Kaká: Sírok, a Milan is sír, de válság van

2009. június 9., kedd 11:26 |
A brazil aranylabdás első sajtótájékoztatóján Real Madrid-futballistaként inkább volt klubját dicsérte, elmondta, az olaszok adták el, mert rengeteg pénzt kaptak érte a gazdasági válság közepén. Azért tetszik neki új helye is.

”Azt kívánom a Milannak, nyerje meg a Serie A-t, meg minden mást. Nem, mindent nem, a BL-t én próbálom megnyerni a Real Madriddal” – mondta Kaká, miután európai idő szerint kedd hajnalban átigazolt az olaszoktól a spanyolokhoz. A világ második legdrágább futballistája lett, a bejelentés után Brazíliában sajtótájékoztatón beszélt távozásának okairól.

000T TRMvd946946
Kaká a sajtótájékoztatón

”Tudom, a Milan-drukkerek szomorúak. Sírnak, én is sírok. A Milannak köszönhetek mindent, Európába hozott, csapatot épített körém, segített, hogy a világ legjobbja legyek, megkaphassam az Aranylabdát. Hivatalos kapcsolatunk megszűnt, de érzelmileg folytatódik a viszonyunk” – idézte őt a milanói gazzetta.it.

Az utóbbi két szezonban nem nyertek semmit, de kiderült, nem emiatt kellett elhagynia eddigi egyesületét. ”A gazdasági helyzet súlyos, a krízis a Milant is elérte. Az értem kapott pénzből túlélheti ezt a nehéz időszakot, újra megalapozhatja a jövőjét.”

64,5 millió eurót kap érte Silvio Berlusconi csapata, amiből újjáépíthet, míg 2,7 millió megy a nevelőegyesület Sao Paulónak.

Kaká két hete a brazil válogatottal edzőtáborozik, vb-selejtezőt játszott, a konföderációs kupára készül.

”Amikor eljöttem Milanóból, úgy gondoltam, oda megyek vissza. De a Real nemcsak gazdasági választás, tetszik a klub. Legendás egyesület, amikor felmerült a lehetőség, hogy oda mehetek, azonnal elfogadtam. Szép kihívás, a Reallal valami különlegeset kell elérnem.”

A 27 éves világklasszist várhatóan a torna után, június 30-án mutatják be Madridban.

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől