26 meccs után Makón veszített a Fradi

2009. június 6., szombat 18:48 |
Makón váratlanul kikapott a már korábban NB I.-be jutott Ferencváros. Lipcseiék hiába játszottak húsz percet emberelőnyben, pontot sem tudtak szerezni.

Az NB I.-be már korábban feljutott Ferencváros az NB II. keleti csoportjának 29. fordulójában 2-1-es vereséget szenvedett idegenben a Makótól.

A hazaiak már a találkozó elején aktívabbnak tűntek, és bár a Fradi kihúzta a hazai rohamokat, a félidő felénél a Makó szerzett vezetést.

Az angol edzőjük és angol játékosai nélkül - Csató Sándor megbízott edző irányításával – pályára lépő zöld-fehérek öt percen belül egyenlítettek ugyan, de a hazaiak még az első félidő vége előtt ismét vezetést szereztek.

A második félidőben mindent megpróbált a fővárosi együttes, hatalmas mezőnyfölényben játszott, de a hazaiaknál Czibrus remekül védett.

A Fradi az utolsó 20 percben Gévay kiállítása után már emberelőnyben támadhatott, de így sem sikerült gólt lőnie. Lipcseiék - a csapatkapitány is pályára léphetett - legutóbb a 2. fordulóban kaptak ki a Bőcstől, szintén 2-1-re.

Makó-Ferencváros 2-1 (2-1)

Makó, 2000 néző
Gólszerző:
Maróti (23., 39.), ill. Fülöp N. (27.)
Sárga lap:
Varga R. (66.), ill. Tóth B. (22.), Fitos (31.)
Kiállítva:
Gévay (71.)


Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől