92.-ben kapott gólt, nem bajnok a Barca

2009. május 10., vasárnap 21:31 |
Hiába lőtt már az első félidőben három gólt a Barcelona, a 3-3-ra egyenlítő Villarreal meg tudta fosztani a bajnoki ünnepléstől Messiéket.

A Barcelona úgy lépett pályára a spanyol futballbajnokság 35. fordulójában, hogy a hátralévő meccseken elég két pontot szerezni az újabb bajnoki címhez. Lionel Messiék elsősége nem igazán forog veszélyben, sorra döntik a rekordokat, azonban matematikailag vasárnap este sem sikerült bebztosítani a végső győzelmet.

Pedig úgy tűnt, a Villarreal partner lesz az ünneplésben, bár a vendégeknek ez volt az utolsó esélyük a BL-indulást érő helyek elérésére. Keita nagyszerű emelését egy kijátszott akció végén még egyenlíteni tudta Llorrente. Az első félidő hajrájában azonban előbb Iniesta kaparta ki a labdát Eto'ónak és lövetett négy méterről gólt a csatárral. Majd Daniel Alves szerzett szép gólt egy szabadrúgásból, így lett 3-1.

A szünet után sem tűnt úgy, hogy a Villarrealban benne van a fordulat, egy vitatható bírói ítélet azonban visszadta a vendégeknek az esélyt. A 77. percben Abidal szabálytalankodott a 16-oson belül a játékvezető szerint, a 11-est pedig Fernandez értékesítette. A védő ki is állították.

Az eredmény azonban nem változott, Pep Guardiola levette a pályáról Messit és Nou Camp már a bajnoki ünneplésre készült. A hosszabbítás második percében azonban Llorrente még egyet villant, egy átadást szépen vett át a 11-es pont körül, majd Puyol mellett belőtte a vendégek harmadik gólját: 3-3.

A Barcelona tehát el nem bukott, azonban még várhat a 2006 utáni újabb bajnoki címre, ami legözelebb a Mallorca ellen jöhet össze.

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől