Benitez még 5 évre marad a Liverpoolnál

2009. március 13., péntek 14:16 |
A klubbal 2005-ben Bajnokok Ligáját nyert spanyol szakember a jövő héten öt évvel meghosszabbítja szerződését. Hívta őt a Manchester City és a Real Madrid is, de marad.

Az angol lapok szerint Rafa Benitez a jövő héten aláírja további ötéves szerződését a Liverpoollal. A spanyol edző 2004-ben került a klubhoz a Valenciától, és rögtön az első évben Bajnokok Ligáját és UEFA-szuperkupát nyert vele.

benitez

Benitez úgy nyilatkozott, lejárt az önmaga által kitűzött határidő, és a jövő héten leül a tulajdonosokkal, hogy megvitassák a közép- és hosszú távú terveiket.

„Nem akarok úgy dolgozni, hogy minden eredmény után a maradásom vagy a távozásom legyen a téma” – mondta a szurkolók által is kedvelt szakember. Benitezt a hírek szerint korábban kereste Manchester City és az a Real Madrid is, amelyet a hét közben éppen a Pool vert ki a BL-ből.

Benitez sikerei a Liverpoolal

Bajnokok Ligája-győzelem 2005
UEFA-szuperkupa-győzelem 2005
FA-kupa-győzelem 2006
Angol szuperkupa-győzelem 2006

„Akik azt mondják, hogy elmegyek a Real Madridhoz, tévednek. Van egy szerződésem a Liverpoollal, ezt rövidesen meghosszabbítom. A Real nagy klub, de én egy másik csodálatos klubhoz tartozom, ami motivál engem”. Benitez úgy véli, a madridiaknál a hosszú távú tervek nem léteznek, hiszen ott azonnal eredményt kell elérni, nem úgy, mint Angliában. Ez akkor is igaz, ha véleménye szerint anyagilag nehéz versenyképesnek lenni a Premier League-ben a Manchester Uniteddel és a Chelsea-vel.

Gerrard és Xabi Alonso is kellene a Realnak

A Real Madridnál hamarosan elnökválasztás lesz, és a korábbi elnök, a jelölését ismét fontolgató Florentino Perez is két liverpooli játékos, Steven Gerrard és a spanyol Xabi Alonso nevét dobta be a kampányba. Nem mellékesen Perez szakmai tanácsadónak visszahívná Zinadine Zidane-t is, aki Gerrardot a világ legjobbjának nevezte. Korábban a kampányok során szóba került már a brazil Kaká és a Cristiano Ronaldo neve is, de végül egyik sem került Madridba.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Kuba
    Kuba Nyugalom, kellemes, enyhén szeles karibi klíma, vakitó fehér homok, égkék tenger....
  • Cannes Azúrkék tenger, napsütés, csodás naplemente a Cannes-i hegyek mögött......
  • London Összességében nagyon jó volt, sok szép élménnyel gazdagodtunk....