Senki sem kételkedik a tehetségünkben
A klub történetének 19. bajnoki címét nem sikerült győzelemmel ünnepelni, amiben közrejátszhatott, hogy Pep Guardiola edző a közelgő BL-döntő miatt jó néhány sztárját pihentette, köztük Messit, Henryt és Xavit is, és Eto'o is csak azért játszott, mert mindenképp gólkirály szeretne lenni.
Ennek megfelelően már a 9. percben vezetést szerzett a Barca a kameruni jóvoltából, de a Mallorca a második félidőben fordítani tudott. Eto'o a hosszabbításban egyenlíthetett volna egy ajándék tizenegyesből, de csak a kapufát találta el. Így még nyitott a gólkirályi címért folytatott verseny, hiszen a forduló előtt a második helyen álló Forlán csak egy találattal volt lemaradva Eto'o mögött.
Ötvenen megsérültek
Szombat éjjel a Villarreal-Real Madrid mérkőzés után több mint 40 ezren gyűltek össze Barcelona belvárosában. Mintegy száz huligán kövekkel és palackokkal dobálta meg a rendőröket, az 50 sebesült között 15 rendőr volt. Gumilövedékeket is bevetettek, 63 garázdát állítottak elő.
"Motivált, támadó szellemű és hatékony focit játszottunk, és ami a legfontosabb, mindezt alázattal tettük az első naptól. Emellett taktikailag is fegyelmezettek voltunk. Senki sem kételkedik a tehetségünkben" - értékelte a szezont a negyedik bajnoki címét begyűjtő Xavi, és hozzátette, ezt a mostani győzelmet tartja a legtöbbre. Iniesta a Real Madrid elleni 6-2-es elsöprő sikerre emlékezett vissza szívesen, és kifejtette, hogy szerinte a Barcelona alapját a jövőben is katalán játékosokra kell építeni, külföldi sztárokkal együtt. A Barca katalán játékosai közül Xavinak mindenképp kulcsszerepe volt az idei bajnoki címben, sokkal felszabadultabban játszott, mint korábban, amiben szerepe lehetett Deco tavaly nyári eligazolásának is.
A lehengerlő támadótrió teljesítménye önmagáért beszél, hiszen Messi, Eto'o és Henry összesen 71 gólt szerzett, ami csak tízzel kevesebb, mint amennyit a Real Madrid összesen rúgott. A tavalyi bajnok második helye a zsinórban elszenvedett verségek ellenére is biztos, a még BL-indulást érő negyedik helyért még a hatalmas a harc.
A Barcelona idén mindent megnyerhet, hiszen a spanyol kupa és a bajnoki cím mellé a Bajnokok Ligája serleget is begyűjtheti, ha május 27-én legyőzi a Manchester Unitedet.
-
2009.05.17., 17:00 La Liga, 36. forduló.
3 − 2 (1 − 2) Racing – Valladolid
részletekGól:
- Serrano,
- Jonathan P.,
- Zigics
- ill. Víctor,
- Goitom
-
2009.05.17., 17:00 La Liga, 36. forduló.
1 − 2 (1 − 1) Sporting – Málaga
részletekGól:
- Autet
- ill. Weligton,
- Rosário (öngól)
-
2009.05.16., 20:00 La Liga, 36. forduló.
1 − 1 (0 − 0) Deportivo – Getafe
részletekGól:
- Riki
- ill. Soldado
-
2009.05.16., 20:00 La Liga, 36. forduló.
0 − 0 (0 − 0) Osasuna – Sevilla
-
2009.05.17., 17:00 La Liga, 36. forduló.
2 − 0 (1 − 0) Betis – Almería
részletekGól:
- González,
- Arzu
-
2009.05.17., 17:00 La Liga, 36. forduló.
1 − 0 (0 − 0) Espanyol – Ath. Bilbao
részletekGól:
- Luis García (11-es)
-
2009.05.17., 21:00 La Liga, 36. forduló.
1 − 0 (1 − 0) Atl. Madrid – Valencia
részletekGól:
- Forlán (11-es)
-
2009.05.16., 22:00 La Liga, 36. forduló.
3 − 2 (1 − 0) Villarreal – Real Madrid
részletekGól:
- Pires,
- Cani,
- Capdevila
- ill. Van der Vaart,
- Higuaín
-
2009.05.17., 19:00 La Liga, 36. forduló.
2 − 1 (0 − 1) Mallorca – Barcelona
részletekGól:
- Arango,
- Cléber
- ill. Eto'o
-
2009.05.17., 17:00 La Liga, 36. forduló.
1 − 0 (0 − 0) Numancia – Recreativo
részletekGól:
- Barkero (11-es)
