Vizsgálat a magyargyalázó románok miatt

2009. július 21., kedd 15:01
Az UEFA vizsgálja a múlt heti Steaua-Újpest Európa Liga futballmeccsen történteket. A nemzetközi szövetség négy komoly kihágással kapcsolatban indít eljárást, a magyar klub csak akkor tesz lépéseket, ha a döntést elfogadhatatlannak tartja.

Vizsgálatot indított az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a Steaua Bucuresti csapatával szemben a múlt csütörtöki, Újpest elleni Európa Liga selejtezőn történt rendbontások miatt.

Joe Böröcz, a lila-fehérek nemzetközi ügyekért felelős ügyvezető igazgatója szerint az UEFA ellenőrének jelentésében négy komoly kihágás szerepelt, ami alapján eljárás indult a román klubbal szemben.

A találkozó ellenőre említést tett arról, hogy egy román szurkoló a pályára rohant, továbbá megdobálták a kiállított Korcsmár Zsoltot, a szurkolók tiltott pirotechnikai eszközöket alkalmaztak, illetve a hazai drukkerek egy ízléstelen, minden jóérzésű embert felháborító, gusztustalan felirattal provokálták a magyarokat a stadionban.

"Az Újpest nem kíván az események elé rohanni, bízunk az UEFA döntésében. Csak akkor fogunk írásos véleménynyilvánítást megfogalmazni az UEFA felé, ha a döntés valamilyen oknál fogva elfogadhatatlan számunkra" - mondta Joe Böröcz.

Móring József Attila kereszténydemokrata képviselő kedden bejelentette, kérdéssel fordul a külügyi és a rendészeti tárca vezetőjéhez, valamint a sportért felelős miniszteri megbízotthoz az Újpest futballcsapatának bukaresti meccsével kapcsolatban.

Az első találkozón az Újpest idegenben 2-0-ás vereséget szenvedett, a visszavágót csütörtökön 19.45-től rendezik a Szusza Ferenc Stadionban.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Nyári szüneti ajánlatok Hamarosan itt a nyári szünet, tekintse meg ajánlatainkat! 2.500 Ft / fő / éjtől