A Juventus bajnoki álmainak befellegzett
Könnyen lehet, hogy Sergio Pellissier döntötte el végleg a Serie A 2009-es szezonját: a Chievo csatára mesterhármast vágott a Juventus ellen, így a torinóiak csak egy pontot szereztek a veronai kiscsapat ellen. Az Inter 9 ponttal megléphet. A Chievo torinói pontszerzését egyáltalán nem nevezhetjük érdemtelennek.
A Juventus álmosan kezdett, a védők bambultak el többször is, a vendégek két gyors kontrából elért góljára csak az elsőnél nagyot hibázó Giorgio Chiellini tudott válaszolni. A második félidőt megnyomták a hazaiak, a csereként beálló Mauro Camoranesi remek játékával fordítottak is, de a 93. percben újra elaludt a Juve védelme, és Pellissier közelről a hálóba fejelte a Chievo egyenlítő gólját.
A Roma nagy nehezen legyőzte a Bolognát, két Francesco Totti-tizenegyes között Stafano Marazzina egyenlített. A fővárosiak magabiztosan kezdték a meccset, de vezetésük után leálltak, a Bologna élt is az eséllyel, de végül a Roma kiszenvedte a győzelmet, és tovább üldözi a 4. helyen álló Genoát.
A negyedik helyért küzd a Fiorentina is, amely idén már nem először nyer úgy, hogy semmi köze nincs a mérkőzéshez, míg az ellenfélnél is 11 játékos van a pályán, de egy kiállítás után azonnal fordítanak. Ezúttal az Atalanta volt az áldozat, és a firenzeiek csak azért nem előzték meg az utolsó BL-helyet birtokló Genoát, mert a genovaiak is győztek a Reggina otthonában.
A Napoli az utolsó pillanatban egyenlített a Sampdoria otthonában, hazai pályán győzött a középmezőnyt vezető Cagliari, Palermo kettős, a Siena a teljesen kiszámíthatatlan Laziót intézte el könnyedén.
-
2009.04.05., 15:00 Serie A, 30. forduló.
1 − 0 (0 − 0) Cagliari – Catania
részletekGól:
- Matri
-
2009.04.05., 15:00 Serie A, 30. forduló.
2 − 1 (1 − 1) Roma – Bologna
részletekGól:
- Totti (2)
- ill. Marazzina
-
2009.04.05., 15:00 Serie A, 30. forduló.
2 − 4 (1 − 2) Juventus – Chievo
részletekGól:
- Chiellini,
- Iaquinta
- ill. Pellissier (3)
- Yepes (öngól)
-
2009.04.05., 13:00 Serie A, 30. forduló.
1 − 2 (0 − 0) Atalanta – Fiorentina
részletekGól:
- Plasmati
- ill. Jovetics (11-es),
- Gilardino
-
2009.04.05., 15:00 Serie A, 30. forduló.
1 − 0 (0 − 0) Palermo – Torino
részletekGól:
- Cavani
-
2009.04.05., 15:00 Serie A, 30. forduló.
2 − 0 (1 − 0) Siena – Lazio
részletekGól:
- Calaio,
- Maccarone
-
2009.04.05., 15:00 Serie A, 30. forduló.
0 − 1 (0 − 0) Reggina – Genoa
részletekGól:
- Motta
-
2009.04.05., 15:00 Serie A, 30. forduló.
2 − 2 (1 − 1) Sampdoria – Napoli
részletekGól:
- Palombo (2)
- ill. Zalayeta,
- Denis
