Eto'o egymillió eurón hisztizik az Interrel

Jövés-menés a nemzetközi futballban 4.

2009. július 21., kedd 13:20 |
A Liverpoolnál húzzák az időt, hogy mire véglegesítik Xabi Alonso madridi szerződését, meg tudják szerezni a római Alberto Aquilanit. Eto'o a béréről vitatkozik az Interrel, és bár közben bedobták a Milan nevét is, szinte biztos, hogy a héten klubot cserél Zlatan Ibrahimoviccsal. A Juventus a Barca hanyagolt hátvédjére hajt, Arsene Wenger francia csatárral szemez.

Amíg az Inter Eto’o fizetésén vitatkozott a játékossal, feltűnt a Milan is a háttérben, és a hírek szerint tárgyaltak Jose Mesalles menedzserrel a kameruni csatár megszerzéséről. Eto’o évente 12 millió eurót akart a következő öt szezonra, az Inter eredetileg 9-et adott volna neki, a keddi olasz sajtó szerint tízmilliónál, plusz prémiumoknál tartanak. Az, hogy a Milan akárcsak a közelébe is ígérne ennek, lehetetlen.

A játékosok eladásával és a keret fizetésének csökkentésével is spóroló Milan még a sevillai Luis Fabianóról sem tudott megegyezni, pedig a brazil olcsóbb is, és kisebb fizetéssel beérné, mint Eto’o, így inkább arról lehet szó, bedobták a Milan nevét, hogy a klub mutassa szurkolói felé, még nem végleges a keret.

Így Eto’o valószínűleg az Inter játékosa lesz, ezzel együtt biztosra vehető Zlatan Ibrahimovic Barcelonába szerződése, ami érzékenyen érintheti az elmaradt erősítések miatt egyébként is morózus Jose Mourinhót, aki hiába szerette volna leigazolni két honfitársát, Decót és Ricardo Carvalhót a Chelsea-től (szerdán a két csapat edzőmeccset játszik).

Egy másik biztosra vett transzferre is érkezett cáfolat: Rafael Benitez kijelentette, Xabi Alonso nem lesz a Real Madrid játékosa. A madridiaknak nagyon kellene egy olyan védekező középpályás, aki pontosan is passzol, de elfogyott a pénzük, így először el kellene adniuk valakit. Az olcsóbb megoldásként megkeresett udinei Gaetano D’Agostino maffiaügye miatt nem kellett.

Az olasz sajtó szerint Benitez azért ködösít Alonso ügyében, mert közben a Romával alkudozik Alberto Aquilaniról. A fiatal belső középpályás képességei alapján lehet jó fogás a Liverpoolnak, de nagyon sérülékeny, a legutóbbi szezont szinte teljes egészében kihagyta, augusztusban tér vissza bokaműtétjéből. A nehéz anyagi helyzetben levő klubnál senkit nem érdekel, hogy a római születésű játékos eladásához mit szólnak majd a csapat szurkolói.

Az Arsenal – zsebében az Adebayorért kapott 25 millió fonttal – a francia bajnok Bordeaux csatárát nézte ki magának. A 25 éves Marouane Chamakh ígéretes célpont, Wenger elmondta, nem siet elkölteni a pénzt, de ha találnak olyan játékost, aki beleillik a csapatba, azt meg fogja venni. A Juventus utolsó igazolása a barcelonai Martin Cecares lehet, a katalánoknál a védelem középén számításba vett játékost jobbhátvédnek szeretnék a torinóiak.

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől