C. Ronaldo: Alig várom Kakát, Raúlt, Gutit

2009. június 23., kedd 11:32 |
A világ legdrágább futballistája átment az orvosi vizsgálaton, hamarosan hivatalosan is Real-futballista lesz. Célja, hogy az MU után a Madriddal is címeket nyerjen.

Első interjúját adta Real Madrid-futballistaként Cristiano Ronaldo, aki hamarosan hivatalosan is a világ legdrágább játékosa lesz. A hétvégén megfelelt az orvosi vizsgálaton, így semmi akadálya, hogy aláírja hat évre szóló, évi 13 millió eurós szerződését a spanyolokhoz.

Jelenleg hazájában, a portugáliai Algarve üdülővárosban pihen, ott találkozott újságírókkal. Hangsúlyozta, nem haraggal távozott a Manchester Unitedtől.

”A klub vezetői elfogadták az indokaimat, megegyezessél váltunk el. Megértették, menni szeretnék. Mindig is arról álmodtam, egyszer a Real Madridban játszhatok.” Hamarosan csatlakozik új társaihoz, köztük a szintén most szerződtetett Kakához.

”Nagyszerű lesz Kakával futballozni, óriási játékos, aranylabdás, a világ legjobbja volt. Büszke vagyok, hogy a csapattársa lehetek, de arra is, hogy Raúllal, Casillasszal, Gutival szerepelhetek” – idézte az as.com.

C. Ronaldót a brazil után egy héttel, valószínűleg július 6-án mutatják be Madridban. ”Az orvosi vizsgálat tökéletesen ment. Néhány kisebb dolgot el kell intéznünk, és kezdődhet a felkészülés. Már alig várom. Van még pár szabad napom, kipihenem magam, hogy erősen tudjak kezdeni”.

bm ronaldo efg5827 20

Nem valószínű, hogy a váltás gondot okoz neki, a Premier League a világ legszínvonalasabb bajnoksága, de azért óvatos. ”Nehéz lesz, de az angol futball keményebb és gyorsabb, remélem, a spanyolt is hamar meg tudom szokni. Boldog vagyok, és biztos abban, hogy minden jól alakul.”

Sikeres egyesületet hagy el, az MU-val az utóbbi három szezonban PL-t nyert, tavaly a BL-t is megszerezte, idén döntőbe jutott. A Real viszont szenved, a BL-ben hét éve nem győzött, idén zsinórban veszítette el az utolsó öt bajnokiját, ez rekord vereségsorozat a klubnál.

”Életem a góllövés, Manchesterben is célokat tűztem magam elé, itt is azt teszem, persze másfajtákat. Címeket kell nyernünk, mert régebben a Madrid is győztes volt, mint most a Manchester United.”

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Kuba
    Kuba Nyugalom, kellemes, enyhén szeles karibi klíma, vakitó fehér homok, égkék tenger....
  • Cannes Azúrkék tenger, napsütés, csodás naplemente a Cannes-i hegyek mögött......
  • London Összességében nagyon jó volt, sok szép élménnyel gazdagodtunk....