Matthäus nem lesz edző Fehérváron

2009. június 27., szombat 14:34
A tárgyalások eredménytelenül zárultak, mindenki sok sikert kívánt a másiknak - lényegében ennyivel kommentálta az aranylabdás szerződtetésének kudarcát a Fehérvár NB I.-es futballcsapata. Már hetekkel ezelőtt azt mondták, szóban megállapodtak.

A többhetes tárgyalássorozat ellenére mégsem lesz a Fehérvár FC labdarúgóklub vezetőedzője Lothar Matthäus. Az egyesület tájékoztatása szerint "a felek különböző okokból nem jutottak megállapodásra. A tárgyalások eredménytelenül zárultak, de mindkét fél sok sikert kíván a másiknak a jövőre nézve. A felek a megállapodás meghiúsulásának részleteit üzleti titokként kezelik, így arról nem nyilatkoznak."

A játékosként 150-szeres német válogatott a múlt pénteken járt Székesfehérváron, ahol szóban megállapodott a klubbal, ám ezután visszarepült hazájába, ahol ügyvédeivel tanulmányozta a szerződéstervezetet. A fehérváriak és a szakember között június 10-én született meg az előzetes szóbeli megállapodás, amelynek értelmében a német tréner kettő plusz egy évig irányította volna az együttest. Ezen a héten keddre várták Matthäust, azonban Berzi Sándor ügyvezető akkor úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy "inkább szerdára várható" a szakember. Sajtóértesülések szerint Matthäus a kameruni szövetséggel is tárgyal.

A 48 éves Matthäus 2004 februárjától 2005 decemberéig volt a magyar válogatott szakvezetője, majd a brazil Atletico Paranaenséhez szerződött. A következő állomás - 2006 és 2007 között - az osztrák Red Bull Salzburg volt, amellyel bajnokságot nyert. Legutóbb az izraeli Maccabi Netanyánál tevékenykedett.

Az NB I.-ben hatodik helyen végzett, Ligakupa-győztes Fehérvárt az elmúlt idényben Varga István irányította, akivel nem hosszabbítottak szerződést.

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől