Gera otthagyta a válogatottat
Erwin Koeman kijelölte a dánok elleni világbajnoki selejtezőn pályára lépő csapatot, melyben nem kapott helyet Gera Zoltán, a Fulham légiósát még a kispadra sem jelölte a holland edző.
Az MLSZ.hu tájékoztatása szerint a 62-szeres válogatott Gera jelezte, a továbbiakban nem tekinti magát kerettagnak, nem szeretne a lelátón ülni este a Parken Stadionban, és nem is kíván a dán fővárosban maradni, a legelső londoni járattal hazarepül.
A 30 éves futballista 2002. február 13-án, Limasszolban, egy Svájc elleni barátságos mérkőzésen mutatkozott be a válogatottban, eddig 18 gólt lőtt.
Legutóbb 2007 májusában Huszti Szabolcs mondta le a válogatottságot: bizonytalannak érezte helyét a kezdőcsapatban, elhagyta a tatai edzőtábort, el sem utazott a válogatottal a Görögország elleni Európa-bajnoki selejtezőre. Husztit az MLSZ 2007 december 31-ig eltiltotta, legközelebb 2008 februárjában szerepelt a nemzeti csapatban.

Kommentek
2009.10.14 17:25:33KÉZILABDA
GERA jól tette, hogy visszautazott (én is ezt tettem volna)
KOEMAN sajnos marad, amíg Kisteleki is marad, az pedig kb jövő június, utána mindketten repülnek.
VALÓBAN magyar edző kellene, akinek adnak bizalmat és megteremtik a lehetőségét, hogy dolgozzon.
MÁS sportokat is kellene egy kicsit segíteni? Ha a kézilabda csak a tizedét kapná a futballban levő pénznek, még szebb sikereket érnének el a fiúk és a lányok is ( bár MOST SEM KELL SZÉGYENKEZNIÜK)
2009.10.14 17:25:56Remol
Az egész mostani felnőtt válogatottat el kéne zavarni edzőstül mindenestül a picsába.
egyszerűen NEM TUDNAK FOCIZNI.
Nem kell itt semmit szépítgetni, hogy ez vagy az a játékos tudna, csak...
A mostani szereplésük ezen a VB-n egy nagy kerek NULLA.
Ezeknek a "játékosoknak" egyetlen egy cél lebeg csak a szemük előtt.
Hogy mennyi pénzt tudnak bezsebelni.
2009.10.14 17:26:53Bisi
Akik itt Koemant védik, azoktól megkérdezném, hogy 4 kapust feltétlenül szükséges-e jelölni egy keretbe és miért jó ha a játékosok fele más poszton játszik mint a bajnokságban hétvégente?
2009.10.14 17:27:01gyurma6
Gera régota gyenge, Koeman jol csinálja a dolgát, de tudomásul kell venni az europai foci joval elöttünk jár.Meg aztán a választék gyenge játékosokbol van. Az itthon játszok gyengék, a kint játszok gyenge csapatoknál kiegészitö emberek, kivéve Juhász R . A fiatalokkalé is nagyon ovatosan kell bánni. Nem véletlen Németh , Koman kölcsönadása,sokan még a gyenge NBI be se férnek be, s ott sem tünnek ki. Na most akkor mi lenne velük egy erös europai csapat ellen. Türelem kell, mert akkor elvesznek, s tucat focisták lesznek. Mondjuk szerintem a fele igy is eltünik 1-2 évmulva , s rajtuk marad az örök igéret.
2009.10.14 17:28:45orient
2009.10.14 17:26:53Bisi: hát aza gond hogy a csapatokban veszik a játékosokat a válogatottban meg adott egy keret. Ha nincs jobb azon a poszton akkor is ott kell játszatni mert mondjuk a Gera , Dzsuzsák lehet a nem posztján még így is jobban játszik mint egy NB1es játékos akinek aza posztja.
2009.10.14 17:28:57Bandi_jóválasztás
Bisi: ez egy alapszabály. "Végy négy jó kapust"
:D
2009.10.14 17:29:53gólhaj
orient: úgy ám. van olyan dolog hogy fegyelem, meg hogy alázat.
a legnagyobb sztárok allűrjei köszönnek vissza a mai napig a focipályákon. az utolsó generáció, akiknél ez még elfogadható volt is eltűnt hosszú évekkel ezelőtt.
nyilasiékra gondolok... pedig őket is hogy szidták a régi öregek...
2009.10.14 17:31:56roha
Sziasztok csak annyit mondok már úgy is mindegy
hogy ki,játszik mindenkinek játék lehetőséget kell adni.Tartalék csapattal is kiálhatunk
Gera sokat tett a csapatért mindig nemlehet jó formában játszani kispadra azért leülhetet volna.Külföldi fecske se csinál nyarat ezt az edzőre értem.Amig nem jó a magyar bajnokság szinvonala addig nincs foci se.20-évesek is mások meg a nagycsapat is.Tudom mert,20 évet én is lefociztam.
2009.10.14 17:32:42Venesz
Én csak azt nem értem, ha egyszer az edző eldöntötte, hogy a számunkra már tét nélküli meccsen inkább a jövő csapatát kezdi építeni - és ehhez nem szükséges Gera jelenléte még a kispadon sem - akkor miért is kellett odautaznia? Arról végképp nem beszélve, hogy egy profi csapat alkalmazza, ők fizetik, természetesen elmehet hazája válogatott meccseire, de ha csak néző lehet, akkor maradjon Angliában, oda köti a szerződése.
2009.10.14 17:35:43Cliff
igaza van! kumannak satannektart!
2009.10.14 17:36:10kívülálló
Egy magyar úszó a teljesitménye 100%-át tudja hozni minden versenyen, ezek a szerencsétlenek meg olyan messze vannak a világ élvonalától, mint Makó Jeruzsálemtől.
2009.10.14 17:37:27the dude
Beképzelt faszkalap. Örökre eltiltanám a válogatottságtól. Vajon miért nem hallottuk soha, hogy Del Piero vagy Messi otthagyta a válogatottat és hazautazott? A válogatottság kiváltság. Úgyhogy vissza se gyere soha!
2009.10.14 17:37:37Lehet egy krémessel több?
Bisi,
kedves, te egy kivételesen nagy barom vagy! Senkit sem szoktam így minősíteni, de a kedvedért megtettem! Majd ha leteszel valamit az asztalra, kisfiam, majd megnyikkanhatsz, addig figyelj és tanulj! Mindenki jobban jár majd, figyeld meg!
2009.10.14 17:39:00Bisi
2009.10.14 17:28:45orient
Még Dzsudzsák ok, bár ő a helyén szokott játszani, de egy Halmosit miért kell Jolly Jokernek tekinteni? És nem nevek alapján kell válogatni (jó példa a Real Madrid), hanem az alapján, hogy csapatként miképpen funkcionál. 4 baloldali középpályás nem fogja normálisan bejátszani a középpályát.
2009.10.14 17:40:06Bisi
2009.10.14 17:37:37Lehet egy krémessel több?
Letettem már. Anyukád valagát.
2009.10.14 17:40:26Goalissimo
Olvassátok el véleményemet a Gera-ügyről!
http://goalissimo.blog.hu/
2009.10.14 17:42:14kepike
Valahol megértem Koemant,mert halvány önmagát sem tudta hozni szegény Zoli.Mindezek ellenére jó játékosnak tartom.
2009.10.14 17:42:46recibiendo
Pro primo: A pécsi (!) Gera Zoltán a magyar futball legnagyobb játékosa Détári Lajos óta. Én egy középszerű és szürke védő, Erwin Koeman helyett annak az embernak adok igazat, aki ollózva rúgott gólt Ferdinand mellől Van der Saarnak, a Manchester Unitednek.
Pro secundo: Sisa Tibort (vagy más magyart) a nemzeti válogatott élére! És nem egy olyan embert, aki azért védeti az ezerszer leszerepelt Babost a sokkal tehetségesebb és a nemzeti 11-ben már bizonyított Fülöp Márton helyett, mert az előzővel flamandul tud társalogni. Az utóbbi 3 meccsért, az ostoba taktikáért és összeállításért Koeman felel.
Pro tercio: Két pesti döntetlennel még mindig a második (továbbjutó) helyen állnánk és a már bejutott, a mérkőzést könnyedén vevő (valamint a svédeket zsigerből utáló) dánok ellen a győzelem reményével léphetnénk ma pályára. Hogy nem így lett, az annak beszari taktikának "köszönhető" amelyet Koeman kényszerített a válogatottra.
Végül: az U20-as csapat remek szereplése bizonyítja, gólokat csak bátor támadójátékkal lehet rúgni. Elég volt a gyáván védekező, és még így is 3:0-ra veszítő, szánalmas futballt eredményező, gyáva beszariságból!!!
2009.10.14 17:43:14Bátorkeszi
Az a helyzet, hogy Magyarországon sajnos tényleg sokkal nagyobb az elfogadottsága a külföldieknek, mint a hazainak. Ez igaz a ruházati cuccokra, a kajákra és az edzőkre is. Számtalanszor éltem már meg, hogy egy középszerű külföldi tárgyaló fél előtt meghajolt az a magyar ügyfél, aki ugyanannak a cégnek a magyar munkatársait sarokba szorította pusztán a más viselkedésmóddal. Alapból benyalunk a külföldieknek. Ez van! Gera pedig tényleg nem volt igazán Kapitánya a csapatnak. Nem tudta úgy irányítani a csapatot, mint pl. Koman Vladmir tette azt a napokban. Friss példa, lehet hasonlítani.
2009.10.14 17:43:46ébrenjáró
Most bezzeg minden suttyó szidja Koemant, csak azért mert nem tudott ő se szarból várat építeni Portugália és Svédország ellen. Ő legalább hozta a kötelezőket, amik manapság már nem is olyan könnyűek, nem mint neves elődeik az utóbbi 20 évben. Utálom, hogy a sok barom szid itt mindenkit Kistelekitől Koemanig, vagy aki éppen ott van, mindenki mindent jobban tud, főleg utólag. Ha védekeztünk volna a végén a svédek ellen és döntetlen, akkor most azért szidnák, hogy azon múlott minden és nyerhető meccs volt, ha kitámadunk a portugálok ellen és 0-6 a vége, akkor azt mondanák, hogy hogy lehet valaki ekkora hülye, hogy a portugálok ellen ennyire kinyíltan játszatja a csapatot. Át kéne rakni az egész U20-as csapatot a nagy válogatottba, azokkal már lehet valamit kezdeni. Gera meg régen jó volt, de egy jó ideje tényleg totál szarul játszik. Elegem van a MLSZ-t meg aktuális kapitányt szidó, mindig mindent jobban tudó idiótákból!
2009.10.14 17:46:36ChrissDR
Svédek ellen Gera nulla volt, Portugálok ellen is. Össze kell kicsit magát szednie. Tény, hogy az edző sara is ez. De, hogy eljön haza? Hát milyen csapatszellem ez? Tényleg csak a pénzért focizi, mert akkor hagyja az egészet a francba...
2009.10.14 17:47:01Bátorkeszi
Amúgy tényleg jobb lenne egy hazai Főnök, de előbb vágja el valaki a Turáni átok fonalát! Hogy jobban szeressük egymást, mint a külföldieket!
2009.10.14 17:48:36vernarancs
Nem Koeman itt a mumus hanem a magyar foci ugy ahogy van. Ebbol senki nem tud eredmenyeket kihozni ennyi ido alatt. Plane arral szemben...
2009.10.14 17:49:18VacakBlogHu
Nem értek a focihoz és fogalmam sincs milyen teljesítményt nyújtott Gera az utóbbi időben. Azt sem tudom, miért döntött úgy a Kapitány, hogy nem játszatja. Miután ezen a meccsen nem igazán múlik semmi, így nyugodtan kísérletezhet az edző a csapattal. Egyáltalán nem biztos, hogy Gerában van bármiféle sértődöttség. Lehet, hogy megbeszélték, mondtak ok, akkor ő megy és kész. Nincs itt semmi más. De persze dögvész mindenkire, aki másképp gondolja és úgy is csak nekem lehet igazam...
2009.10.14 17:50:12IronRock
Na, a kezdőt elnézve Koeman végre kénytelen meglépni azt amit már szerintem rég meg kellett volna! 4-4-2! Varga és Buzsáky bekerülésének örülök. Akárcsak annak hogy Huszti is kimaradt. Ritka szarul játszott az utóbbi időben a válogatottban, tőle ettől sokkal többet láttunk egy évvel ezelőtt. Talán nem kellett volna a Zenit-be menni...mind1. De csereként még képes lehet lendületet vinni. Tóth Balázst kicsit nem értem, de ha nincs Dárdai (pokolian fog hiányozni), akkor közte és Vadócz közt az döntött hogy ő legalább játszik rendszeresen. A többiekkel nincs baj, szerintem most Koeman a legjobb 11-et küldi pályára aki van. Kár hogy ezt nem lépte meg már 2 meccsel ezelőtt, mikor látszott hogy Hajnal iszonyat szar, Gera nem tud vezérré válni vagy eltiltott volt, de azért erőltette a 4-2-3-1 -et akkor is amikor nem voltak meg hozzá a játékosaink. Dzsudzsi és Buzsáky tolja a két szélen, Varga meg 10 perc alatt többet mutatott Portugáliában mint Tóth, ő labdát szerezni is tud, megindulni, passzolni, lőni is. A védelem meg kb. a legjobb ami most kiállítható...
2009.10.14 17:50:21terrormaci
ha Gera egy szemernyit is akart volna játszani, látszott volna, hogy igyekszik, akkor sajnálnám, de így, hogy fásultan, unottan bénázik már jó ideje, húzzon csak vissza, ahonnan jött..
2009.10.14 17:50:33beiglee
Sziasztok!
hihetetlen,hogy most hirtelen mennyien azt írjátok,hogy Koeman megbukott,stb!Persze amikor még a tabella 2.ik helyén tanyáztunk mindenki ódákat írt róla!Ez jellemző!!!!az eszébe jut valakinek,hogy esetleg Gera lószart sem csinált az elmúlt meccseken?
amúgy meg nem is értem,hogy miért gondolta bárki is,hogy a portugálokat vagy a svédeket elverjük!Semmi extra nem történt ebben a csoportban velünk!Szerintem már az is eredmény,hogy a kötelezőket hozta a csapat!Eddíg még azt sem!Máltától kezdve mindenféle kis csapatok megvertek minket.Most ezeket hoztuk és bizony ez a kapitány érdeme is nem kicsit!!!!!
Szerintem nincs ezzel gond!Van utánpótlásunk van egy Dzsuzsák stb.Lehet még ebből valami!Az alapok már meg vannak szerintem!
2009.10.14 17:51:30kuruc.ufó
Engem ez a Qman egyre inkább emékeztet elqróra (Gy.F). Hiszen ő is egy lánglelkű reformer, akit nem ért se játékos, se szurkoló csak a zs katgóriás kleinteleki:(
2009.10.14 17:53:28Karcolt lendület
Remol:
Ha nem tudnának focizni, akkor nem keresnének vele pénzt.
---
Két dolog történhetett: Koeman ezt egész egyszerűen edzőmeccsnek tekinti és a jövőre készülésnek, ehhez pedig nincs szüksége egy javuló, de messze nem csúcsformában játszó, de már nem fejlődő középpályásra. Esetleg keményen összekaptak valamin, de az első verziót támasztja alá, hogy a mai 4-4-2-es felállásunkba Geránál többet védekező ember kell szélre is.
Amúgy nekem tetszik a mai kezdő, akárki akármit mond...
2009.10.14 17:53:28Bátorkeszi
Egyébként a magyar foci pont olyan, mint a magyar társadalom, csak a fociban nem megy a nemzeti szintre emelt "átkúrás". Idehaza kibaszik mindenki mindenkivel, mert itt nőttünk fel - nem véletlen, hogy a világlátottabb fiatalok el akarnak innen húzni - de a külhoniak nem átverhetők, mert ők meg a saját hazai pályájukon edződnek, ahol egységesebb a szabályok betartása és a sumákok kizárása. És ez így van a gazdaságban is és a sportban is. Ezért tartanak ott. ahol tartanak. Remélem bölcs népünk legközelebb nem a trükkös Gyurcsányt, vagy egyéb lekopott komcsit választ, esetleg Demszkyt, az Adria királyát, hanem egy teljesíteni is képes embert!
2009.10.14 17:53:48gólhaj
beiglee: fullra egyetértek
2009.10.14 17:54:26relife
emlékeztek az olaszok elleni 3-1-re, na ott játszott jól a Gera, azóta tragédia..., én már egy éve kiraktam volna a náthába! Mit gondolnak ezek.., már elnézést? Esküszöm a magyar focistáknak nyűg a válogatott, nem büszkeség. Dzsudzsi is kezd laposodni...., mondjuk van benne valami, hogy ha egy játékos/beosztott elveszti a motívációját, arról általában a vezető, azaz az edző tehet.
2009.10.14 17:54:32w3ceba
9 meccs 13 pont, hozták a fiúk, amit tudnak, se többet, se kevesebbet Koemannal, Gerával és a többiekkel együtt. Inkább az U20-asokkal foglalkozzunk és azzal, hogy legyen 10-20 év múlva is jó U20-as válogatottunk, ami által a gyerekeink talán látni fognak jó felnőtt csapatot is. A mostani "nagyokat" pedig hagyjuk...
2009.10.14 17:54:40régiszurkolo
Gera technikás, jó játékos, nemzetközi szinten is, csak egy baj van vele: fizikálisan gyenge. Nem igazán tud a védőkkel viaskodni, lepattan róluk vagy nem is jut a labdához. Így pedig sajnos csak egy középszintű futballista lehet és a nagyokkal nem veheti fel a versenyt. A többi magyar focista se jobb. A Bodnár pl. nagyon erős, vagány játékos. Ez jó, de lassú és technikailag se képzett. Egy szó mint száz tele vagyunk nemzetközi szinten 2. vonalbeli játékosokkal, akiknek esélye sincs a győzelemre az élvonalbeli csapatokkal szemben.
2009.10.14 17:54:49gólhaj
az, hogy a kicsiket pépeljük, csak nekünk ment a csoportban.
a nagyokat is meg kell fognunk. az a köv. lépés.
2009.10.14 17:56:36widor844
Számomra egy edzőről mindent elárul, hogy úgy küldi föl a portugálok ellen a csapatot, hogy nincs benne csatár...
2009.10.14 17:56:45gólhaj
régiszurkolo: de azért lehet kevésbé nemes anyagból is várat építeni. plö a görögök eubajnok csapata, csupa vízhordóból állt.
2009.10.14 17:57:28Bátorkeszi
Na, akár mi is van: Hajrááá Magyarok!!!!!
2009.10.14 17:57:32Lehet egy krémessel több?
Bisi,
nekem például nem tűnt fel, h letettél volna valamit... Talán nem volt túl látványos. Vagy széles körben ismert... Vagy egyszerűen csak jól bújtat a nicked... ja.. pont erre való.
Kinek vagy/voltál valaha is (ha csak egy rövid ideig is) példaképe? Kit inspirál a teljesítményed? Magadat? Na akkó' gyúrjál még egy kicsit! Meg vágyakozz arra, hogy valaki egyáltalán emlékezzen rád.
2009.10.14 18:01:36relife
még egy gondolat:
én inkább nézek egy 5:2 elvesztett meccset dániától, mint egy 1:0-ás győzelmet az albánok ellen.
A gólok miatt nézem, meg mert látványos, jó szórakozás, xarok az eredményre! :)
a magyar foci régen a cseleiről, a fineszről volt híres, ha megnézek ma egy meccset, a legnagyobb finesz, hogy az ellenfél fut, mi meg nem. ....így akarjuk őket meglepni....:)
2009.10.14 18:02:07Frederic Hanry
Ess esső ess!
Hol vagy Verebes???
2009.10.14 18:02:53Karcolt lendület
ébrenjáró:
"Át kéne rakni az egész U20-as csapatot a nagy válogatottba, azokkal már lehet valamit kezdeni."
Ez rendszeresen előkerül, de nem igaz: a saját U20-as szintjükön tudnak focizni, még rengeteg izom és tapasztalat kell nekik, hogy felnőtt szinten is jó focisták legyenek.
A ghána elleni meccs utan az MTV-n magyar bajnoki gólokat mutattak: a játékosok mozgásának dinamikája és a passzok tempója vagy mondjuk a lövőerő is meghaladta az U20-as VB szintjét - legalábbis ezeknek a szebb góloknak a környékén. Igen, még a bohócligában is: van néhány játékos, amelyik 17-20 év között elég izomzattal rendelkezik vagy tényleg annyira jó, hogy technikával tud érvényesülni, de a többségnek - még a korosztályos VB-ről is - fejlődnie kell.
2009.10.14 18:03:03bizsergefa
Lehet hogy Qman (ezen behalok :D) meg kisteleki ártanak a magyar focinak de az szerintem nem az ő hibájuk hogy a hátvéd alászalad a labdának vagy nem bírnak pontosan passzolni.. Szar alapanyagból cukormázas tortát sütni elég nehéz.. Jelenleg ennyit tudunk kész.. Tökmindegy hogy Qman vagy Bozsik, Lothar (aki eléggé leszerepel mindenhol...) vagy Várhidi.
Hajrá U20!!
2009.10.14 18:03:10Türkmenbasi
Szerintem Koeman nagyjából kihozta azt a csapatból ami benne volt. Csak ugye itthon még mindig kudarcként éljük meg, ha nem jutunk tovább a selejtezőből. Holott erre egy pillanatig sem volt REÁLIS esély.
Ébresztő! A svédek, portugálok és a dánok ellenen 5 meccsen egyetlenegy pontot szereztünk.
2009.10.14 18:06:08shalom07
gera átigazolt németh sándor csapatába hack péter mellé,halleluja!!!
2009.10.14 18:06:49Calden
Jelentősége van annak, hogy Gera otthagyta a válogatottat? lol Se vele se nélküle nem képes a magyar nemzeti 11 bármilyen világversenyre kijutni, lényegében fel is lehetne oszlatni őket, mert ennek a szánalmas, média által agyon favorizált (egy véletlen x esetén), senkiházi, hajtani, koncentrálni és csapatként működni képtelen falábú brigádnak nincs helye a magyar sportban. NEM a vezető (Qman) hibája, hogy a játékosait zavarja a labda. Szarból ugyanis nem lehet várat építeni bármekkora tervező lehetsz. Azaz tök mindegy kit neveznek ki a válogatott élére, eleev kudarcra van ítélve...
2009.10.14 18:06:51Bambano
Bukowszky: szerintem csak az állami támogatásukat kellene elfelejteni, privát pénzből mindenki azt csinál, amit akar.
2009.10.14 18:08:55recibiendo
ébrenjáró:
Itt sok az idióta, de a dobogó legfelső foka ebben a vonatkozásban téged illet.:)
Mások véleményét "lesuttyózni" azt jelenti, hogy egyes, régies magyar szavaknak még a jelentésével sem vagy tisztában. Hozzászólás helyett a középiskola idevonatkozó anyagának
átismétlését ajánlom.
Koemannak SEMMIT nem köszönhetünk! Ennyi eredményt a külföldön játszó profikkal bármelyik Písta bácsi által összeállított válogatott elért volna.
A dán futball semmivel sem jobb a miénknél, nálunk számtalan tehetségesebb fiatal játszik.
Ez a selejtző a 13 megszerzett pont után egyszerűen el lett b@szva a korlátozott képességű kapitány által.
Aki különben havi 10 millát csippentett fel mindezért (vajon mennyit csúsztatott vissza Kisteleki zsebébe, ahogy elődje, az edzőként szánalmas Mattheus Bozókiéba?).
Köszönettel ő tartozik nekünk, ilyen állást soha többet nem kap sehol, ahogy német elődje sem. Elég volt a külföldiekből, a magyar válogatott élére végre magyar kapitányt! Szakemberből van itthon is Koeman léptékű, ráadásul sokkal olcsóbb és tolmácsot sem kell szerződtetni hozzá milliókért.
Gerát megértem, ha csereként sem nevezik, miért lenne kötelező előírni számára, hogy a lelátón nézze a meccset? Ha Koeman kiírta a keretből a válogatott kapitányát, az nem Gerát kisebbíti.
Szeretnék látni előbb egy összeállítást Koeman pályafutásának legemlékezetesebb momentumaiból, hogy egy pillanatra is neki adjak igazat.
Gerát Angliában beválogatták az év csapatába, ez edzőjével soha nem történt meg. Gera csodálatos góljaira akkor is emlékezni fogunk, amikor Koeman "munkásságára" régen a jótékony feledés homálya borul.
2009.10.14 18:09:42Tommyka0007
Na ezek vajon mikor játszanak vb bronz meccset mint az U20-asok... SOHA. Mert mindenki egyedül akar megoldani mindent a válogatottban, és nincs meg a csapat szellem. Tipikus magyar mentalitás, ami azért tegnap látszott az U20-asoknál az első félidőbe.... Na meg minek ez a buzi holland, nehéz itthon dolgozni, menjen haza, azért az fizuját felveszi a kis köcsög. Magyar edzővel is simán ellehetne érni sikereket, egy jó csapat összetétellel, de könyörgöm, mi a faxért játszatják azt a falábú torghellét... ??? meg halomosi??? Aki a csapatában a kispadon ül, és nem játszik egy percet se??? Minek. Ezek a nagy kérdések. Megértem ha Gera is megunta....
2009.10.14 18:10:29bizsergefa
@Türkmenbasi: 1 pontot szereztünk a dánok ellen itthon de lényegében tökmindegy.. ez a realitás sajnos..
2009.10.14 18:10:45Goalissimo
Olvassátok el véleményemet a Gera-ügyről!
http://goalissimo.blog.hu/
2009.10.14 18:14:43w3ceba
A portugálok elleni meccset és az ott mutatott játékot inkább nem kommentálom, de úgy nehéz is nyerni, sikereket elérni, ha az edző a meccs előtt kijelenti, hogy „szoros vereségre számít”. Inkább kaptunk volna ki 10:0-ra csak láttam volna kombinatív, támadó játékot. Nem akarásnak, nyögés a vége…
A felnőtt csapatban a következőket nem látom, ami az U20-asoknál megvan:
1., 3-4 vagy több pontos passz
2., lefejelt labda saját! játékosnak
3., jó szöglet (ezt nem lehet begyakorolni?)
4., csatárjáték
5., hit, hogy nyerhetnek is (sajnos a debrecen is félt a lyontól, mint a tűztől már az 1. perctől)
6., csapatszellem
2009.10.14 18:16:11Frederic Hanry
2009.10.14 18:08:55recibiendo
Miért kéne tolmács? Szerintem a Koeman tud angolul...
2009.10.14 18:18:53Frederic Hanry
2009.10.14 18:14:43w3ceba
7. pontos (20-30 méteres) átívelések keresztben
2009.10.14 18:23:01gitáros
recibiendo: álmodjál, cimbi...:))
2009.10.14 18:23:13ulpiustamas
Egy kapiány semmilyen körülmények között ne hagyja el a csapatot...ez elég gáz volt Gerától...most miért is kell emiatt a Koemant csesztetni?
2009.10.14 18:24:12Pecséttörő
Így múlik el a világ dicsősége...
Néhány hete még mindenki isten volt. Nem kéne ez az ekézés, kulturáltan fejezzék be a selejtezőt, aztán kész. Utána illene Koemannak visszavonulni, nem mintha attól jobb lenne, de ez a vértelen védekezőfoci nem vezet sehova.
2009.10.14 18:24:53gitáros
Frederic Hanry: Ha jól vettem le, se németül, se angolul nem beszél. Legalábbis a Szujónak hollandul adott interjút, Szujó pedig mintha angolul és németül is beszélne.
2009.10.14 18:27:27mindegykivagyok
Minek oda Gera meg a többi középpàlyàs,elöl
ugysincs csatàr!A Koeman uj taktikàlya 9védekezö jàtékos +1 tàmado középpàlyàs+1kapus!
Ez még diplomatànak is gyenge,nemhogy eddzönek!
monnyooonnnnnnnn le!
2009.10.14 18:28:47szajmon_mondja
Hmm. Mit jelent az, hogy nem tekinti magát kerettagnak? Soha többé nem akar szerepelni a válogatottban? Igaza van az előttem szólónak, hogy tehet ilyet egy kapitány?
Nem mintha mondjuk gond lenne, mostanában nem sokat mutatott - még azzal együtt is, hogy tényleg sokat köszönhetünk neki. Ellenben így megnyílhat az út Koman, Gosztonyi előtt. Az EB-selejtezőkre úgy is kell frissíteni egy keveset...
Viszont kérdés, hogy mit csinál Gera akkor, amikor Hodgson edző még cserének sem jelöli? Mert hogy az is előfordul, ugye...
2009.10.14 18:31:44recibiendo
ulpiustamas:
Nickedből ítélve nyilván zsidó vagy, amivel persze semmi baj, csak nem értesz a témához, ennek ellenére bekérdezel, ebből gondolom.
Szóval, ha valakit még a cserék közé sem neveznek, akkor is kapitány?? Eddig ezt nem tudtam, nyilván a karszalagot a lelátón is viselnie kellene, a kezdőben nem is lesz csapatkapitány...
Koemant nem kell "csesztetni", hiba volt ő is és Mattheus is. A dánoknak volt eszük, és Morten Olsen kezébe adták a válpgatottat, nem egy erkölcsi hulláéba (M) és egy középszerű seggfejébe (K).
Ott is vannak már Dél-Afrikában. Sapienti sat.
2009.10.14 18:33:01Izrael Kapitány
Indítsuk a roma válogatottat. Akkor bebizonyítjuk, hogy nem vagyunk fasiszták, meg aztán a franciáknak is bejött...
2009.10.14 18:34:35w3ceba
Frederic Hanry - jogos, de "a remény hal meg utoljára", este meglátjuk...
gitáros - a holland/flamand nyelv a németre és az angolra épül (plusz odakint az összes tv műsor eredeti nyelven megy), legalább 1 tucat holland ismerősöm van és mind folyékonyan beszél mind angolul, mind németül, de lehet, hogy a Koeman valóban kivétel.
2009.10.14 18:36:24FERCS_BERCSI
Fojtassa az egyháza csapatában a tetű! A válogatott a legfontosabb és nem a vidám vasárnap!!!
