Az UEFA az Újpest ellen is eljárást indított

2009. július 22., szerda 19:36
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága eljárást indított az Újpest FC-vel szemben, az együttes szurkolóinak viselkedése miatt a Steaua Bucuresti elleni, múlt csütörtöki Európa Liga-selejtezőn. Erről a lila-fehérek hivatalos honlapja számolt be szerdán.

A szervezet illetékes bizottsága – amely az említett összecsapás kapcsán a román klub ellen is eljárást indított – várhatóan csütörtökön dönt az ügyben.

Az UEFA minden bizonnyal kiemelt figyelemmel kezeli a két csapat csütörtöki visszavágóját a Szusza Ferenc Stadionban, és szigorú szankciókat helyezett kilátásba fegyelmi vétségek esetén.

Az Újpest FC éppen ezért arra kéri a szurkolókat, hogy ne hozzanak magukkal transzparenst – olyat sem, amelyet a magyar jogszabályok engedélyeznek, de félreértésre adhatnak okot –, tartózkodjanak bármiféle sértő, rasszista, antiszemita megnyilvánulástól, és a mérkőzésen kizárólag sportszerűen biztassák csapatukat.

Az első találkozón az Újpest idegenben 2-0-s vereséget szenvedett, a visszavágót csütörtökön 19:45-től rendezik a Szusza Ferenc Stadionban.

Az ügyhöz tartozik még, hogy szerdán a romániai Adevarul napilap nyilvánosan kért bocsánatot a magyaroktól a meccsen bemutatott transzparens miatt. A találkozón egy szurkolói is beszaladt a pályára. Róla a román sajtó előbb azt írta, magyar drukker volt, de később kiderült, hogy Steaua-szurkolóról volt szó.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Nyári szüneti ajánlatok Hamarosan itt a nyári szünet, tekintse meg ajánlatainkat! 2.500 Ft / fő / éjtől