Már az első napján megbukott a gólbíró

2009. szeptember 18., péntek 18:51
Csütörtökön a Kolozsvár-Koppenhága Európa Liga mérkőzésen nem adott meg egy szabályos gólt a játékvezető, pedig öt bíró, köztük egy-egy gólbíró is a pályán volt az új szabályok szerint.

A K csoportban a Kolozsvár fogadta a dán FC Koppenhágát, és úgy nyert simán 2-0-ra, hogy egy szabályos góltól megfosztotta a játékvezető.

A videón 6:50 mp-nél látható, hogy egy CFR-játékos távoli lövése után egyértelműen a gólvonalon túlról pattan ki a labda az ellenfél kapujából, de a bíró nem adta meg a találatot.

Csütörtök óta pedig az EL mérkőzésein kísérleti jelleggel már nem csak két partjelző segíti a játékvezetőt a döntésben, hanem másik két asszisztens is: a kapuk mellett állnak, és a 16-oson belül történtekre, leginkább a hasonló, bent volt vagy sem helyzetekre kell figyelniük.

David Moyes, az Everton edzője szerint hasztalan az öt bíró, a CFR-meccsen történtek, vagyis a rendszer bemutatkozásának napján már felmerült a kérdés, mi értelme van, ha még a kapu mellett állva sem sikerül helyes döntést hozni.

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől