Minek ennyi bíró, ha nem látják, amit kell?

2009. szeptember 18., péntek 15:42 |
Az Európa Liga meccseit kísérleti jelleggel egy játékvezető és négy asszisztens vezeti. David Moyes, az Everton vezetőedzője szerint a két plusz bíró éppen azokat a helyzeteket ítélte meg tévesen, amelyeknél hasznos lehetett volna jelenlétük.

Az EL csütörtöki nyitánya egyben az ötbírós rendszer debütálását is jelentette: a játékvezetőt és a két partjelzőt további két asszisztens segíti, utóbbiaknak a 16-oson belüli események felügyelete a fő feladatuk. Főként a műesésekre, valamint a szögletek utáni kavarodásban elkövetett szabálytalanságokra specializálódnak. Zászlójuk nincs, mikrofonon jeleznek a játékvezetőnek.

Az Everton 4-0-ra verte a vendég AEK Athént (a vendégcsapatban Németh Krisztián nem játszott), a liverpooli csapat edzője az eredménnyel elégedett volt, de nem tetszett neki, hogy Louis Sahát a ráadás perceiben - szerinte jogtalanul - kiállították. A csatár azért kapott pirosat, mert ellenfele, Juanfran arcába ütött, David Moyes ugyanakkor úgy véli: előtte Juanfran megrúgta a franciát.

„Hihetetlen, hogy az ütést észrevették, a hatalmas rúgást azonban nem, pedig olyan sokan figyelték a büntetőterületet. Talán a pluszbírók hozzá akartak tenni valamit a mérkőzéshez, de rossz döntést hoztak, mert a rúgást kellett volna büntetni, nem azt, ami utána történt.”

Ha az ötbírós rendszer beválik, az UEFA jövőre a Bajnokok Ligájában is alkalmazza. „A játékvezetésben nem változtak a dolgok az elmúlt száz évben – nyilatkozta korábban Platini, a szövetség elnöke. – Én a videó ellen vagyok, hiszen akkor a játék elveszítené emberi vonásait, úgy érzem, ez a rendszer lehet a jó megoldás.”

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől