1 perc alatt lőtt győztes gólt a MU tinije
Egy héttel az Aston Villa elleni győztes gólja után a mindössze 17 éves Federico Macheda a Sunderland ellen is csodát tett. Scholes révén ugyan megszerezte a vezetést a Manchester, ám a Fülöp Márton nélkül felálló Sunderland az 55. percben egyenlíteni tudott.
Ferguson edző a 69. percben pályára küldte az addig pihentetett Cristiano Ronaldót, majd a 75. percben Machedát is. Egy perccel később pedig már 2-1-re vezetett a United, miután Macheda Carrick lövésébe beleérve betalált a hálóba.
A Liverpool így csak néhány óráig élvezhette a listavezető pozícióját, a MU sikerével ugyanis visszavette az első helyet, és Sir Alexék még mindig egymeccses előnyben vannak az üldözőkhöz képest.
Pedig Benítez csapata a Chelsea elleni BL-vereségből kijózanódva pazar játékkal és látványos gólokkal ütötte ki a semmit nem mutató Blackburnt. Torres már az első félidőben duplázott, a végén még Agger valamint N'Gog is betalált, így 4-0-val vigasztalódott a Liverpool. Steven Gerrard kihagyta a mérkőzést, vélhetően a Chelsea ellen összeszedett kisebb sérülése miatt.
A Chelsea a Bolton ellen megtapasztalhatta, hogy milyen felfogásban játszva bukhatják el a Liverpool ellen a BL-visszavágót, miután Hiddink együttese úgy játszott 4-3-at a Boltonnal, hogy már 4-0-ra is vezettek.
Ballack szerezte meg a vezetést a 40. percben egy ügyes, A.Cole-lal történt kényszerítő után, majd a második félidő elején gyorsan még hármat lőtt a Chelsea Drogba és Lampard jóvoltából.
Mindenki azt hitte, vége a meccsnek, beleértve a londoniak védelmét is, amit a Bolton 9 perc alatt három góllal büntetett. Bár a végén még a Chelsea-nek is voltak újabb gólszerzési lehetőségei, a hosszabbításban nem sok hiányzott a Bolton egyenlítő góljához.
A Liverpoolnak kedden legalább három gólra van szüksége a továbbjutáshoz a Stamford Bridge-en a BL-ben - mivel az Anfielden 3-1-re nyert a Chelsea -, és ezután a mérkőzés után akár azt is gondolhatják, hogy ha a Boltonnak sikerült, nekik miért ne.
A Wigan bár a 60. percig vezetett az Arsenal ellen, végül nem bírták a végét, Arséne Wenger csapata 4-1-re győzött úgy, hogy a négyből két gól a 90. perc után született.
A Tottenham 1-0-ra verte a West Hamet Pavjucsenko 64. percben szerzett találatával, a kiesés elől menekülő Middlesbrough pedig otthon lépte le a Hull Cityt 3-1-re.
-
2009.04.11., 16:00 Premier League, 32. forduló.
4 − 3 (1 − 0) Chelsea – Bolton
részletekGól:
- Ballack,
- Drogba (2)
- Lampard (11-es)
- ill. A. O'Brien
- ...
-
2009.04.11., 13:45 Premier League, 32. forduló.
4 − 0 (2 − 0) Liverpool – Blackburn
részletekGól:
- Fernando Torres (2),
- Agger,
- N'Gog
-
2009.04.11., 16:00 Premier League, 32. forduló.
3 − 1 (2 − 1) Middlesbrough – Hull City
részletekGól:
- Tuncay,
- Bates,
- King
- ill. Manucho
-
2009.04.11., 16:00 Premier League, 32. forduló.
2 − 2 (1 − 0) Portsmouth – WBA
részletekGól:
- Kaboul,
- Kranjcar
- ill. Greening,
- Brunt
-
2009.04.11., 16:00 Premier League, 32. forduló.
1 − 2 (0 − 1) Sunderland – Man. United
részletekGól:
- Jones
- ill. Scholes,
- Macheda
-
2009.04.11., 16:00 Premier League, 32. forduló.
1 − 0 (0 − 0) Tottenham – West Ham
részletekGól:
- Pavljucsenko
