Zsinórban negyedszer bajnok az Inter

2009. május 16., szombat 23:39
A Serie A 36. fordulójának szombati játéknapján a második Milan kikapott idegenben az Udinesétől, így az Inter már bajnokként fogadhatja a Sienát vasárnap. Az Inter 17. bajnoki címét ünnepelheti, amivel befogta a második Milant.

A Milan sima 2-1-es vereséget szenvedett az Udinesétől, így az Inter behozhatatlan előnyre tett szert az olasz bajnokságban két fordulóval a vége előtt. 2006 óta sorozatban negyedszer lettek bajnokok, ez a mostani siker a klub történetének 17. elsősége, amivel behozta a városi rivális Milant az örökranglistán.

A legtöbb bajnoki címmel rendelkező csapatok

1. Juventus 27

2. Milan 17

3. Inter 17

4. Genoa 9

5. Torino 7

Az Inter uralta az olasz bajnokságot, az első fordulók bizonytalansága után (José Mourinho Angliából importált szisztémája nem sok sikert hozott eleinte) átvette a vezetést, és már nem is adta át senkinek. A milánóiak zsinórban negyedik bajnoki címe nem csak azért nem forgott veszélyben, mert valóban a legjobb csapat az övék, hanem a komoly üldözők hiánya miatt sem: a Juventus csak megközelíteni tudta az Intert, a Milan pedig nagyon későn kezdett hajrázni.

Az Inter mindössze három mérkőzést veszített el idén, 2009-es bajnoki címe jóval simább volt, mint a legutóbbi, amit csak az utolsó fordulóban biztosított be. A tavaly nyáron érkezett mester, José Mourinho első Olaszországban töltött szezonjában egyből első lett, és az Inter már a harmadik csapata a portugál edzőnek, amellyel bajnoki címet tudott szerezni, a Porto és a Chelsea után.

A hazai sikerek után az Internél már nagyon várják az áttörést a Bajnokok Ligájában is, hiszen az elmúlt években sorra csalódást okozott a csapat, és ezen még José Mourinho sem tudott változtatni az idén.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Nyári szüneti ajánlatok Hamarosan itt a nyári szünet, tekintse meg ajánlatainkat! 2.500 Ft / fő / éjtől