Csank most a Győrtől kapott hét gólt
ZTE FC–Győri ETO FC 2-7 (2-1)
A gyors gólváltás után a ZTE vette át a játék irányítását, a hazaiak előtt szép számban adódtak lehetőségek, de ezeket rendre elhibázták. Szünet után gyorsan egyenlített a vendégcsapat, majd a tíz főre fogyatkozott hazaiak védelme teljesen megzavarodott. Az idén még veretlen győriek könnyedén rúgták góljaikat, alapos vereséget mértek a zalaiakra, akik 13 forduló után kaptak ki. Csank a válogatott élén is kapott már hetet, vb-pótselejtezőn a jugoszlávoktól.
Gabona Trans-Kaposvár – Szombathelyi Haladás 2-3 (0-0)
Az első félidő alacsony színvonalú játékot hozott. A vendégek támadója, Kenesei Krisztián több óriási helyzetet is kihagyott, a kaposváriak viszont betaláltak, igaz, Zsolnai gólját les miatt nem adta meg a játékvezető. A második játékrész fordulatos lett. A Rákóczi megszerezte a vezetést, majd a Haladás Kenesei duplájával fordított. A hazaiak ezután egyenlíteni tudtak, de a Haladás a hajrában - egy nagy kapushiba után - megszerezte a győztes találatot. A játék képének a döntetlen jobban megfelelt volna.
REAC – DVSC-TEVA 0-4 (0-2)
Az első perctől kezdve a DVSC irányította a játékot, és bő negyedóra alatt kétgólos előnyt szerzett, amelyet a félidőig megőrzött. A második játékrészben már csak 14 percre volt szüksége ahhoz, hogy újabb két találattal végleg döntsön. A vendégek átvették a vezetést szerdán az MTK ellen pályára lépő Újpest gárdájától.
Budapest Honvéd – BFC Siófok 0-2 (0-0)
Az első játékrész nem igazán hozott izgalmakat, a kapuk alig forogtak veszélyben. A folytatásban a Siófok jobban futballozott, fölényét sikerült gólra váltania, így meglepetésre elvitte a három bajnoki pontot a Bozsik Stadionból.
Vasas – Kecskeméti TE-ERECO 1-2 (0-2)
Az első játékrészben a vendégcsapat bátran támadott és megérdemelten jutott 2-0-ás előnyhöz. A Vasas a második félidőben mindent egy lapra feltéve támadott, de ez csak a szépítésre volt elég.
Paksi FC –F C Fehérvár 0-1 (0-0)
A hazaiak még tizenegyesből sem tudtak a kapuba találni, a Fehérvár viszont első igazi lehetőségét gólra váltotta.
Diósgyőri VTK – Nyíregyháza Spartacus FC 1-0 (1-0)
A diósgyőriek látványos góllal szereztek vezetést, de ez nem ébresztette fel a kissé tompának tűnő Nyíregyházát. A fordulást követően akadt néhány megvillanása a vendégcsapatnak, de a DVTK lényegesen többet tett a győzelemért, és helyzetei alapján egyértelmű győzelmet könyvelhetett el. A diósgyőriek tíz éve nem tudták legyőzni riválisukat.
-
2009.04.28., 19:00 NB 1, 25. forduló.
1 − 2 (0 − 2) Vasas – Kecskemét
részletekGól:
- Sowunmi
- ill. Csukics,
- Yannick
-
2009.04.28., 19:00 NB 1, 25. forduló.
0 − 4 (0 − 2) REAC – Debrecen
részletekGól:
- Czvitkovics,
- Rudolf,
- Szilágyi P.,
- Leandro
-
2009.04.28., 19:00 NB 1, 25. forduló.
2 − 3 (0 − 0) Kaposvár – Haladás
részletekGól:
- Nikolics,
- Zahorecz (11-es)
- ill. Kenesei (2),
- Oross
-
2009.04.28., 19:00 NB 1, 25. forduló.
0 − 2 (0 − 0) Honvéd – Siófok
részletekGól:
- Ivancsics (11-es),
- Magasföldi
-
2009.04.28., 19:00 NB 1, 25. forduló.
1 − 0 (1 − 0) Diósgyőr – Nyíregyháza
részletekGól:
- Lippai
-
2009.04.28., 19:00 NB 1, 25. forduló.
0 − 1 (0 − 0) Paks – Fehérvár
részletekGól:
- André Alves
-
2009.04.28., 19:00 NB 1, 25. forduló.
2 − 7 (2 − 1) Zalaegerszeg – Győr
részletekGól:
- Alomerovics,
- Waltner
- ill. Józsi (2)
- Bajzát (3)
- ...
