesitmenyuk ugyis bent tartja oket a csapatban. Ilyen szempontbol meg tudom erteni, meg ha tenyleg tulzasnak is tunik ot perc keses miatt kitenni valakit a csapatbol, foleg, ha szukseg lenne ra (es ilyen szempontbol szerintem Bodor sokkal jobban hianyzott mult szombaton, mint most Gera).
Legvegul ha Varhidi hozta fel idaig a valogatottat, hasonlitsd mar ossze kettojuk keretet (nagyon keves hasonlosagot fogsz talalni, elsosorban mert Varhidi huszonharom evnel idosebb jatekost elvetve hivott be, akarmilyen formaban is volt), illetve az merkozesek eredmenyeit. Vele nem tudtunk meverni minden gyengebben jegyzett csapatot, az erosebbek ellen pedig nem ertunk el pontot.