Puskás Ferenc-díjat alapít a FIFA

2009. május 1., péntek 18:03 |
Először alapít olyan díjat a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), amelyet egy korábbi legendás labdarúgóról neveznek el. Blatter és Platini együtt avatja a telki edzőcentrumot.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) Puskás Ferenc-díjat alapít, amelyet a jövő januári FIFA-gálán adnak át először. Ezt Kisteleki István, a magyar szövetség elnöke mondta az MTI-nek.

"Hatalmas elismerés, hiszen a FIFA először alapít olyan díjat, melyet egy korábbi legendáról nevez el. A család, az MLSZ és a FIFA arról még egyeztet, milyen kritériumok alapján dőljön el, hogy az éves elismerést ki veheti át a hagyományos gálán" - tette hozzá Kisteleki.

Az MLSZ vezetője jelen volt azon a Parlamentben tartott találkozón is, amelyen Bajnai Gordon miniszterelnök fogadta Joseph Blatter FIFA-elnököt.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség első embere egy névre szóló FIFA-zászlóval ajándékozta meg a politikust, aki maga is futballozik.

Blatter a telki edzőközpont szombati átadására érkezett Magyarországra. Az MLSZ edzőközpontjának ünnepélyes avatására más neves személyek is érkeznek. Blatter mellett itt lesz Michel Platini UEFA-elnök és az ígéretek szerint további 14 ország labdarúgó szövetségének vezetője is.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől