Lepofozta játékosát a pályáról edzője

2009. április 30., csütörtök 12:09
A román másodosztályú futballmeccsen a cserejátékos reklamált, edzője súlyos pofonokkal az öltözőbe kergette.

A román másodosztályú futballbajnokság legutóbbi fordulójában az FC Drobeta Turnu Severin 2-1-re nyert az AS FCM Targu Mures ellen, az ötödik helyezett verte a másodikat.

A meccs leglátványosabb jelenete a 62. percben volt, amikor a hazaiak egy szöglet után tizenegyeshez jutottak, a vendégek egyik játékosát kiállították.

Az eset után tumultus alakult ki a kispadoknál, és a hazaiak egyik cserejátékosa, Ionut Ilie egyre hevesebben vitatkozott az ellenféllel, társai is alig tudták lefogni.

Ekkor érkezett edzője, Vasile Manescu, aki két hatalmas pofonnal az öltözőbe küldte őt. Úgy tűnt a játékos megnyugodott, de azért még valamit visszaszólt: két újabb pofon érkezett, az edző lába is meglendült.

A találkozó után két nappal a játékos - akit 3000 lejre büntettek - úgy nyilatkozott, nem haragszik trénerére, az egész konfliktus az ő hibája volt, nem kellett volna beleavatkoznia a vitába. Szeretne a csapatban alapember lenni, köszöni a társainak, hogy a születésnapján megnyerték a rangadót.

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől