A Liverpoolt már az 1. körben megverték
A manchesteriek otthon játszottak a Birmingham Cityvel, és bár végig fölényben voltak, csak egy szerencsés góllal tudták megszerezni a három pontot.
Rooney a 34. percben egy baloldali beadást a jobb kapufára fejelt, de a labda elé pattant vissza, és nem volt nehéz dolga pár méterről az üres kapuba gurítani.
A második félidőben a vendégeknek is volt lehetőségük, de Owen a 93. percben szintén hatalmas ziccert hibázott. A MU ennek ellenére sikerrel vette az első Cristiano Ronaldo nélküli bajnokiját.
A Liverpool a Tottenham otthonában lépett fel. Rossz emlék lehetett Gerrardék számára, hogy a tavalyi bajnokságban hosszú veretlenségi sorozatukat éppen a White Hart Lane-en veszítették el.
A meccs végén ezúttal is a hazaiak örülhettek, hiszen két kameruni védőjük góljával nyertek. Assou Ekotto az első félidő végén talált be, majd Gerrard hiába egyenlített büntetőből, három perc múlva már ismét a hazaiaknál volt az előny Bassong találata után.
Az Arsenal és a Chelsea szombati és a United vasárnapi győzelme után a bajnoki címre esélyes együttesek közül csak a Liverpool nem tudott győznin az első fordulóban.
-
2009.08.16., 14:30 Premier League, 1. forduló.
1 − 0 (1 − 0) Man. United – Birmingham
részletekGól:
- Higginbotham
-
2009.08.16., 17:00 Premier League, 1. forduló.
2 − 1 (1 − 0) Tottenham – Liverpool
részletekGól:
- Turner,
- Belluschi
