Kaká szabályos gólját meg sem adták

2009. június 29., hétfő 10:48 |
Brazília 1997 és 2005 után harmadszor nyerte meg a Konföderációs Kupát, pedig 45 perc játék után még az Egyesült Államok vezetett. A második félidőben aztán felpörgött az addig félgőzzel futballozó brazil csapat. Louis Fabiano két gólt lőtt, Lúcio döntötte el végül a meccset.

Brazília úgy nyerte meg a tornát, hogy az elődöntőben és a fináléban is csak az utolsó pillanatokban szerezték a győztes gólt. Mind a dél-afrikaiak, mind az amerikaiak ellen nagyon megszenvedtek a győzelemért, igaz mindkét csapat nagyon megszervezte a védelmét, amivel a brazilok alig bírtak.

A KK-döntőben már a 27. percben 2-0-ra vezetett az Egyesült Államok. A második gólt egy fantasztikus kontrából lőtte Landon Donovan. "Leginkább az a fájó ebben a vereségben – mondta Donovan –, hogy ilyen első félidő után nem sikerült tartani az előnyt. A második félidőben nagyon jöttek, képtelenek voltunk feltartóztatni őket.”

A második félidőben egy percen belül szépített Luis Fabiano, és Kaká egy szabályos gólt fejelt, amit nem adott meg a bíró. Az ekkor már óriási fölényben játszó dél-amerikai válogatott a végén két érvényes fejesgóllal fordított.

A mérkőzés végén a nyáron Real Madridhoz szerződő Kakát választották a torna legjobbjának. "Elkezdtem Real Madrid-játékosként győzni, de a Madridról többet fogok beszélni, amikor kedden hivatalosan is bemutatnak. Ez a KK-győzelem egy jó kezdés. Remélem a lendület megmarad karrierem új szakaszában is. Most nem tudom megmondani, hogy a fejesem bent volt-e, de nagyon jó lett volna gólt szerezni. Nagyon remélem, hogy a FIFA előbb-utóbb kitalál valamit, hogy az ilyen vitás esetekben biztos döntés születhessen.” Kaká első helye mellett Luis Fabiano öt góljával a torna gólkirálya lett.

000T TRDV539892

Dunga, a brazilok szövetségi kapitánya azért lehet elégedett, mert csapata egy gyenge első félidő után megfordította a meccset: "Nagyon nehéz győzelem volt, de azt gondolom, megérdemeltük a sikert, minden játékosomat dicséret illeti. Mint minden döntő, ez is nagyon nehéz volt. A második félidőben változtattunk a stratégián, előrébb toltuk a támadó és a védekező vonalunkat is. Szerencsére hamar gólt lőttünk és a vége is könnyebb lett volna, ha a szabályos gólunkat megadják."

Brazília az elmúlt 15 évben kilencedik trófeáját gyűjtötte be. 2-szer nyert vb-t (1994, 2002), háromszor Konföderációs Kupát (1997, 2005, 2009) és négyszer Copa Américát (1997, 1999, 2004, 2007).

A vereség ellenére Bob Bradley, az amerikaiak kapitánya nagyon büszke volt játékosaira. "Talán ha az első gólt nem kapjuk ilyen korán, más is lehetett volna a vége. Így aztán a csalódottság és a büszkeség érzése kavarog bennem. De jól tudjuk, ebből a vereségből is van mit tanulni. Jó munkát végeztünk, sokáig képesek voltunk tartani Kakát és Robinhót. Úgy tudunk mi is fejlődni, hogy a lehető legjobb csapatok ellen játszunk. Azt gondolom, akik bizalmat kaptak, megháláltak azt. Folytatjuk az utunkat, érzésem szerint jó irányba haladunk.”

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől