A legjobb sorsolást kapta a Debrecen

2009. július 17., péntek 12:38
Előfordulhat, hogy a Debrecen a Bajnokok Ligája harmadik körében könnyebb csapatot kap, mint a svéd Kalmar volt. Ehhez persze először tovább kell jutni, és szurkolni az észt Tallinn-nak, hogy verje ki a lengyel Wislát, melynek otthonában 1-1-et játszott szerdán. Az Európa Ligában a Honvéd Törökországban kezd a Fenerbahce ellen.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken délben kisorsolta, milyen párosításokban rendezik a következő, harmadik Bajnokok Ligája kört.

A Debrecen neve az utolsó előtti párban került elő, amennyiben továbbjut szerdán az első meccsen 2-0-ra legyőzött svéd Kalmar ellen, akkor idegenben kezd, július 29-én. Az egy hét múlva rendezendő visszavágót nem lehet Debrecenben lejátszani, a Puskás stadionba kell vinni.

A lengyel Wisla Kraków vagy az észt Levadia Tallinn lesz az ellenfél. Az első meccsen meglepetésre a lengyelek hazai pályán 1-1-es döntetlent értek el. Ráadásként Cwielong csak a 93. percben volt képes egyenlíteni.

Kisebb szenzáció lenne, ha kiesne a Wisla, egyben azt is jelentené, hogy a Debrecen akár papíron gyengébb csapattal játszhatna a harmadik körben, mint az előzőben.

A Wislával az Újpest felkészülési meccset játszott, és 1-1-es döntetlent ért el.

A magyar bajnoknak ezután a találkozó után még egy meccset kellene nyernie a főtáblához, de a megváltozott lebonyolításnak köszönhetően angol, spanyol, vagy olasz csapatot nem kaphatna. A legerősebb a görög Olympiakosz lenne, amely Pozsonyban játszik ebben a körben.

"Ha az észtek 1-1-re voltak képesek Krakkóban, akkor minden bizonnyal jó csapatot alkotnak. Ennél többet nem tudok, de nem is akarok mondani, mert most az a legfontosabb, hogy jussunk tovább, és majd utána lesz időnk az ellenfelet feltérképezni" - mondta Herczeg András, a DVSC vezetőedzője az MTI érdeklődésére. "Vélhetően hatalmas meccs lesz az észtországi visszavágó, akárcsak a miénk Svédországban." - tette hozzá.

Ha a Debrecen túljut a Kalmaron, akkor az Európa Ligában biztosan folytathatja.

Az Európa Ligában a Honvéd a török Fenerbahcét kapta, idegenben kezd, a hazai pályás meccse pedig zárt kapuk mögött lesz, mert a szurkolók a Sturm Graz elleni tavaly Intertotó meccsen botrányt okoztak.

Ha az Újpest továbbmenne a Steaua ellen, akkor az albán Flamurtarit vagy a skót Motherwellt fogadhatná. Ha a Haladás ledolgozná háromgólos hátrányát a svéd Elfsborg ellen, akkor a portugál Braga várja.

A BL-selejtező 3. fordulójának párosítása:

Bajnokok ága:
Wisla Kraków (lengyel)/Levadia Tallinn (észt) - DVSC-TEVA/Kalmar (svéd)
FC Salzburg (osztrák)/Bohemians FC (ír)-Pjunik Jereván (örmény)/Dinamo Zagreb (horvát)
NK Zrinjski (bosnyák)/Slovan Bratislava (szlovák)-Olimpiakosz Pireusz (görög)
FC Zürich (svájci)-FC Georgia Tbiliszi (grúz)/NK Maribor (szlovén)
EB Streymur (feröer-szigeteki)/APOEL Nicosia (ciprusi)-Rhyl FC (walesi)-Partizan Beograd (szerb)
Inter Turku (finn)/Sheriff Tiraspol (moldovai)-Slavia Praha (cseh)
FH Hafnarfjördur (izlandi)/FK Aktobe (kazah)-Maccabi Haifa (izraeli)/Glentoran (északír)
FK Ekranas (litván)/FK Baku (azeri)-Levszki Szófia (bolgár)/Sant Julia (andorrai)
FK Ventspils (lett)/F91 Dudelange (luxemburgi)-Makedonija Szkopje (macedón)-BATE Boriszov (fehérorosz)
FC Köbenhavn (dán)/Mogren Budva (montenegrói)-KF Tirana (albán)/Stabaek IF (norvég)
Nem bajnokok ága:
Sparta Praha (cseh)- Panathinaikosz (görög)
Sahtar Donyeck (ukrán)-FC Timisoara (román)
Sporting Lisboa (portugál)-Twente Enschede (holland)
Celtic Glasgow (skót)-Dinamo Moszkva (orosz)
RSC Anderlecht (belga)-Sivasspor (török)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Nyári szüneti ajánlatok Hamarosan itt a nyári szünet, tekintse meg ajánlatainkat! 2.500 Ft / fő / éjtől