A Juventus idegenben kivégezte a Romát

2009. március 21., szombat 23:30 |
Az olasz bajnoki rangadón a két tartalékos csapat meccse egyoldalú küzdelmet hozott, a vendégek simán, 4-1-re nyertek.

A szakértők annak ellenére is jó meccset vártak a Roma-Juventus rangadótól, hogy mindkét együttes fél kezdőcsapata sérült. A jó meccs végül elmaradt, a vendégek könnyedén, megerőltetés nélkül nyertek.

Iaquinta az első félidő végén egy szép lövéssel szerzett vezetést, melyet a második játékrész elején egy szöglet után kiegyenlített a Roma. A folytatásban aztán két védelmi hiba után két fejesgóllal ellépett a Juventus, míg a hajrában Nedved egy kapásgóllal tette kiütésessé a vendégek győzelmét.

A Juventus így egy meccsel többet játszva ugyan, de feljött négy pontra az éllovas Inter mögé, míg a Romának egyre távolabbinak tűnik a negyedik hely.

A nap másik találkozóján a Catania egy góllal verte a Laziót, amely Pandev révén még tizenegyest is hibázott.

Minden idők

Vasúti átkelőnél vonattal ütközött a válogatott Lázár csapatának busza
Centimétereken múlt a tragédia, de csak a busz hátulját kapta el az érkező szerelvény.
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Shopline

C-Travel ajánlatok