91. percben verte Egyiptomot Brazília

2009. június 15., hétfő 18:47
A labdarúgó Konföderációs Kupa B csoportjának első meccsén a szünetben már két góllal is vezetett Brazília, végül csak a 91. percben szerzett tizenegyesgóllal tudott győzni.

Az utolsó percben, tizenegyesből szerzett góllal győzte le a brazil futballválogatott Egyiptomot a dél-afrikai Konföderációs Kupa B csoportjának nyitómérkőzésén.

A brazilok kezdtek jobban, az 5. percben Kaká góljával vezettek is, de Zidan négy perccel később egyenlített. Brazília a 37. percre két góllal elhúzott, de a tavalyi Afrika-kupa győztes a második félidő elején két percen belül egyenlített.

A hajrában a brazilok többet birtokolták a labdát, veszélyes helyzeteik is voltak, de gólt nem tudtak szerezni a 91. percig. Ekkor Lucio kapáslövését Ahmed el-Muhammadi kézzel mentette a gólvonalon, az angol játékvezető először szögletet ítélt, később megváltoztatta véleményét és tizenegyest adott a braziloknak, a vétkes játékost kiállította.

Az egyiptomi kapus rajta volt a lövésen, de a büntetőt Kaká a bal alsó sarokba rúgta, így végül a brazilok nehezen, de megszerezték a három pontot. A csoport másik meccsén az Olaszország 3-1-re verte az Egyesült Államokat.

Konföderációs Kupa, B csoport, 1. forduló:

Brazília - Egyiptom 4-3 (3-1)
g: Kaká (5., 91., utóbbi 11-esből), Luis Fabiano (12.), Juan (37.), illetve Zidan (9., 55.), Shawky (54.)
piros lap: Al Muhamadi (90.).

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől