A Liverpool legyalulta a Realt a BL-ben: 4-0

2009. március 10., kedd 23:19 |
A Real Madridnál elszámították magukat: az előzetesen várt 5-1-es összesítésű továbbjutás helyett oda-vissza elintézte őket a Liverpool, a spanyolok megalázó különbséggel hullottak ki a BL-ből. A Juventus nagyot küzdött a Chelsea ellen, de végül ebből a párból is az angolok léptek tovább. A Villarreal nyerni tudott Athénban, a Bayern Lisszabon után Münchenben is agyonverte a Sportingot.

A Liverpool egyetlen percig sem adott esélyt a Real Madridnak, az 1-0-ra megnyert elsőnyolcaddöntő után hazai pályán is nekiugrottak a spanyoloknak.

A vendégek borzasztó gyenge védelmét Iker Casillas óriási bravúrjai negyedórán át még tartották, de a 16. percben – miután Torres megrántotta védőjét – megszerezte a vezetést a Liverpool, majd egy egyértelműen jogtalan tizenegyesből meg is duplázta előnyét.

Torres és Gerrard rúgták a gólokat, irányításukkal az angolok eltüntették a pályáról ellenfelüket. A továbbjutás nem csak a masszív angol előny miatt dőlt el, hanem a madridiak teljesen esélytelen játéka miatt is. Annyira lassúak voltak, hogy nézni is alig tudták a pirosak egyérintős passzait.

A fordulás után Steven Gerrard akcióból is betalált igen technikás lövéssel, a hajrában pedig az öt perce pályán levő Dossena is lőtt egyet, így a Real Madrid megalázó különbséggel esett ki a BL-ből. Sosem veszítettek még BL-meccset 4 góllal, pedig elnökük a párharc előtt azt mondta, 5-1-gyel fognak továbbjutni.

Az egész évben sok sérülttel küszködő Juventus 1-0-s hátrányból kezdett a Chelsea elleni meccsen, és a 13. percben Pavel Nedved is fájós lábbal kocogott le.

A torinóiak mégis megszerezték a vezetést, David Trezeguet óriási passzát Vincenzo Iaquinta lőtte be, de a gól után nem maradt támadásban csapatuk.

A félidő végén már egyértelműen a Chelsea irányított, előbb Didier Drogba szabadrúgásból elért gólját nem látta bent a partjelző - pedig bent volt -, majd Michael Essien egyenlített. A ghánai középpályás sérülése után augusztus óta először volt kezdő, és ő ért oda a lécről kipattanó labdára.

A második félidő közepén Giorgio Chiellinit kiállította a játékvezető, Alessandro Del Piero büntetőjével mégis egy gólra került a továbbjutástól a Juventus.

Az emberhátrány és a hajrára becserélt csatárok miatt a Chelsea kedvére kontrázhatott, Drogba góljával a 83. percben mindent eldöntött. Guus Hiddink, az angolok egy hónapja kinevezett edzője így már nem százszázalékos a csapattal, de továbbra is veretlen.

A Bayern München nem elégedett meg a Sporting lisszaboni megalázásával, hazai pályán is iszonyúan elverte a B-csapattal érkező portugálokat.

Az óriási gólokat hozó meccsen a németek már a szünetben 4-1-re vezettek, nem álltak le a lefújásig, történelmi veréssel küldték haza a BL szintjéhez méltatlan Sportingot: 7-1.

A Panathinaikosz nem tudott élni az idegenben elért 1-1 adta lehetőséggel, a Villarreal Athénban győzni tudott, ezzel a spanyolok jutottak a legjobb 8 közé.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől