A Honvédnak a bajnokságban sem megy

2009. augusztus 2., vasárnap 22:20
Az NB I. vasárnapi meccsein az Újpest a Kecskemétet, a Kaposvár a Haladást verte könnyedén. A Fenerbahce elleni BL-selejtező után az MTK is legyőzte a Honvédot.

A labdarúgó Soproni Liga 2. fordulójának vasárnapi meccsein a hazai csapatok győzetek. Az Újpest 3-1-re nyert a Kecskemét ellen, ez volt a csapat és az új vezetőedző, a skót William McStay idei első győztes mérkőzése.

A vendégek kezdtek aktívabban, de a hazaiak negyedóra után fokozatosan átvették a játék irányítását és az első félidőben kétgólos előnyt szereztek. A folytatásban is maradt a hazai fölény, de újabb gólt csak a lefújás előtt nem sokkal tudtak szerezni, a Kecskemét az utolsó percben szépített. A találkozót szurkolói rendbontások miatt zárt kapuk mögött játszották.

Az előző bajnokságban 3. Szombathelyi Haladás háromgólos vereséget szenvedett a Kaposváron. Az első félidő nagy küzdelmet hozott, mindkét csapat támadott, a játékosok bátran vállalkoztak távoli lövésekre is, de minden lehetőség kimaradt.

A második játékrészben egy szöglet utáni fejessel szerezte meg a vezetést a Kaposvár, a belelendülő csapat a folytatásban tovább növelte előnyét. A jól küzdő és hét saját nevelésű játékossal szereplő Kaposvár a lefújás előtt nem sokkal még egyszer betalált, így végül 3-0-s győzelmet aratott.

Az MTK Budapest 2-1-re legyőzte a Fenerbahce otthonában csütörtökön Európa Liga selejtező-mérkőzésen 5-1-es vereséget szenvedett Budapest Honvédot. Bár a Honvéd kezdett agilisabban, mégis az MTK szerzett vezetést Molnár bombagóljával. A vendégek azonnal egyenlítettek, a gól őket vetette vissza, ugyanis - az egyenlítést leszámítva - ettől kezdve csak a hazaiaknak volt lehetőségük, Lencse találatával egygólos előnnyel mehettek a szünetre.

A második játékrészt ismét a Honvéd kezdte jobban, de rohamai tíz perc után alábbhagytak. A hátralévő időben a hazaiak futballoztak veszélyesebben, többször eldönthették volna a találkozó sorsát, de végül nem változott az eredmény.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Nyári szüneti ajánlatok Hamarosan itt a nyári szünet, tekintse meg ajánlatainkat! 2.500 Ft / fő / éjtől