Minden sztárját elveszítheti a Serie A
Nyári jövés-menés a nemzetközi futballban 2.
Silvio Berlusconi úgy próbálta kibékíteni a Kaká eladása miatt morgolódó szurkolókat, hogy jelezte, nem adnak el több kulcsjátékost, de Olaszország miniszterelnöke a csapat könyvelésének áttekintése közben kis híján szívrohamot kapott, amikor meglátta Andrea Pirlo fizetését. „Ha megfelelő ajánlat érkezik, meg kell fontolnunk” – visszakozott azonnal, és a hírek szerint a Chelsea élénken érdeklődik az évi 6 millió font körül kereső irányító iránt.
Pirlo mellett Sevcsenko biztosan visszatér a londoniakhoz, ahol újra együtt dolgozhat a Milantól elcsábított Carlo Ancelottival. Az ukrán reméli, több lehetőséget kap, mint Milánóban, de ez ellen szól, hogy a Chelsea igen aktív a piacon, Sevcsenko vetélytársa lehet a Manchester United ajánlatával elégedetlen Carlos Tevez is. Az argentint nem tartóztatják Manchesterben, de a londoniak mellett a város másik csapata is szemet vett rá (mint mindenkire, aki elég drága, és már életében rúgott egy egyeneset a labdába).
Ahogy korábban megírtuk, Tevez távozása megnyithatja az utat Karim Benzema előtt. A Lyon csatárát már tavaly is hírbe hozták több nagycsapattal, idén a bajnoki címet hét év után elbukó csapat vezetői el is engedik, ha megfelelő ajánlat érkezik. Benzema tavaly az év játékosa volt, és bár csapatához hasonlóan neki sem volt kiemelkedő éve, 23 gólt így is szerzett, a még mindig csak 21 éves csatár nagy nyereség lehet bármelyik csapatnál.
Nem sok játékos mondhatja el magáról, hogy a Real Madrid, a Manchester United és a Chelsea verseng érte, közéjük tartozik az Inter két játékosa, a svéd Zlatan Ibrahimovic, és a brazil Maicon. A milánóiak szeretnék megtartani őket, de a Serie A-t is sújtó válság miatt egyáltalán nem biztos, hogy sikerrel járnak.
Ibrahimovicért óriási pénzt kaphatna a csapat, és Massimo Moratti, a klub elnöke kijelentette, jelenleg 50 százalék estélyt ad rá, hogy a svéd csatár a csapatnál marad. „Ha menni akarnak, mehetnek, az értük kapott pénzből hosszú időre megoldhatóvá válna a klub stabilitása, és erre most nekünk is gondolnunk kell.”
Hasonló a helyzet Maiconnal, a Dani Alvessel felváltva szereplő, támadó játékfelfogású jobbhátvéd szerződése 2013-ig szól, de elmondta, BL-t szeretne nyerni, és erre a jelenlegi Interrel nincs esélye, így ha nem igazol további játékosokat a csapat, távozik. A legesélyesebb a Real Madrid, amely a sok pénz mellett játékosokat fog ajánlani Maiconért.
A távozás gondolatával játszik Luca Toni is, a 32 éves olasz csatár sokallja a Bayernnél összegyűlt támadókat, és szívesen menne. A világ legfiatalabb veteránja, Michael Owen több PL-csapatnál is képben van, a legvalószínűbb, hogy az Evertonnál folytatja a Newcastle-lal kiesett egykori aranylabdás. A barcelonai Gudjohnsent a Besiktas szeretné, a Galata inkább a hollandokban bízik, a Fiorentina a Madridból kiebrudalt Drenthével erősítene, a Milan pedig megindult a Chelsea balszélsőjéért, Florent Maloudáért.
