A bíró könyörgött, hogy védjem a 11-est

2009. március 10., kedd 10:55
A belga bajnokin a játékvezető műesésért büntetőt adott, tévesen. Rájött, hogy rosszul döntött, a kapust kérte, fogja meg a tizenegyest.

A belga labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában a Gent 2-0-ra nyert a Tubize ellen. A hazaiak már a második percben vezetést szereztek, majd a 35. percben tizenegyest kaptak.

Peter Vervecken játékvezető szerint a vendégek kapusa, Nicolas Ardouin szabálytalanul támadta az egyik genti csatárt, a videófelvételekből azonban kiderül, a kapus hozzá sem ért a nagyot eső támadóhoz.

Másodpercekkel később a bíró is rájöhetett, hogy hibázott, mert Ardouin kapus szerint a 11-es elvégzése előtt arra kérte őt, hogy mindenképpen védje ki a büntetőt.

"Könyörgött, hogy hárítsam a lövést. Mentsen meg!, ezt mondta" - nyilatkozta a meccs után Ardouin, amikor azt kérdezték tőle, miről beszélgettek a játékvezetővel 11-es előtt.

A bíró tagadta, hogy ezt mondta volna. Véleménye szerint a kapus rosszul értette, hiszen ő csak arra ösztönözte, hogy javítsa ki a hibáját.

A genti Ruiz a jobbra vetődő kapus felett belőtte a tizenegyest, a Gent 2-0-ra győzött. Vervecken bíró a lefújás után a kamerák előtt elismerte, hogy a 11-es jogtalan volt és hibázott, amikor megítélte.

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől