Hajnal kapásgóllal a hét válogatottjában

| 2009. április 14., kedd 13:54 | Frissítve: 2009. április 14.
Első tavaszi gólját lőtte a Dortmund magyar irányítója, a 28 éves Hajnal Tamás. A középpályás ezzel a kapáslövéssel került be a 27. forduló válogatottjába. A Borussia a 3-1-es győzelemmel a nyolcadik helyre jött fel, és akár az UEFA-kupáért is harcban lehet.

Szezonbeli negyedik gólját lőtte szombaton Hajnal Tamás a Borussia Dortmund magyar válogatott középpályása. Ez volt eddig a legszebb, ez nem kérdés.

A zsinórban harmadszor győztes Dortmund a Bundesligában a legkevesebbszer, mindössze négyszer kapott ki, de mivel tizenhárom döntetlent játszott, nem lehet harcban a dobogós helyezésekért. Az első áprilisi fordulóban megállította a Hertha BSC-t, ám a bravúros idegenbeli győzelmet ritkán követte hazai.

Most a Köln ellen Hajnal bombájának köszönhetően is nyertek. A második félidő elején egy jobb oldali beadást kifejeltek a védők, Hajnal állítgatás nélkül, körülbelül 22 méterről azonnal visszalőtte a labdát, amelybe lepattanása után a kolumbiai Mondragon beleért, de kiütni már nem tudta.

A Bundesliga honlapján a forduló válogatottjába is bekerült a magyar játékos, két másik dortmundi mellett. Az álomcsapatban a Bayern dominált, négy münchenit – Lucio, Schweinsteiger, Ribery, Toni - választottak be.

Az elismert szaklap, a Kicker osztályzatai alapján a legjobb tavaszi teljesítményét mutatta a magyar játékos - kettest kapott -, aki kilenc gólpasszt is jegyzett már. Az egész szezonban ennél egyszer értékelték jobbra: a Frankfurt ellen a legjobbat, az egyest kapta. (A lapnál a hatos a legrosszabb.)

Küldje el  |  Nyomtatható  |  

Fizikális Edukáció

A fura Tour
A 2010-es versenyre azért fogunk emlékezni, mert semmi kiemelkedő nem történt, csak szokatlan dolgok.
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Bookline

C-travel ajánlatok

  • Üdülési csekk elfogadók
    Üdülési csekk elfogadók Több, mint 100 szálloda ajánlatát találja itt, ahol fizethet üdülési csekkjével. Böngésszen és kérjen ajánlatot online!
  • Édes élet Olaszországban
    Édes élet Olaszországban Felejtse el pár napra itthoni gondjait, élvezze a dolce vitát Olaszországban! Böngésszen remek tengerparti apartman- és szállodaajánlataink közt!
  • Nyári kikapcsolódás Hévízen
    Nyári kikapcsolódás Hévízen Hévízen Klimatizált szobák, csodálatos élményfürdő, uszoda, a gyermekeknek pancsoló, játszótér és játszószoba várja a család minden tagját! 89.400 Ft / fő / 6 éjtől
hirdetés