Marad a tíz meccs a Real mészárosának

2009. május 15., péntek 11:28 |
Nem térhet vissza a pályára ebben a szezonban a brazil Pepe, nem mérsékelték ámokfutása utáni eltiltását. Pedig a Real Madrid nagyon szerette volna.

A spanyol bajnokság második helyén álló Real Madrid nem nyugodott bele portugál védője, Pepe tízmeccses eltiltásába, és fellebbezett.

A játékos a Getafe elleni bajnokin Casquerót előbb ellökte a tizenhatoson belül, majd hátulról kétszer belerúgott, egyszer a lábába, egyszer a hátába.

A Portótól 30 millió euróért szerződtetett védőt kiállította a játékvezető, aki a reklamálásért, illetve mert a pályán ünnepelte a kimaradt tizenegyest, valamint csapata későbbi 3-2-es győzelmét, összesen tízmeccses eltiltást kapott. Egyúttal a szezon hátralévő részében már nem léphet pályára.

A Real szerette volna a soraiban látni a három hátralévő fordulóban, a fellebbviteli bizottság azonban elutasította a mérséklési kérelmet. A spanyol szabályok szerint még a fegyelmi bizottság előtt harcolhatna játékosáért a klub, de ezzel már nem is próbálkozik.

"Életemben nem cselekedtem hasonlót sem. Nem tudom, mi történt velem, nem vagyok egy erőszakos természetű labdarúgó. Nagyon rosszul érzem magam, szomorú és csalódott vagyok" - mondta a meccs után Pepe, aki pár nappal később visszavonulásáról is beszélt.

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől