A magyar–románt mindenképp megtartják

| 2009. július 24., péntek 12:39 | Frissítve: 2009. július 24.
Az MLSZ reméli, az augusztusi magyar–román barátságos meccsen nem lesznek az Újpest–Steauán tapasztalt szurkolói megnyilvánulások. A találkozót Marian Cozma emlékére rendezik, kiemelt biztonsági intézkedések várhatóak.

Nem tervezik lemondani az augusztus 12-ei magyar–román barátságos futballmeccset. Serényi Péter, az MLSZ sajtófőnöke elmondta, bíznak benne, hogy a találkozón nem lesznek a csütörtöki Újpest–Steaua mérkőzésen tapasztaltahoz hasonló szurkolói rendbontások.

A labdarúgó Európa Liga-visszavágó nem ért véget botrány nélkül. A szurkolók a meccs alatt és után is keresték a lehetőséget az összecsapásokra, amit a rendőrök, ha nehezen is, de megakadályoztak.

Serényi Péter szerint miután a találkozót a nemzetközi szövetség rendezte, a büntetés is az ő kompetenciájuk. „Egyébként is, egy bűnért nem lehet kétszer bűnhődni."

Szakemberek szerint a két találkozót összehasonlítva a stadionban és környékén kialakult rendbontások miatt a lila-fehér klub legalább százezer eurós büntetésre számíthat. Az első meccs után a román csapatot ötvenezer euróra büntették.

„Az MLSZ már korábban közbenjárt rendőrségnél, a legmagasabb szinten kérte, hogy az újpesti találkozóra kifejezetten figyeljen. Ez megtörtént. Urbán Lajos a szövetség biztonsági igazgatója már megtette a megfelelő lépéseket az augusztusi meccsel kapcsolatban is.”

„Amikor a két szövetség áprilisban még csak tárgyalt a találkozóról, már akkor megállapodtak, a meccsen Marian Cozmára fognak emlékezni. Ez mindkét országban rendkívüli visszhangot váltott ki, már csak emiatt is remélhető, hogy nem lesznek a tegnapihoz hasonló történések.”

A sajtófőnök elmondta, a találkozón jelen lesz az elhunyt kézilabdázó édesapja is, aki a román válogatottal egy szállodában száll meg.

Ennek ellenére más lesz a biztonsági előkészület, mint a svédek vagy a portugálok elleni vb-selejtező előtt. Annak ellenére, hogy biztosan tele lesz a Puskás Stadion alsó karéja, a két szurkolótábort egy teljes szektor fogja elválasztani egymástól. Ez a dánok elleni szeptemberi vb-selejtezőn csak fél szektor volt.

A meccsre az eladásra szánt jegyek tíz százalékát kell a románok számára biztosítani, de a határ közelében (Ártánd, Gyula, Békéscsaba) az Ibusz-irodák tovább lesznek nyitva, hiszen sok erdélyi várható, akik részben érzelmi alapon és részben fizikailag előnyt élveznek, hogy itt veszik a jegyeket.

A rendőrséggel még nem egyeztettek, de elképzelhető, hogy a horvátok elleni tavalyi meccshez hasonlóan, a városban kiránduló román szurkolókat rendőrök kísérik a stadionhoz, a komolyabb atrocitások elkerülése miatt.

Küldje el  |  Nyomtatható  |  

Fizikális Edukáció

Élesedő spanyol gazdasági verseny
A Barcelona és a Real Madrid pénze szétszakította a bajnokságot, ami soha nem volt ilyen izgalmas.
hirdetés
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Bookline

OnGo beszámolók

  • Görögországba utazni vágyók, figyelem!
    Görögországba utazni vágyók, figyelem! Keressen útitársat az Ongon!
  • Részletes útibeszámoló Egyiptomból
    Részletes útibeszámoló Egyiptomból Tegnap éjjel még a reptéren azt mondták, hogy az idegenvezető ½ 1-tõl tart információs órát. Mi megjelentünk. Ő nem. Vártunk egy órát, aztán Zsolt felhívta a megadott számokat. Talán a harmadik hívásra el is érte az illetékes id.vez-t.
  • Teveháton a Szaharában
    Teveháton a Szaharában Még Douz előtt egy erre alkalmas telepen beöltöztettek bennünket hosszú, földig érő köntösökbe, a fejünkre pedig turbánt tekertek. Egyformán csinosak voltunk, csak nem ismertük meg egymást. Feleségemet a hangja után találtam meg.
hirdetés