A MU szétszedhette volna az Arsenalt
A Manchester United úgy kezdte a BL-elődöntőt, ahogy a Tottenham elleni bajnokit befejezte, az utóbbi hetekben rapszodikusan teljesítő címvédő atomfutballal esett neki az Arsenalnak, a londoniak csak másodpercekre tudták megtartani a labdát.
Az Arsenal kizárólag Almuniának köszönhette, hogy nem került már az első félidőben komoly hátrányba, a spanyol kapus óriási védésekkel tartotta meccsben a csapatát, Tevez közeli lövésénél a BL-szezon egyik legnagyobb bravúrját mutatta be. A hazaiak vezetése után benne volt a játékban, hogy a MU nem csak a meccset, de a továbbjutást is eldönti az első találkozón.
A Manchester United magabiztosan játszott, erőszakosan letámadták a szárnyaszegett Arsenalt, a londoniaknak még a labdakihozatalok is gondot okoztak. Nagyon hiányzott Andrej Arsavin és Robin van Persie, akik meg tudták volna tartani a labdát a hazaiak térfelén, Emanuel Adebayor reménytelenül őrlődött a manchesteri védők között.
A második félidőben összeszedte magát az Arsenal, a vendégek védekezése szervezettebbé vált, már Almuniának sem volt annyi dolga, de Van der Sar kapujára szinte semmi veszélyt nem jelentettek. A rendbe szedett vendégvédelem arra már elég volt, hogy a nyomasztó fölény lekerüljön a kapujukról, az 1-0 nem volt rossz eredmény az Arsenal számára, és ahogy a manchesteri támadásokból kifogyott a lendület, egyre magabiztosabban romboltak a londoniak.
A hajrában már egyenrangú felek küzdöttek, Van der Sar egy hibájából Nicolas Bendtner akár a teljesen érdemtelen egyenlítőgólt is megszerezhette volna, de több gól már nem esett, maradt a szűk manchesteri győzelem.
A játék alapján egyértelműen a címvédő az esélyesebb a döntőbe jutásra, de az 1-0 veszélyes eredmény, az Arsenal bárki ellen képes ledolgozni ekkora hátrányt. A furcsa mérkőzésen hiába szedte szét a Manchester az első félidőben ellenfelét, tulajdonképpen olyan végeredmény született, mellyel egyik csapat sem elégedetlen: a hazaiak nyertek, és nem kaptak gólt, a vendégek pedig nem kerültek komoly hátrányba.
-
2009.04.29., 20:45 Bajnokok Ligája, 11. forduló.
1 − 0 (1 − 0) Man. United – Arsenal
részletekGól:
- O'Shea
