Végigcigányozták Romániát az újpestiek

2009. július 16., csütörtök 12:56
Az Újpest FC a Steaua Bucurestivel játssza az Európa Liga-selejtező második fordulójának első meccsét csütörtökön, a magyar csapatot ötszáz szurkoló kísérte a román fővárosba.

A magyar szurkolókat szállító vonat szerdán késő este több tucatnyi rendőr felügyelete mellett indult a Keleti pályaudvarról, a hajnali órákban lépte át a határt. Helyi sajtóbeszámolók szerint a szurkolók az erdélyi Hunyad megyei Déván és Piskitelepen italos dobozokat dobtak ki a vonatból, és vízzel, üdítővel lelocsolták a peronon tartózkodó utasokat, közben azt skandálták, hogy "Cigányok!". Egy román nyelvű feliratot is lobogtattak, amelyen Nagy-Magyarország térképe látható azzal a szöveggel, hogy "Erdély magyar föld".

Helyszíni tudósítónk szerint semmi olyan nem történt, ami ne lenne természetes egy ilyen úton. A hat vasúti kocsi ablakából minden megállóban kilógott több száz újpesti, kiabáltak, hogy "Szar Románia!", aztán mentek tovább. Brassóban volt néhány rendőr a peronon, amikor leszálltak nyújtózni egyet, de semmi nem történt.

Négy magyar sérült egy autóbalesetben

Egy magyar szurkoló súlyosan, három könnyebben megsérült abban a balesetben, ami Nagyszeben mellett történt csütörtökön - közölte a román hatóság tájékoztatása alapján az Országos Rendőr-főkapitányság. A szurkolók az Olt völgyében teherautóval ütköztek, az autó vezetője feltehetően elaludt a volánnál. A balesetben ő sérült legsúlyosabban, állapota válságos. A többiek nincsenek életveszélyben. 

A szurkolók végig rendőri kísérettel utaztak, a vonat fél négy körül érkezett Bukarestbe. Erős rendőri őrizet alatt, busszal szállították a magyar szurkolókat a stadionba.

Az esti mérkőzésre a hatóságok rendkívüli biztonsági intézkedéseket hoztak, a stadionban és környékén több mint 500 csendőr lesz majd szolgálatban.

Vasile Miriuta, a magyar labdarúgó-válogatott volt tagja az Evenimentul Zilei című napilapnak elmondta, hogy a román csapat az esélyesebb, de arra figyelmeztetett, hogy ha jó eredményt ér el az Újpest, akkor a visszavágó izgalmas lesz, hiszen az Újpest közönsége "a csapat tizenkettedik játékosa".

Idegenben is gólt kell lőni

William McStay, az Újpest vezetőedzője a Gazeta Sporturilor című újságnak kifejtette, hogy a kolumbiai Toja a legveszélyesebb a román csapatból. A skót edző szerint együttesének nagyon jól meg kell szerveznie a védelmet, és reméli, hogy ellentámadásokkal, valamint szabadrúgásokkal meglepik ellenfelüket. Hozzátette: megpróbálják minél több ideig maguknál tartani a labdát, és reméli, szereznek legalább egy gólt, ami döntő lehet a továbbjutás szempontjából.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Nyári szüneti ajánlatok Hamarosan itt a nyári szünet, tekintse meg ajánlatainkat! 2.500 Ft / fő / éjtől