2009.10.14 18:40:13pd86
Ennyit a "felnőtt" csapat összetartásáról... Amúgy én sem játszatnám, mert vagy egy éve nem csinál semmit.
2009.10.14 18:40:18satuka
Valaki itt említette Csertői nevét mint kapitányt,akkor jó ötlet ha kistelekit tökön rúgja.
2009.10.14 18:42:32gotse
Kabát Pétert a válogatottba!!!
2009.10.14 18:46:44Austin
Egyébként igaza van Gerának, ha épp nincs ott rá szükség mi a fenének maradjon ott? Nem tudom milyen csapatszellemet hiányoltok itt, mintha épp a magyar válogatott mindig együtt járna sörözni Gera meg kihúzó ember lenne. Ezek az emberek épp hogy edzésen találkoznak egymással (ha épp...).
A profi focistáknak ez munkahely gyerekek, ha vége a melónak hazamegyek. Ennyi.
2009.10.14 18:47:31mozzie
Évek óta szeretem ls tisztelem Gera Zolit, DE most azt mondom, Erwin Koeman, ne hátrálj meg!!!
2009.10.14 18:48:11aaa
De ha a kispadra sem jeloltek, akkor nem hagyta el a valogatottat, hanem csak hazament es kesz. Megint ki van hegyezve, kavar az index, hogy mindenki anyazzon mindenkire. Az hogy befer e Gera a valogatottba, az egy dolog (szerintem nem), de ha nem, akkor miert ne mehetne haza?
2009.10.14 18:48:37laos
Az a baj hogy Gerzson még így is az egyik legjobb futbalista a mai Magyarországon csak most nem megy neki de mindenkinek lehetnek hullámvölgyei, ha van eszed ezt felfogod. Egy nagyon komoly sportember komoly akaraterővel ha tudnátok miből lett az ami lett és nem csak tipikus magyar mentalitással szapulnátok, bár asszem itt mindegy csak valakit szidni lehessen. Rá lehet szállni arra hogy hitgyülis én is egy faszságnak tartom de te meg tudnád csinálni azt amiből ő kijött??? nem akkor kushadj tájékozodj gondolkodj és utána mondj véleményt mert szapulni téged is lehet bármiért...
2009.10.14 18:49:09mozzie
gotse - Kabát addig örüljön amig nem égetik avval. hogy beteszik.
2009.10.14 18:51:34ulpiustamas
recibiendo:
A szüleim tősgyökeres somogyi parasztok (Táskáról származom), a nevem ne tévesszen meg, csak egy kedves karakterem egy remekműből:)
Annyira értek hozzá kb., mint itt mindenki más, azaz a lelátórol és kanapéból követem az eseményeket.
Gera Zoltán a csapatkapitány már jó pár éve, a "kapitány" kifejezést így értettem, akárki csinál ilyet (HUszti), az sem olyan gáz, mitha Gera...szerintem. A kérdésem pedig költői volt, egyébként arra céloztam vele, hogy 1. Ha Gera csinál hülyeséget, akkor miért Koeman monnyon le, 2. Szerintem jó lenne végre hagyni egy edzőt pár évig nyugodtan dolgozni, nem évenként cserélni őket, mint valami koszos alsógatyát. A magyar válogatott visszakűzdötte magát a pár évvel ezelőtti szintre, ez mindenesetre jó.
Koemannak voltak-vannak rossz húzásai, de ha valamire akarja vinni (márpedig ezt feltételezem), akkor ő is tanul belőlük...legyen a magyar válogatott kísérleti nyúl, ártani már nem lehet neki.(szerintem)
2009.10.14 18:51:39N e x t
Szerintem Gera olyan alkat, hogy fontos neki az edző bizalma. Ez látványosan nem volt meg, sőt valszeg nem tudjuk a javát. Zoli pont mostanában kezdett újra formába lendülni, tuti, hogy nagy harca van a saját klubbjában is a helyért, nem meglepő, hogy ezt húzta.
Ezt írta a blogjában:
http://www.pepsifoci.hu/node/45668
2009.10.14 18:52:45MySQL
Majd beérnek az U20-asok és jobb lesz, addig azzal főzünk amink van. Honosítani kellene 8-10 brazilt és jobbak lennénk.
2009.10.14 18:54:06elmondanám
Okoskodni lehet kinek kellene játszania.Véleményem szerint az U20-nak amúgy,de ez nem mérvadó mert nem értek hozzá annyira mint itt sokan:)
DE....
Mikor portágália ellen itthon a 2. félidőben 0-1 nél az volt a taktika ,hogy minden magyar a mi térfelünkön nehogy 0-4 legyen.Na akkor sírni tudtam volna.Ki nem szarja le mennyi 0 az eredmény.Menjünk nekik harapjunk,küzdjünk,haljunk meg a pályán azt vagy egyenlítünk ,vagy nagyon kikapunk ,de megprobáltuk.Ha ezt a taktikát Qman adta ki,hogy ne érje nagy blamázs akkor tényleg huzzon a fenébe.
2009.10.14 18:54:38ulpiustamas
aaa:
Igaz, olyan dologról megy a vita, aminek a körülményeiről igazából nem is tudunk semmit!:)
2009.10.14 19:04:24blacky33
Sok kishitű-lealázzuk a dánokat,a máltai lovagok leverik a portugálokat,és minden ok!:)
2009.10.14 19:07:03GMT+
Ha tényleg a lelátón ülne, akkor miért ne mehetne haza?! Ha nem jelölték még a kispadra se, akkor mit csináljon, ő legyen a gyúró?! Úgyis kikapunk ezzel a sok tehetségtelen játékossal, edzővel. Ha egy Premier League-s játékos nem játszhat egy gagyi közép európai csapatban, akkor sok esély úgysincs. A következő mi lesz, kivágja Dzsuzsákot? Remélem ez az edző(?) is meg van fizetve rendesen, annyiszor nyertünk vele is, hogy megérdemli a százmilliókat.
2009.10.14 19:10:58mindegykivagyok
blacky33:
Biztos,hogy jozan vagy?
2009.10.14 19:11:54eleve lehetetlen
Pfff, okádék fostalicska magyar futball. Nincs baj sem Gerával, sem Qmannal. Gera miért ne mehetne haza, ha nem játszik? Kinek fáj? Qman meg pont úgy nem tud ebből a rakás szarból várat építeni, mint ahogy egyik tehetségtelen magyar nímand sem tudott eddig. Csak éppen akkor minek neki havi 10 milliót kifizetni? 500 ezerért bárki ugyanígy nem juttatta volna ki a csapatot a vébére. Ja! Persze. Kistelekinek kell a visszazsé. Fejétől bűzlik a hal. Az egész MLSZ vezérkart el kéne kergetni a pi...ba, aztán előről kezdeni mindent. Talán úgy lenne esély 10-20 éven belül. Addig is válasszatok másik sportágat!
2009.10.14 19:18:33Visegrádi
Foci....szerintem ott a legnagyobb gáz, hogy már a pénzről szól szinte. Túlságosan pénzorientált az egész, így már a 17 évesen is ennek függvényében hajtja magát, hogy mennyire is fizetik meg, vagy nem fizetik meg. A szakemberek szava helyett a szponzorok, pénzes klubtulajdonosok szava a szent.
Tudom sok más ilyen sportág is van (box),de talán ezért van az, hogy nem tudunk kitörni a világ élvonalába, mert a magyarok sosem fognak tudni ennyi pénzt a fociba nyomni, focira áldozni. (Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci)Ha ez a sport sem ilyen irdatlan összegekről szólna, akkor hiszem, hogy itt lennének világsikereik, ahogy a vízisportokban például.
2009.10.14 19:19:44Bandi_jóválasztás
Na szóval: http://sportgeza.hu/futball/2009/10/14/gera_zoltan_lemondta_a_valogatottsagot/
2009.10.14 19:25:14And21
Sracok van itt valakinek fifa edzoi vegzetsege?
Mert ha nincs akkor szerintem kicsit eros a nyelvezet a felhozott kapitanyok ellen.
Mindenki ugy tudja mi lenne a nyero taktika mintha csak a Man U vagy a Real kispadjarol toppant volna be.
Azert mert a manager jatekban bajnokok ligajat nyert az kistarcsaval meg semmit nem jelent.
Mindenki odaig van az U20as csapattal is, ezer okot tudnek mondani miert ne tegyuk meg a felnott csapatba oket.
A tobbseg hozzaerteset tetozi,hogy az elso merkozes utan ok anyaztak a legjobban amikor belefutottunk a zakoba. Amugy ha a csehek ellen a 11es parbaj mashogy alakul akkor most a Nemo lenne a legnagyobb peldaja a magyar labdarugok nagykepusegenek az osszes forumon!
Aki az hiszi,hogy a felnott csapat alulteljesitet az teved, ez a realitas, a szurkoloknak az elso dolga,hogy a csapatot eltesse, aki kimegy a merkozesre az erezze jol magat akkor is ha kikap a csapat, ez angliaban mar megy csapat szinten.
Pont a kozvelemeny miatt nem lehet itt semmi maradandot alkotni mert senki sem tud annyi ideig maradni,hogy annak nyoma legyen.
Most mondom,hogy az eb re se fogunk kijutni,de ha vegre valaki folytonossan tud dolgozni akkor az az utani vb-re mar eleg jo az esely.
Gera nem tudni is tavozott, ami fontos tenyezo az a jatekosok hozzaallasa, az,hogy az oltozoben ki ,hogy viselkedik az mi nem tudjuk, neha az edzonek rendet kell raknia es ez tobbnyire mindig az egyik "sztarjatekos"-sal van osszefuggesben.
2009.10.14 19:40:53icceman
Azért jó volna a másik felet is meghallgatni.
Megsértődni, elfutni, az a legkönnyebb, főleg egy olyan meccs előtt, ahol kinéz egy nagy zakó.
Koemannal amúgy jobb lett a csapat, de nem sokkal.
2009.10.14 19:50:42recibiendo
ulpiustamas:
Hogy te nem értesz hozzá, azt nem kell bizonygatnod, más értelmi kapicitását ettől még nincs jogod kétségbe vonni. Nem mindenki fotelból nézte a labdarúgást egész életében.
Másfelől, úgy képzeled, hogy a Nemzeti Filharmonikusok esetében is ugyanolyan kompetenciával szólhatsz hozzá, mint egy zenész, kritikus, karnagy, stb., mert voltál kétszer koncerten és hallgatod néha a Bartók rádiót?
Örvendek, hogy a felmenőid somogyi parasztok, az enyémek nem.:) Kedvenc karaktered Szerb Antal figurája, magyarként én azért jobban szeretek másokkal azonosulni. Nem a nicked megválasztásával van a gond, hanem a stílussal. Éretlen kölyök vagy valószínűleg.
Azokkal értek egyet, akik szerint soha többet ne szerződtessünk vagyonokért idegen edzőt a magyar labdarúgó-válogatott élére.
A konkrét ügyben pedig világos, hogy kinek van igaza, Gera profi, a munkájára most nem tartanak igényt, tehát visszamegy a klubjához.
Akit nem neveznek egy meccsre, az nem játszhat, aki nem játszhat ergo nem "hagyja el" a csapatát. Ez ilyen egyszerű.
Az U20-as csapat esetében is írta egy pár hülye itt, hogy Németh Krisztián beképzelt, takarodjon. stb. Némó aztán csattanós választ adott, világklasszis gólokat rúgott az olaszoknak.
Szerencsére Egerevári nem idióta, mint ez a tulipán fejű degenerált f@szkalap Koeman.
2009.10.14 19:56:14laos
eddig sokszor előfordult hogy mindenki tőle várta a csodát meg hogy fogjon össze egy szedett vedett társaságot...besokalt simán előfordul mindenkivel
2009.10.14 19:59:25Austin
Gera már lejött az anyagról, így nem volt közös témája a hollandussal érthető, hogy az nem kedvelte
2009.10.14 20:04:14Mr Falafel
Várhidi Péter rakta össze ezt a csapatot, és addig futott, amíg az ő szervezési elvei még hatottak. Koeman semmivel sem hozott ki többet a srácokból, csak agyon lett sztárolva, marketingelve. Hú, meg vertük szváziföldet oda-vissza! Istenem, micsoda tett! Egyetlen mérvadó meccset vívott Koeman csapata, Dánia ellen. Kikaptunk. Aki nem tudta, hogy annyit ér a csapat, az nem ért a focihoz, viszont lelkes szurkoló. Maradjunk inkább lelkes szurkolók, mert a külső támogatás nagyon is ráfér a válogatottra. A Koemanok közül Ronald a nagyobb spiller, ő megért volna több pénzt is. Ervin barátunk pont semmi olyan pluszt nem rakott hozzá, amiért megvettük őt.
2009.10.14 20:27:24Morpho
esti meccsekhez linkek: video.atigazolas.eu
2009.10.14 20:54:13bocivitéz
ervínkúman a kurva anyádat
2009.10.14 21:51:45szajmon_mondja
recibiendo - akkor nyilván nem csapatkapitány, ugye, mikor még Gera is ezt írja a blogjában:
"...már este sem szeretnék zavarni, nem akarom, hogy mindenki az én kihagyásommal foglalkozzon, az legyen a téma, hogy a csapatkapitány a lelátón ül."
2009.10.14 23:07:17emhem
Dánia-Mo: 0-1
Ennyit Koemanról és a döntéséről
2009.10.15 09:31:59HumorosSzurikáta
Gera nem játszott jól az utóbbi időkben, nem került be a keretbe, és nem ült le megnézni hazája válogatottjának meccsét a lelátóra, pedig ott volt a helyszínen. Halleluja!
2009.10.15 09:49:11orient
"A konkrét ügyben pedig világos, hogy kinek van igaza, Gera profi, a munkájára most nem tartanak igényt, tehát visszamegy a klubjához."
Na megvolt a reggel poénja. Rég röhögtem ekkorát! Gera profi! Tudod ki profi barátom?
pl.: Messi és hasonló kaliberü játékosok. Gera barátunk marha messze van a profi kategóriától. Magyar szinten nagyon jó játékos de a hollandnak igaza volt, a válogatotban nem hozta magát. Nem mondom szándékosan csak nem megy neki. Ha erre kritikát kap arra egy PROFI JÁTÉKOS ALÁZATTAL reagál és nem leáll veszekednin az edzővel. Ha normálisan reagál szerintem akár kezdőben is lett volna de minimum a padon és becserélve. Gera játsza a nagyképü sztárt ez nyilvánvaló. Ha nem így lenne akkor maradt volna mert érdekli az eredmény és a csapata sorsa. Ezzel kimutatta szarik az egészre. Akármit mondtok erre az nem igaz.
A válogatot pedig sajnos jobb lett nélküle.
Ismétlem jó játékos, talán legjobb magyar de a válogatotban nem ment neki és az alázat sincs meg nála most!
2009.10.15 10:08:42DrM
Milyen sportolói hozzáállás ez? Mint egy sértődött, piperkőc úrilány.
Ha vitája van is a szövetségi kapitánnyal, akkor sem a válogatottat kellene otthagyni.
Miért szégyen a kispadon, vagy a lelátón ülni?
Mellesleg a tegnapi dán-magyar azt igazolta, hogy Gera nélkül is lehet nyerni, sőt...
2009.10.15 20:25:43hajrámagyarok
Nem látjátok?
Most így Gera a bűnbak !!
Nem Koeman, nem a védelem, nem a "fantasztikus" felállás, 3 azaz három darab védekező középpályással, és 0 azaz nulla csatárral.
Tegnap este az akciók fele a csatárok, (jól hallottátok: két csatár volt) meg a Tóth kivételével támadó-középpályásoktól indult.
Babos kirúgásait levette Torghelle, csúsztatta Rudolfnak.
Ez a támadó taktika működik (-ött volna) Portugália és Svédország ellen is, ha mindenki csak rombol, mint az olaszoknál, 8-9 ember, akkor kell(ene) lennie egy világklasszis csatárnak...
2009.10.15 20:28:10hajrámagyarok
Amúgy meg nem volt csapatkapitány, elvette tőle...
2009.10.16 05:14:59drukkker
Az egész magyar foci szarul van szervezve.
Hála az égnek, pénzes emberek rájöttek, minden alapja az utánpótlás nevelés. Megindult a szisztematikus munka ezen a téren. Most jelentkezik az első eredmény, az U20-asoknál. Sajnos akik beleteszik a pénzüket ebbe a programba türelmetlenek. Ha felbukkan egy kicsit tehetségesebb játékos, azonnal eladják, szarért, hugyért, mert igazolva akarják látni a befektetést, vagyis megnyugszik a lelkük, jó a biznisz, már jön vissza a zsozso. Pedig ezek a tehetségek még nagyon is kiforratlanok, nincs meccs rutin, nincs kondi, nincs taktikai értelem és fegyelem. Külföldi jószemű tehetségkutatók lecsapnak rájuk, semmi pénzért elviszik, és gondozzák őket. 10 közül talán 2-bő lehetséges a jó befektetés. De olyan olcsón vásárolták, hogy így is megéri. Ez olyan mint a kockázati tőkebefektetés, illetve nem olyan ez az is.
Ha az MLSZ hozna egy olyan szabályt, hogy az I. osztályú csapatok mérkőzésenként csak maximum 2 idegenlégióst szerepeltethetnek, jutna hely bőven az ilyen football akadémiákról kikerült hazai srácoknak. És legyünk tárgyilagosak, erre az érdeklődésre nem lenne jobb, ha a néző láthatná, a szeme előtt hogyan fejlődik egy egy tehetség. Üzletileg meg még jobb lenne, mert érettebb játékost jobban el lehet adni, mint egy kiforratlan tehetséget.
Vegyük már észre a foci már nem sport, hanem kőkemény iparág. Én nem engedném a sok kivénhedt otthon sem kell, Szerb, Horváth, Bosnyák, Albán játékosokat, hogy elvegyék a helyet a fiataloktól.
Napokban közvetített a TV Arsenal meccset. 1 darab az nem sok, de annyi angol játékos sem volt benne. És akkor beszélünk angol fociról, beszéljünk végre magyar fociról, magyar focistákkal, meglátjátok lenne értelme.
2009.10.17 07:50:15Micro_fine
Aranylábuak sok a pénzetek, már pedig akinek tele van a zsebe az előb-utóbb butaságokat fog elkövetni. Gerzsont valami apropézzel sértették meg? A magyar válogatott környékén ez már máskor is előfordult.