A Manchester United a szünetben 2-0-ra égett hazai pályán a Tottenham ellen, mégis győzelemmel tudta le a 34. PL-fordulót.
A vendégek jól passzolgatva szereztek két gólt, a MU az első játékrészben még elhibázta helyzeteit, és a londoniak kapusa, Gomes is többször védett nagyot.
A második félidőben összeszedte magát a címvédő, és 20 perc alatt öt gólt vágott teljesen összeomló ellenfelének, C. Ronaldo és Wayne Rooney duplázott, végül a volt csapata ellen játszó Dimitart Berbatov is betalált.
Rooney első gólja igen okos volt, szándékosan a védő lába között rúgta el a labdát a rövid sarokra. C. Ronaldo majrés büntetője után szép csukafejessel fordította meg a találkozót.
Kemény küzdelemre késztette a bajnoki címért harcoló Liverpoolt a Hull City, a Halmosi Pétert végig a kispadon ültető csapat ugyan végig hátrányban volt, de egyáltalán nem játszott rosszul.
A Liverpool Xabi Alonso góljával megszerezte a vezetést, majd Dirk Kuyt góljával már kettővel vezetett, de tíz perccel a második vendéggól után visszajött a meccsbe a Hull: Geovanni találata már emberhátrányból esett, Caleb Folant állították ki a hazaiaktól.
A kitámadó Hullnak az egyenlítés már nem jött össze, Kuyt közelről bevágta a mindent eldöntő gólt.
Tartja a lépést a Chelsea is, bár Guus Hiddink csapata is legalább ennyire megszenvedett a West Ham otthonában. A Chelsea végül a Frank Lampard ziccerpasszát gólra váltó Salamon Kalou góljával nyert, de a sikerhez szükség volt Petr Cechre is, aki kivédte Mark Noble büntetőjét.
A Fulham Gera Zoltánnal a kezdőjében verte a Stoke-ot, és tovább élnek a csapat UEFA-kupás reményei.
Fülöp Márton is szerepet kapott a Sunderlandben, de a Craig Gordon sérülése miatt visszakerült magyar kapus csúnya vereségbe futott bele az utolsó helyen álló West Bromwich Albion otthonában. A Sunderland legutóbbi hat meccséből ötöt elveszített.
Robinho gólt lőtt, és gólpasszt adott, nyert is a Manchester City az Everton otthonában, az Aston Villa viszont hiába szerzett vezetést a Bolton pályáján, csak egy pontot szerzett.
-
2009.04.25., 16:00 Premier League, 34. forduló.
0 − 1 (0 − 0) West Ham – Chelsea
részletekGól:
- Kalou
-
2009.04.25., 16:00 Premier League, 34. forduló.
1 − 1 (0 − 1) Bolton – Aston Villa
részletekGól:
- Cohen
- ill. A. Young
-
2009.04.25., 16:00 Premier League, 34. forduló.
1 − 2 (0 − 1) Everton – Man. City
részletekGól:
- Gosling
- ill. Robinho,
- Ireland
-
2009.04.25., 16:00 Premier League, 34. forduló.
1 − 0 (1 − 0) Fulham – Stoke City
részletekGól:
- Nevland
-
2009.04.25., 16:00 Premier League, 34. forduló.
1 − 3 (0 − 1) Hull City – Liverpool
részletekGól:
- Geovanni
- ill. Alonso,
- Kuyt (2)
-
2009.04.25., 18:30 Premier League, 34. forduló.
5 − 2 (0 − 2) Man. United – Tottenham
részletekGól:
- Ronaldo (2)
- Rooney (2),
- Berbatov
- ill. D. Bent,
- Modric
-
2009.04.25., 16:00 Premier League, 34. forduló.
3 − 0 (1 − 0) WBA – Sunderland
részletekGól:
- Olsson,
- Brunt,
- Menseguez
- Címkék:
- premier league,
- mu,
- liverpool,
- chelsea



