Részeg volt az elgázolt kerékpáros

2009. szeptember 1., kedd 12:08 |
A boncolás után kiadott orvosszakértői vélemény ittasnak nyilvánította azt a férfit, akit a Debrecen válogatott labdarúgója, Bodnár László gázolt halálra péntek este. A védő lemondta a két létfontosságú vb-selejtezőt.

Bodnár László, a Debrecen válogatott labdarúgója péntek este Nyírbátor és Mátészalka között a 471-es úton halálra gázolt egy kerékpárost. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőr-főkapitányság kedden kapta meg az előzetes igazságügyi orvosszakértői véleményt a boncolásról, mely kimondja, hogy a férfi a halála időpontjában igen súlyos alkoholos befolyásoltság alatt állt.

A rendőrségi vizsgálat azt is megállapította, hogy a láthatósági mellényt viselő biciklis a felezővonal közelében haladt, amikor az autó hátulról elütötte.

A rendőrség szóvivője hétfőn még úgy nyilatkozott, hogy akár hetekig is eltarthat a vizsgálat. Bodnárt már a helyszínen megszondáztatták, de a teszt nem mutatott ittasságot. Az ügyben a megyei főkapitányság halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt folytat büntetőeljárást.

A rendőrség közlése szerint még nem készült el az igazságügyi műszaki szakértő jelentése, amely többek között arra ad választ, hogy a gépkocsi mekkora sebességgel haladt a baleset bekövetkeztekor. Bodnárt csak ezután hallgatják ki, felelősségének mérlegelésére is utána kerül sor.

Bodnár az eset miatt úgy döntött, hogy nem vállalja a játékot a válogatott svédek elleni szombati a portugálok elleni jövő szerdai világbajnoki selejtezőjén.

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől