A Man. United 91-ben verte a Barcát

2009. május 25., hétfő 14:35
Jön a Manchester–Barcelona BL-finálé. a 10. angol–spanyol döntő következik szerdán. Az eddigiek alapján az angolok vezetnek, az egyetlen MU–Barca párharcot az angolok nyerték.

Május 27-én Rómában a Barcelona és a Manchester United vívja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét. A két együttesnek ez lesz a második nemzetközi kupadöntője, 1991-ben a KEK-ben (Kupagyőztesek Európa Kupája) már találkoztak, akkor 2-1-re nyertek az angolok.

Alex Fergusonnak van még egy spanyolverése, 1983-ban szintén KEK-et nyert a skót Aberdeennel, a göteborgi döntőben a Real Madridot verték.

A két együttes eddig kilencszer meccselt egymással a nemzetközi kupákban. 84-ben a KEK negyeddöntőjéből a MU ment tovább, a BL 94-es és 98-as sorozatában a csoportkörben találkoztak két-két meccs erejéig. Tavaly a BL-elődöntőben mindössze egy gól született Scholes révén, ezzel az angolok jutottak a fináléba.

A Barcelona a 91-es vereség óta egyszer találkozott döntőben angol együttessel, 2006-ban az Arsenalt verte 2-1-re. Összességében ez lesz a tízedik angol–spanyol döntő az UEFA által rendezett kupákban. Eddig 5-4-re vezetnek az angolok.

A BL-ben, illetve a BEK-ben eddig csak kétszer találkoztak, a már említett három évvel ezelőtti döntőn kívül 1981-ben a Liverpool Párizsban Alan Kennedy góljával 1-0-ra nyert a Real Madrid ellen.

Az UEFA-kupában is két finálét játszottak, 2006-ban a Sevilla 4-0-ra kiütötte a Middlesbrough-t, öt évvel korábban a Liverpool és az Alaves minden idők egyik legjobb, legizgalmasabb fináléját játszotta, aranygóllal nyertek 5-4-re az angolok.

A legtöbbször a már megszűnt KEK-ben találkozott angol és spanyol csapat döntőben, összesen ötször. Időrendben haladva legelőször 1963-ban, a Tottenham 5-1-re verte az Atletico Madridot, majd 1971-ben, a Chelsea 1-1-es döntetlen után megismételt mérkőzésen 2-1-re verte a Real Madridot.

1980-ban már nem ismételtek a döntetlen után, így a Valencia 11-esekel győzte le az Arsenalt, míg a már említett 1991-es MU–Barca után négy évvel a Real Zaragoza Nayim csodagóljával 2-1-re elintézte az Arsenalt.

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől