Alighogy befejezte a magyar labdarúgó-válogatott szeptemberi világbajnoki selejtezőit, szerdán itt egy újabb meccs, amire az egész ország odafigyel. A válogatottat többször nagy kedvvel rakták össze olvasóink, úgy gondoltuk, próbálkozzanak a Debrecennel is.
A magyar bajnok tizennégy év után ismét érdekelt a Bajnokok Ligájában, és mindjárt a csoport legkeményebb ellenfelével játszik, ráadásul idegenben. Az Anfield semmihez sem hasonló hangulata több komoly csapatot megfogott már, mert az első pillanattól az utolsóig szurkol az egész stadion, 40 ezren éneklik a klubhimnuszt, mindenki ismeri a csapat játékosait éltető dalokat. A félelmetes Kop Európa egyik legkeményebb, talán legnagyszerűbb szurkolótábora, nem csak hangban.
A jó esetben is csak tízezrekhez szokott debreceni játékosoknak biztosan hatalmas élmény lesz itt pályára lépni, bár az atmoszférára nem figyelhetnek: Gerrardra, Fernando Torresre, vagy a hétvégén a Burnleynek mesterhármast rúgó Benajunra kell koncentrálniuk, különben nagy vereségbe szaladhatnak bele.
A Besiktast itt verték el nagyon, BL-csúcsot jelentő 8-0-ra, a török vendégcsapat alig mert hazamenni egy 2007. novemberi BL-meccsről, mert a liverpooli cseresor nem állt le, mindenki gólokkal akart a pazar siker részese lenni. Ráadásul Fernando Torres akkor nem is játszott.
Itt a kérdés, hogyan lehetne visszafogni a vörösöket, melyik lenne az a legszerencsésebb összeállítás, amelyikkel szoros eredményt érhet el a Debrecen? Tessék választani, de szokás szerint néhány támpontot azért adnánk.
A kapuban nyilván a montenegrói válogatott kapusa, Vukaszin Polekszics kapna helyet, aki korábban a Leccében is védett, mi több, a Juventus elleni bajnokin a meccs embere címet is megkapta.
A halálos gázolása után visszatérő Bodnár Lászlóra is komoly feladat hárulhat, Mészáros Norbert lényegében hiba nélkül hozta le a Levszki elleni két meccset. Mellette már kérdés, hogy Komlósi Ádám kap-e lehetőséget, esetleg a frissen igazolt svájci-macedón Mijadinoszki, akit a védelem bal oldalán is be lehetne vetni, ha a brazil születésű Leandro egy sorral előrébb lépne.
A védekező középpályás posztján akadnak gondjai Herczeg András edzőnek, mert az eddig leggólerősebb középpályás, a sorozatban hármat vágó Varga József sárga lapjai miatt nem lehet ott társai között, míg a Kalmarnak fontos gólt rúgó Kiss Zoltán kisebb sérüléssel bajlódik.
Szélesi Zoltán sem teljesen egészséges, a hondurasi válogatott Luis Ramos ugyanakkor bevetésre kész, de nem tudni, ki játszik mellette, ha nem Kiss.
A középpálya két szélét Czvitkovics (jobb) és Szakály Péter (bal) birtokolta eddig, Laczkó Zsolt azonban ide is berakható, igaz, a védelem bal oldalán sem érzi rosszul magát az angol Leicesterben már megfordult játékos.
Rudolf Gergely még a válogatott edzőtáborában sérült meg, helyette Oláh Lóránt is játszhat a csatársorban, de a nagy kedvenc Kerekes Zsombor is visszatérhet: a magas angol védők közt testi erejét, fejelőkészségét jól kihasználhatja.
A Belgiumból igazolt francia Coulibaly szinte biztos, hogy ott lesz a kezdőben.
A szavazás szerda délben zárul, addig nagy nyugalommal és szakmai rálátással húzogathatnak, variálhatnak Gerrard és Torres ellen.


Kommentek
2009.09.14 21:09:12X Thomas X
HAJRÁ LOKI ! ! !
2009.09.14 21:15:23ElChe
Nem látom Leandrót.
2009.09.14 21:15:28mr.guargumi
Leandro nincs benne a választható csapatban.
2009.09.14 21:17:01krj
hajrá pool!!!
2009.09.14 21:18:01ElChe
Eduardo MacPherlin az Dudu, egyébként?...:D
2009.09.14 21:21:56mr.guargumi
@ééés mi lesz végül is a közvetítéssel? Szó volt róla, hogy ezen a napon fogható lesz majd mindenhol a Digi Sport, de azóta sűrű csönd van a dolog körül.
2009.09.14 21:23:11Fehérvonat
Varga?
2009.09.14 21:23:56mr.guargumi
Fehérvonat: cikkolvasás?:)
2009.09.14 21:24:04Jack Dániel
mikor lesz a meccs?
hajrá FRADI!
2009.09.14 21:24:18Fehérvonat
ja persze a sárga lap...
2009.09.14 21:25:12Fehérvonat
jogos :)
2009.09.14 21:26:05GapingSoul
Sajna nem lehet olyan csapatot összerakni, amelyiknek a leghalványabb esélye is lenne. Carragher és Skrtel megeszi reggelire Coulibaly-t, talán Rudolfnak lenne valami keresnivalója, de rá meg nagyon fognak figyelni. Hátul meg ha sikerül is valamit alkotni a Gerrard-Torres páros ellen, akkor meg jön Kuyt és Benayoun, meg újabban a jobb szélről nagyon profin Glen Johnson. Attól függetlenül HAJRÁ LOKI!!!
2009.09.14 21:27:36enzee
Sziasztok, Leandro technikai hiba miatt maradt ki a választható játékosok közül.
Dolgozunk az ügyön, elnézést mindenkitől.
A meccs szerdán 20.45-kor lesz, online adjuk az Index legtetején.
SportGéza
2009.09.14 21:29:41gabe_
Miért 4-4-2?
Idegenben 4-2-3-1
2009.09.14 21:33:00mr.guargumi
enzee: mármint a TV-s közvetítésre gondoltam, jó lenne, ha nem kellene streamekkel bajlódni. Korábban volt egy Indexes cikk erről, mármint hogy úgy néz ki, azok is láthatják majd TV-ben is a meccset, akiknél egyébként nincs Digi Sport, erről nem lehet tudni valamit?
2009.09.14 21:33:47pitbullhab2
Dudu meg műtét után van, ő még legalább 3 hétig nem is fog edzeni, nyugodtan kivehetitek.
2009.09.14 21:35:55chop
gabe_: van am problemad...
2009.09.14 21:36:43chop
mr.guargumi: elmesz valami kocsmaba, ahol van DigiTV. Mar ha van egyaltalan a varosban, ahol laksz, Digi...
2009.09.14 21:38:49gabe_
chop: hogy?
2009.09.14 21:41:11enzee
Tévéközvetítés csak a Digin lesz, még egyezkednek a többi tévétársasággal. A tárgyalások elakadtak, sőt, igazából el sem kezdődtek.
Marad a stream, vagy a szöveges online.
2009.09.14 21:55:08Kuttor Kutya
Kerekes is kimaradt.
2009.09.14 21:55:38Jack Dániel
nálam van DigiSport, de éjszakás leszek szerdá - majd felszerelem az Érzéktompító 5000-et, hogy ne tudjam meg az eredményt
2009.09.14 21:57:23dagizoli
A Digi honlapján élőben nézhető a meccs, már ha Magyarországról akarod nézni... ha nem, akkor esetleg ajánlom még az MR1 Kossuth Rádiót, ami élőben adja végig a meccset!!! Jó szurkolást! Hajrá Loki!
2009.09.14 22:01:59ftxpmj
Digi honlapja biztos lehal, egyáltalán, hogy kaphatták meg a jogokat, amikor 50% lefedettség az egyik feltétel.....
2009.09.14 22:03:43klauss
rudolfó maj' varázsol
2009.09.14 22:06:10THC 71
Remélem gurítanak egy nyolcast a szántó-vetőknek!
A gumicsizmát ne felejtsék el magukkal vinni.
Érdekes lesz mikor a never walk alone után rákezdenek a debreceniek a "paraszt vagyok,tanyán lakom" kezdetű örökbecsüre :-)
2009.09.14 22:08:02THC 71
Remélem gurítanak egy nyolcast a szántó-vetőknek!
A gumicsizmát ne felejtsék el magukkal vinni.
Érdekes lesz mikor a never walk alone után rákezdenek a debreceniek a "paraszt vagyok,tanyán lakom" kezdetű örökbecsüre :-)
2009.09.14 22:13:13bizsergefa
szégyen hogy ilyen közvetítés van.. amugy majd valami nemösszeomló streamet dobhatna valaki.. kösz
HAJRÁ LOKI
2009.09.14 22:15:04stikasz_1
THC 71: 1. Mondj egy magyar csapatot, ami Liverpoolból, Milánóból, Barcelonából nem látszik paraszt kiscsapatnak.
2. A komoly csapat és a szurkoló akkor is tiszteli az ellenfelet, ha nincsenek egy súlycsoportban.
2009.09.14 22:19:59fuge
Leandro bekerült, elnézést kérünk a hibáért.
2009.09.14 22:32:26Rock me Amadeus
Polekszics, Komlósi, Mészáros N., Mijadinoszki, Bodnár, Leandro, Czvitkovics, Kiss Z., Ramos, Feczesin, Rudolf
2009.09.14 22:35:07mr.guargumi
A Digi honlapja felejtős, már a Levszki elleni meccsen is összeomlott, és a Liverpoolra biztosan többen lennének kíváncsiak. no mind1, mivel neves az ellenfél, biztosan lesz jó pár külföldi stream is.
2009.09.14 22:42:36gabe_
Miért 4-4-2? Idegenben 4-2-3-1!!
mondjuk így:
Polekszics,
Bodnár Mészáros N. Komlósi Leandro,
Kiss Z., Szélesi,
Ramos, Szakály, Czvitkovics
Coulibaly
Hajrá Vasas! Hajrá Loki!
2009.09.14 22:47:21mr.guargumi
öm, a felállás csak szemléletes, az a lényege, hogy ki lépjen pályára:)
2009.09.14 22:48:48abramovics
en del-floridaban lakom, es kurva makunk van, mert a fox soccer channel pont ezt a meccset adja eloben !!! :)
reklamozzak mar egy hete, nagyon kemeny ahogy mondjak angolul ....."Liverpool versus Debrecen" :) Hajra Loki !!!
2009.09.14 22:56:09ladislaus
Én meg Dublinban, és itt minden pubban oriás kivetítőkön a pool meccsek :)
2009.09.14 23:12:55lacas65
Sajnos qrvára kitömik őket. A bl-ben a rúgott gólok után is szépen fizetnek. A pool ha nem is végig, de az első félidőben kegyetlen meghajtja a Lokit. Ez nem egy súlycsoport, még ha iszonyat szar napot is fog ki a pool. Azért itthon legalább egy x összejöhetne bármelyik ellenfél ellen és akkor én már nagyon őszinte mosollyal járkálok egy hónapig. Szal 3-4 gól még szerintem ok. szerdán, mert ez a realítás.
2009.09.14 23:13:27menyétke
Polekszics - Bodnár, Bernáth, Komlósi, Mészáros - Leandro, Szakály, Czvitkovics, Laczkó - Coulibaly, Rudolf.
MINDEGY HOGY MI LESZ AZ EREDMÉNY, CSAK A SRÁCOK EMELT FŐVEL TUDJANAK LEJÖNNI A VÉGÉN PÁLYÁRÓL, HOGY ŐK MINDEN TŐLÜK TELHETŐT MEGTETTEK!
AZÉRT ÉN EGY IKSZBEN REMÉNYKEDEM...
HAJRÁ LOKI!!!
2009.09.14 23:20:43Ki ez a hülye?
Én meg Debrecenben, és nem tudom megnézni!!! :-(
Abba a néhány kis kocsmába, ahol Digi megy, meg nem férünk be mindannyian...
2009.09.14 23:31:27farkamatvakarva
kemény lesz, hajrá loki!!!!!!!!!!!
2009.09.14 23:44:37Pandamedwe
Szegény Loki mostanában soxor verik szan a meg széjjel
Azért hajrá
2009.09.15 00:58:07szpartak
Ki ez a hülye?: a DEAC-pályára kell menni.
2009.09.15 01:21:32szbszig
Azért egy kicsit a külföldi neveknél írásánál lehetett volna figyelni. Erről az Eduardo MacPherlinről nem is beszélve, aki vélhetően Dudu, ebben az esetben viszont őt nem is nevezték a BL-be...
2009.09.15 09:08:34sirsteve
Polekszics, Mészáros N., Fodor, Bodnár, Mijadinoszki, Czvitkovics, Ramos, Laczkó vagy Szélesi, Leandro, Coulibaly, Feczesin vagy Rudolf (ha felépül szerdára)
Ezzel a kezdő 11-el szerintem meg lehetne lepni a Liverpoolt... az első percekben.
Komlósit én mindenképpen kihagynám, még a magyar bajnokikon is könnyedén zavarba hozható.
2009.09.15 09:13:18kamur7
szerintem nézettségben lenyomnánk a celebműszakot és dr house-t........komolyan nem értem, Ezt hogy engedhetik......15 év után végre ..újra........Rohadék DIGI!!
HAJRÁ LOKI!!!!
2009.09.15 09:17:32SanDan
Ez hihetetlen... Már, hogy a TV2 azzal reklámozza magát, hogy a BL összes (!!!) meccsét közvetíteni fogja. Na most az én olvasatomban az összes meccsben ez is benne van. Hogy tehet ilyet egy tv csatorna??? Ez átverés. Az ország háromnegyede azt sem tudja mi az a Digisport! Arról nem is beszélve, hogy kedden derül ki, hogy szerdán nem adnak BL meccset!!! Felháborító!!! Ilyet próbálna megtenni mondjuk egy angol tv csatorna, megnyúznák a vezetőjét, az tuti. És akkor is hajrá Pool!
2009.09.15 09:27:46szpeti84
Ez nevetséges!
Már az Antarktiszon is ezt a meccset adják élőben, de az érdekelt országban csak egy elenyésző kisebbség láthatja!
Ez ismét egy szép magyar életkép!
Csak gratulálni tudok a diginek, és az UEFA-nak hogy ezt megengedte!
Hajrá LOKI!
Egyébként szerintem egy meglepetés eredmény bárhol beleférhet!
2009.09.15 09:32:35ladislaus
csak kozszolgalati kezebe adni sportkozvetitest!!! Ez a titka ennek. Na jo sportTV lehet, mert az specifikus! De nem ker.TV-knek!
2009.09.15 09:34:35csabb18
a közvetítésekről:
a tv2 és a digi egy nagy fos.
Remélem nem lesz kivel elkölteniük a bekaszált pénzüket :-)
hajrá loki!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
hajrá loki!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2009.09.15 09:37:01kamur7
...könyörgöm....legalább éjféltől lenne egy Bl. magazin,ahol egy-két perces összefoglalót láthatnánk de szerdán még az sincs....Köszönjük TV2!! Remek év lesz ez is!
Sport tv-re a meccseket .....Tv2 - maradjon a sorozatoknál
2009.09.15 09:52:36dondody
Minek kell kereskedelmi TV.... remélem hűek lesznek az eszükhöz és telenyomják reklámmal a közvetítést...
A sok hülye tüntető miért nem tud értelmesen gondolkodni... van elég kereskedelmi tv...ne a közszolgálatit ostromolják
Adjátok vissza Böbebabát
2009.09.15 10:26:49netsrot5
Kár ez a felhajtás a Debrecen körül...Jól elpicsázzák őket bármelyik csapat és kész!
Üzletnek jó harácsolás..másoknak...de focinak kevés!
2009.09.15 10:36:18father
Sajnálom hogy Szélesi és Rudolf sérült, Varga meg eltiltott, megkönnyítené az összeállítást. Szerintem így ez a legerősebb csapat.
2009.09.15 10:49:23füredi
Gyerekek! Teljesen feleslegesen cseszegetitek a tévéket, nem feltétlenül tehetnek róla.
A TV2-nek van egy szerződése, hogy övé a kedd, a Digié, hogy övé a szerda. Amikor ez eldőlt, akkor senkinek eszébe sem jutott, hogy ebből gond lehet, mert senki sem számított a Lokira. Most nem nagyon lehet mit csinálni, a TV2 legkorábban csütörtök éjfélkor adhatja a meccset, úgy tudom ezt meg is teszi. A Digi meg adná az adását, de az a feltétel, hogyannak adja most ingyen, aki később megveszi az adót, és erre sem az UPC, sem a T-Home nem hajlandó - érthető okokból, az UPC nem akar konkurenciát a Sporttv-nek, egyébként meg egyikük sem akarja, hogy a Digitv megvesse a lábát a piacon.
Nem lehet senkit sem szidni, az UEFA a főszerződsét egy mindenhol fogható adónak adta, a TV2 szerintem eddig jól csinálta, a Digi meg nem jótékonysági intézmény, hogy ingyen adjon. Bejutott a Loki, ez a gond, különben mindenki szarna az egészre.
Szerintem a TV2 soha nem reklámozot azzal, hogy "összes meccs", ez lehetetlen is lenne, nyolc meccs kezdődik ma egyidőben.
2009.09.15 11:35:44így jártál
Ha a TV2-é a Kedd, és aDigié a szerda, akkor a Digi miért közvetíti Kedden a Reál meccsét?
Valami itt nem gömbölyű.
Valaki gurít, és ez a valaki
monnyon LE!
2009.09.15 12:07:09Deak Tamas
A Róma-Kolozsvár meccs előtt is arról volt szó, hogy gurít egy nyolcast a Róma ...
2009.09.15 12:17:57mr.guargumi
füredi:
Na ez az, ami az embereket nem érdekli. Értem én, hogy meg lehet magyarázni, és lehet a miértekre választ adni, de attól még a probléma megmarad. Az ország háromnegyede nem tudja hazai adón nézni, élőben az egyetlen állva maradt Magyar csapatot. A miértek nem érdekelnek, valakik nem végezték jól a dolgukat (a TV2-nek is lett volna lehetősége rugalmasabb szerződés kötésére, persze több pénzért). Ha ez szerinted nem gáz, akkor a baj nem velünk van:) Sebaj, majd bámulunk valami külföldi streamet, angol, vagy egyéb kommentár mellett.
2009.09.15 12:26:50reader613
Polekszics, Mészáros N., Komlósi, Bodnár, Leandro, Czvitkovics, Kiss Z., Laczkó, Szakály P., Rudolf, Oláh
2009.09.15 12:27:49füredi
guar!
A TV2 jól végezte a dolgát, kedden akart közvetíteni. Értsd már meg eszébe sem jutott, hogy lesz magyar, őszintén: neked eszedbe jutott??
2009.09.15 12:37:05kamur7
Füredinek: nem igazan csak a debrecen meccsről van itt szó.....elég szánalmas, hogy a legrangosabb sorozatbol(ahol decemberig közepéig heti 16 meccs van) látunk 1-et keddenként..HURRÁ......Tökre leszarom ki hogy állapodott meg és kivel, de ez akkor sem normális. régen legalább ( viasat3) heti 4-et láttunk és a többiről pedig összefoglalót. Nem a Te elégedettséged zavar...hanem a maradék 99% aki látni szeretné a MECCSET, MECCSEKET
2009.09.15 12:59:23mr.guargumi
füredi: de könyörgöm, ha a Viasat meg a többi -kisebb- csatorna tudott olyan szerződést kötni, hogy kedd/szerdán is meccset adtak, vagy ők választhattak, akkor a TV2 miért nem? Mert nem fizettek annyit. Ez az egész csak a pénzről szól. A TV2 gazdaságos csomagot vett, erről szól ez az egész. Nyilván, ha tudják, hogy a Debrecen bejut, akkor egyből rászánták volna pluszpénzeket. Félreértés ne essék, a többi sportcsatorna is lúdas, mert ők a jelek szerint még annyit sem szántak a dologra, mint a Tv2. Ez itt a baj. Normálisan BL meccseket egy izmos sportcsatorna ad..máshol.
2009.09.15 13:08:19mr.guargumi
és ahogy az előttem írták: mi az, hogy kedden akart (értem én, csak felhúzza a szemöldökömet)?:) Ez kb. olyan, mintha az RTL csak a vasárnapi futamot adná a forma1ből, a szombati időmérőt meg csak a sportklubon adnák felvételről, mert az úgysem érdekli annyira a rajongókat (gondolják ők). Senkiháziak kezében vannak a hazai sportcsatornák (nincs egy normális se..), ez az egésznek a lényege:)
2009.09.15 13:09:10Futó Lada
Polekszics, Komlósi, Mészáros N., Bodnár, Leandro, Czvitkovics, Ramos, Kiss Z., Szakály P., Coulibaly, Feczesin
2009.09.15 13:17:55takarító fiú
guargumi rátampintott!
Az átkos közszolgálati M1 + Viasat megtudták oldani, senki nem maradt le semmiről.
digi, meg mónikásjosibrát szarok egy forintot nem érnek, de a fő bűnös a aktuális tetű, akinek jogköre van hozzá, hogy megfossza az embereket a egy feelingtől! kiistelekinek bitzosan nem volt beleszólása, hisz ő nem is akart lenni az MLSZ elnöke...csak hát jobbat akart a Magyar focinak...hmmm...és véletnelül mégis elvállalta. fasza csávó, ccsak rá kell nézni. tele van, de ez nem elég! dögöljünk meg, viszont ő még gazdagabb. korrekt digi korrekt kisteleki, itt minden csak a pénzről szól. rohad az egész ország.
2009.09.15 13:54:09Hontalan Ivan
Polekszics, Mészáros N., Komlósi, Bodnár, Leandro, Czvitkovics, Ramos, Kiss Z., Szakály P., Coulibaly, Rudolf
2009.09.15 14:28:41egresi
Aki nem tud örülni annak, hogy egy amagyar csapatot szarrá vernek az nem is magyar ember !
2009.09.15 15:04:04dilo
Polekszics, Komlósi, Mészáros N., Bernáth, Leandro, Czvitkovics, Ramos, Kiss Z., Laczkó, Rudolf, Feczesin
2009.09.15 15:19:15Pecséttörő
Szarrá talán nem. A Pool általában csak akkor aláz, ha felpiszkálják, ez meg első meccs, és ráadásul kedves kiscsapat a Debrecen. Fegyelmezett védekezéssel 1-2 gólos vereséggel megúszhatják. A többi...hát ez már nem is a csoda-kategória.
2009.09.15 20:23:51fodid
Azér kiváncsi lettem volna egy BPtv-n közvetitett BL meccsre:D